Tipikus szereplői a közéletnek a valamelyik párt ranglétráján felkapaszkodott fiatalok, akik egy képességükkel tűnnek ki: jól értenek a párton belüli helyezkedéshez. Nekik nincs hova visszamenniük, ezért görcsösen ragaszkodnak a pozíciójukhoz, akár szakmai vagy erkölcsi kompromisszumok árán is. Az ilyenek pályája szerencsés esetben Lázár Jánosét követi, ha viszont rosszul manővereznek, akkor egy másik János, Zuschlag sorsára jutnak. Nehezen érthető, hogy miért nem várunk el politikusainktól politikán kívüli teljesítményt.
2.
A közélet – és azon belül a baloldal – állapotáról nemcsak a politika, hanem a politikával foglalkozó értelmiség, az úgynevezett véleményformálók is tehetnek. Fel kellene végre ismerni, hogy a „miért”, illetve a „mit” megválaszolása már nem tekinthető valódi szellemi teljesítménynek. A „hogyan” annál érdekesebb lenne. A beteg itt fekszik előttünk, a diagnózis régóta ismert – itt lenne az ideje megkezdeni a gyógyítást.
Sajnos ezzel el is érkeztünk a véleményformálók egyik legfőbb gyengéjéhez: legtöbbjükből hiányzik a problémák megoldására való törekvés. Ez mentalitás kérdése. Aki ahhoz szokott, hogy hosszasan beszéljen egy problémáról, az nem fog kategorikus válaszokat keresni. A gyakorlati érzék hiánya különösen szembetűnő a baloldalon, ahol a közbeszédet régóta mérgezi a mazochista jelleget öltő Orbán-mánia, valamint a saját oldal alig differenciált, közhelyeken ritkán túlmutató szapulása.
Véleménye természetesen mindenkinek lehet, de nem mindenkiének van azonos súlya. Érdemes mérlegelni, hogy a szerző mennyire illetékes adott kérdésben, és az általa leírtaknak van-e hozzáadott értékük.
3.
A „civil” és a „fiatal” szavakat úgy használjuk, mintha jelentésük erkölcsi tartalmat hordozna. Ennek nincs semmi alapja. Csupán arról van szó, hogy a fiatalok és a civilek még nem kerültek olyan helyzetbe – legalábbis a nyilvánosság tudtával –, amelyben akár erkölcstelenül is viselkedhettek volna. Nem érdem nem elfogadni a nokiásdobozt, ha azt senki sem kínálja fel. Ne feledjük el, hogy a Fidesz kemény magja is a civil szférából érkezett, és pályájuk elején annyira fiatalok voltak, hogy még a pártjukat is erről nevezték el.
Egyébként is zsákutca egyénektől várni a megváltást. A rendszert kell megváltoztatni, mert korrumpálja a szereplőit. Jogos elvárás az egyén felé, hogy ne lopjon – de éppen ilyen jogos elvárás a társadalom felé, hogy kényszerítsen ki olyan törvényeket, amelyek megnehezítik a lopást.
4.
Amatőrök nem fogják legyőzni a jelenlegi kormányt.
A politika, mint minden nagy tétre menő küzdelem, az idők során kifinomult módszereket és összetett eszközöket fejlesztett ki.
Ezek pontos ismerete és magabiztos használata nélkül nincs esély a sikerre, legfeljebb rendkívüli körülmények között és csak rövid időre.
A mai magyar politikát figyelve az lehet az ember érzése, hogy a baloldal lovassággal próbál legyőzni egy jól szervezett páncéloshadosztályt. Közkeletű ellenérv, hogy a rendszerváltás során politikai rutin nélkül is meg lehetett szerezni a hatalmat. Valóban: minthogy akkoriban még egyik politikai erő sem tudta, hogy miként működik a demokrácia a gyakorlatban, a profizmus hiánya nem jelentett versenyhátrányt. Ma nem ez a helyzet. Szerencse, hogy a fent említett módszerek és eszközök elsajátíthatóak, feltéve, hogy van rá akarat.
5.
Nem érdemes újabb pártoktól várni a baloldal megújítását. Papíron ugyan elképzelhető, hogy a demokratikus ellenzék minden problémáját megoldja egy új politikai erő, de a valóságban ez kevéssé valószínű. A fiatal pártnak sok rosszakarója lenne a politikai paletta minden szegletében, olyan médiaháttérrel, amilyenről ők nem is álmodhatnak. Úgy kellene a több oldalról érkező, hol nyílt, hol burkolt támadások ellen védekezniük, hogy közben saját üzeneteiket is célba juttatják. Válaszokat kell adniuk a magyar közéletet foglalkoztató kérdésekre, és ezek nem mindenkinek fognak tetszeni.
