Tévedés lenne azt hinni, hogy a nyugdíjrendszer témakörében az volt a legrosszabb lépés, hogy 2012 végére gyakorlatilag felszámolták a magánnyugdíjpénztári rendszert. Hiszen még az is lehet, hogy szigorúan szakmai szemmel vizsgálva az volt a nagyobb baj, hogy annak idején bevezették az akkori szisztémával.
Ennél sokkal nagyobb hibát követett el az állam (vagy kormány, mikor melyik) a folyamatos kamuzással. A ferdítés, csúsztatás, fontos információk elhallgatása, bagatellizálása sokkal nagyobb vétség még annál is, hogy elherdálták az egykori pénztárvagyont. Itt van rögtön az egyéni számla. Ami ugye nincs. És nem azért nincs, mert a szerencsétlen állam arra sem képes, hogy létrehozza, hanem inkább azért, mert a jelenlegi felállás szerint értelmetlen. Hiszen a felosztó-kirovó rendszerben az egyéni számla komplett hülyeség: az én nyugdíjamat majd a gyerekem fogja kitermelni, ahogyan én termelem ki a szüleim nyugdíját. Szóval nincs semmiféle számla, hiszen nincs semmiféle pénz, ami azon gyűlhetne. Ami van – vagyis talán lesz –, az a járulékbefizetések nyilvántartása.
Ez is fontos, hiszen így meg tudja állapítani mindenki, hogy mennyi szolgálati ideje van, mikortól jogosult bármiféle nyugdíjra, s mikor éri el az öregségi korhatárt. Ez ma hosszadalmas adategyeztetést igényel, ráadásul menet közben is érhet bárkit kellemetlen meglepetés – ha kiderül, hogy pár hónap hibádzik a szükséges időből. Szóval hasznos ez a nyilvántartás, de miért kellett erről azt kamuzni, hogy egyéni számla? E nélkül is van haszna.
