Nem tudom, hogy hanyadik bicskanyitogató történetet hallom milliók elherdálásáról. Most például az LMP korrupciós szakértője véli úgy, hogy egy nyúlügyi oktatási segédanyagért egy sem közoktatással, sem a jószággal különösebben nem foglalkozó cég 31 millió forintot markolt fel. A könyvecske a tartalom- és irodalomjegyzéket is beszámítva így oldalanként egymillióba került, ami elismerve, hogy a nyúl milyen kedves állat, hogy a kicsik kedvence, nem is drága. Különösen, hogy a nebulót beavatja a fajták, a tenyésztés titkaiba, sőt arra is kitér, hogy miként kell levágni a nyúl fejét. Hasznos olvasmány tehát, különösen majd húsvéttájt.
A mintegy 40 milliárd forintot kezelő Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) nem először szerepel a hírekben, szolgált már képtelennek tűnő történettel a korrupciós szakértő számára is. A 31 millió forintot érő nyúldolgozat az Eötvös-program keretében, tevékenység központú tanulás címen, a mezőgazdasági oktatás módszertanának fejlesztését célzó pályázat nyertesei közül került elő. Az LMP szakértője állítja: egyes fejezeteiben semmi más nem szerepel, csak oldalakon keresztül a nyúltartás során felmerülő szavak listája, mint például nyúlfióka, anyanyúl, szőrme, hús, kukorica, granulált nyúltáp, állatorvos. Kiderül az is, hogy milyen külső jegyek, betegségnyomok vezetnek a nyúlversenyeken való diszkvalifikációhoz. Nyilván minderre lesz majd hivatalos magyarázat, hiszen akik odaítélték az összeget, nem gyáva nyulak, ahogy azok sem, akiknek a pénzt ezért a munkáért kiutalták. A közönségnek pedig van már rutinja az ilyen és ehhez hasonló történetek befogadásában. Lapoz, s várja a következő inzultust.
De mi maradjunk még a nyúlnál! Ne tágítsunk! Legyen nemzeti konzultáció is e témában arról, kinek a fejében fogant meg, hogy a pályázó kft.-nek ígéretes az ötlete, s pontosan 31 milliót ér. Legyen világhálón a beadott pályamű, majd az elkészült végleges anyag, nevezzék meg a zsűri tagjait, az sem baj, ha néhány bekezdés szól a cég társadalmi beágyazottságáról, különös tekintettel a tekintélyes képző- és kutatóintézetre. Hagyjuk a kliséket a túlzott centralizálás ártalmairól, a szakképzés ellehetetlenüléséről, no meg a forráshiányról. Ne fogadjuk el, hogy rengeteg kezdeményezés, hasznos pályázat született, hogy foglalkozzunk azokkal. Makacsul ragaszkodjunk ennek az egynek a születésével, s majdani életével. Ne engedjünk a szakzsargon tudóinak se, akik azonmód be akarnak majd avatni a nyúltenyésztés rejtelmeibe, és ecsetelni fogják, milyen emberpróbáló feladat az ismereteket úgy lefordítani a kicsik nyelvére, hogy az felkeltse érdeklődésüket. Legyünk már végre egyszer elejétől a végéig tisztában azzal, hogyan működnek kicsiben a dolgok. Milyen apróságokon múlik a siker vagy a kudarc. Mekkora részt foglal el ebből a tehetség, a kurázsi, a teljesítmény, s mekkorát az „adalékanyag”?