Így – a választási rendszer sajátosságai miatt – viszonyulniuk kell az összefogás kérdéséhez. Ha az LMP útját választják, akkor könnyen légüres térben találhatják magukat a bal- és a jobboldal között. Ha a PM-et követik, akkor nehéz lesz önálló identitást építeniük, és ezáltal megkülönböztetni magukat a többi baloldali formációtól. Ezzel be is zárul az ördögi kör: akármit tesznek is, konfliktusba kerülnek a választók egy csoportjával, és egy még újabb párt magabiztosan sorolja majd őket az elmúlt huszonvalahány év bukott szereplői közé. Ismét visszalépünk tehát a startmezőre.
6.
Újabb pártok létrehozása nemcsak hogy nem mozdítja előre, de kifejezetten hátráltatja a kormányváltást. A baloldal képtelen megbirkózni az új választási rendszerből fakadó dilemmával. A választási matematika miatt muszáj összefogni ahhoz, hogy legyen esély a győzelemre, de az egyes pártok, és ezáltal a baloldal egésze, csak akkor szólíthat meg új szavazókat, ha kellő távolságot tartanak egymástól.
Nyilván minél több a szereplő, annál több az egymásnak sokszor ellentmondó elképzelés és érdek. Ha az új párt hajlandó részt venni az összefogásban, akkor saját igényeivel tovább nehezíti a megállapodást. Ha az önállóság mellett dönt, akkor erőforrások, szervezettség, politikai tudás és rutin nélkül kell megugrania az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Még ha sikerül is a bravúr, akkor is elveszett szavazat minden egyes, az egyéni választókerületekben erre a pártra leadott voks.
Éppen ezért a Fidesz érdeke, hogy minél több kis formáció legyen a baloldalon. Erre a célra minden bizonnyal erőforrásokat is hajlandóak áldozni.
7.
Felelőtlenség egy kalap alá venni a demokratikus ellenzék pártjait. Szinte mindenben különböznek: más a szervezeti hátterük, más a személyi állományuk, más a habitusuk; sokszor ideológiai kérdésekben sem értenek egyet. Még fontosabb azonban, hogy egyesek már megmérettek, úgy szakmai, mint erkölcsi szempontból, míg mások felelős pozícióban várható teljesítményére legfeljebb következtetni lehet. A differenciálásnak azért van jelentősége, mert a kívánatos viselkedési formák csak akkor nyerhetnek teret, ha azokat a társadalom észreveszi és díjazza.
Ehhez képest szinte kizárólag általánosításokkal lehet találkozni, amikor az ellenzék állapotáról és kilátásairól van szó. Ez a jobboldal részéről ésszerű üzenet, hiszen nem érdekük, hogy bármelyik riválisuk is kiemelkedjen a többiek közül. Az kevésbé érthető, hogy a baloldali véleményformálók miért állnak be a sorba. Nyilván a kisebb-nagyobb megszakításokkal 2006 óta tartó kudarc sorozat olyan lelkiállapotot eredményezett, amely nem kedvez az árnyalt gondolkodásnak. A különböző baloldali erők szembenállása és összességében is alacsony népszerűsége miatt pedig a szerzők önérzetét és vélt hitelességét is az szolgálta, ha úgy, ahogy van, elhatárolódnak a demokratikus ellenzéktől. Így kell a frusztrációt újra- és újratermelni anélkül, hogy jottányit is előrelépnénk.
8.
Bár egyelőre távolinak tűnik, tudatosan fel kell készülni egy esetleges kormányváltásra. A sikeres kormányzás egyébként is jóval a választási győzelem előtt indul, de most, tekintettel a feladat nagyságára, nem lehet elég korán kezdeni a gondolkodást, a tervezést. Ha ez elmarad, akkor ellenzékből is a Fidesz akarata fog érvényesülni, és csak idő kérdése, hogy Orbán Viktor ismét visszatérjen a hatalomba.
A megválaszolandó kérdések közé tartozik, hogy miként lehet megváltoztatni a választási rendszert – vagy akár más kétharmados törvényeket – minősített többség nélkül; hogyan lehet visszaszerezni az államtól gyanús körülmények között, de nem feltétlenül illegálisan elfolyt milliárdokat; illetve miként lehet eltávolítani a független intézményekből az oda sok évre kinevezett pártkatonákat.
A válaszokat nemcsak a politikának, hanem a véleményformáló értelmiségnek is tudatosan keresnie kellene. Egyelőre azonban szemlátomást nem ez történik. Az az ellentmondásos helyzet állt elő, hogy a véleményvezérek kimondva-kimondatlanul azoktól a politikusoktól várják a megoldásokat – sőt már a kérdések felvetését is –, akiket egyébként deklaráltan nem tartanak nagyra. Nehéz lesz előrelépni, ha a tudás és a kezdeményezőkészség nem talál egymásra.
A szerző politológus
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
