Fölszedem a Kovács Kingát
Ki is rúgom hamar
Lazán bánok a csajommal
A kudarc nem zavar
(Anyátok – Ifjúság)
„Álltam tegnap a tükör előtt, meg kéne borotválkozni, ez így nem nagyon jó, erre gondoltam, ez a három szál szőr, ez semmi, ezzel nem érek el semmit, simogattam tehát a semmit, mi a célod az életben?, Disneyland biztos nem, az egész életem egy Disneyland, egy céltalan, megcsúszott hullámvasút, ami nem áll meg soha, de nem is visz közelebb a célhoz, hú, ez de melodráma, le kéne írni; tegnap se vitt közelebb, vagyis de: valahogy megálltam, hogy fürdés közben a kádba ejtsem véletlenül a bekapcsolt hajszárítót, és azt is apának köszönhettem tulajdonképpen, ahogy az életemet, most már akkor tehát duplán, hiszen belőle csöppentem ki annódacumál, ezt mindig mondja is, hogy belőlem csöppentél ki, annódacumál, szaros, az meg már csak az én pechem, mondja ilyenkor, hogy éppen anyádba, ezt szokta mondani, és olyankor mindig fölnevet, szélesre nyitja a száját, hiányzik vagy hat foga, mind a hat krátert tisztán látni ilyenkor, amíg kisebb voltam, nem láttam, de most már látom, mert megnőttem, ami még nem lenne baj, csakhogy a szakállam, az nem hajlandó nőni, pedig az jó lenne; és hosszan szokott hörögni apa, ez neki a nevetés, és mindig elképzelem, milyen folyamatok zajlanak ilyenkor a torkában, hogyan vándorol a levegő, és mindig az a vége, hogy elköhögi magát, de közben nem tudja abbahagyni a röhögést sem, olyankor anyának hátba kell őt verni párszor, pedig az nem segít, nyilvánvalóan nem segít, de apa ezt nem tudja, anya viszont szereti, ha apa nevet, mert olyankor hátba verheti párszor, teljesen büntetlenül, és hát kevés olyan dolog van, amit anya büntetlenül csinálhat itthon, a főzés mondjuk ilyen, kabátos hús rizsával: apa kedvence.
Pedig úgy elképzeltem tegnap, hogy beleejtem véletlenül a kis hajszárítót, apa mégis elintézte, hogy ne: már majdnem lefolyt az egész fürdővíz, de talán még jó lett volna valamire az a pár centi, és amikor bekapcsoltam, a legmagasabb fokozaton, apa éppen akkor kezdett beszélgetni anyával odakinn, álltam a kádban, mint most a tükör előtt, és jó volt, hogy nem értettem, mit beszélget apa anyával, tudni mondjuk tudtam, mert apa rendszerint ugyanazt beszélgeti anyával, dicsérni szokta ilyenkor anya édesanyját, erősen, fennhangon, szép szavakkal dicséri, anyját-lányát, aztán pödrött bajszú, rezsicsökkentett, modern gólyatáboros udvarlásra biztatja anya édesanyjával és magával anyával szemben az öregfiúk komplett csapatát így a távolból; de tegnap tényleg csak sejtettem, hogy milyen szavakkal magasztalja anya édesanyját emelt hangerő segítségével apa, mert az értelem nem, csak ez az emelt hangerő kúszott át valahogy az apró elektromos motor zaján, de jó, erős kis hajszárító ez, gondoltam, és mikor az utolsó kis örvény is eltűnt szörcsögve a lefolyóban, és csak egy kis hab maradt a kád alján, apa ordítása is eltűnt, helyesebben köhögésbe váltott, és akkor összeraktam logikailag, hogy most már kikapcsolhatom a hajszárítót, mert most is az jön, ami mindig, hogy megkéri anyát, verje hátba, ahogy szokta, és tényleg az jött, hogy rakja beléd a kurva ég, üssed, na, így fújta-szívta a szavakat, amikor épp képes volt rá, egyébként sípolt, aztán elhalkult szépen, és az jó volt, mert a csend, az jó. Annál jobb már csak a hamburger, meg Disneyland. Meg egy frankó kis vidéki urna, valahol Nyugaton.”
