galéria megtekintése

Nyissunk északra is!

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 22. számában
jelent meg.


Poór Csaba
Népszabadság

A moszkvaiak a saját szabályaik szerint élnek – összegezte véleményét tömören, a minősítést tapintatosan a másik félre hagyva egy murmanszki taxis, amikor a Magyarországnál is népesebb orosz főváros és a háromszázezres északi kikötőváros közötti különbségekről beszélgettünk. Merthogy eltérés bőven van, és nem csak a méretekben.

E sorok írójának viszonylag rövid időn belül megadatott, hogy Oroszországon belül kétszer is eljusson az Északi-sarkkör környékére; előbb az onnan valamelyest délre, hatalmas gázmezők mellett fekvő Novij Urengojba, majd még északabbra, „a sarkvidék kapujába”, a Kola-félszigeten, a Barentstenger öblében az atomjégtörő-flottának is otthont adó Murmanszkba. És mindannyiszor úgy érezte, hogy az általa ismerttől igencsak különböző Oroszországba csöppent.

Egy olyanba, ahol az emberek figyelnek egymásra, ahol nem fáradság egy pluszmosoly. Ahol szívesen látják, és őszinte kíváncsisággal faggatják a messziről jött vendéget. Ahol egy beszélgetés öt perc után sem feltétlenül kanyarodik a politikára. Ahol a pillanatok alatt jégpályává vált utcákon az autósok éppen úgy vigyáznak magukra és egymásra,mint a gyalogosokra. Ahol még az üzletközpont előtt toporgó valutázó is szinte bocsánatkérően szólítja le, kedvező árfolyamot kínálva, az idegen nyelven beszélő járókelőt.

 

Novij Urengojban, ahova a gázon kívül – az élelmiszertől a szappanon át a kiskanálig – gyakorlatilag mindent máshonnan, ráadásul jó messziről hoznak, alig van például bűnözés. Ha olykor előfordulnak is csetepaték, okuk szinte mindig az alkohol, esetleg a féltékenység. Nincsenek hajléktalanok, az autóikat pedig járómotorral, nyitva hagyják az üzletek előtt a helybeliek, amíg elintézik a bevásárlást. Nemcsak azért, hogy a mínusz harmincat még március–áprilisban is gyakran csak alulról súroló fagyban működőképes maradjon a jármű, hanem azért is, mert megtehetik, nem lopja el senki. A valamivel több mint százezres városban hamar megtalálnák a tolvajt, elmenni pedig nincs hova: körben minden irányban csak a fagyos tajga, a legközelebbi nagyobb település sok száz kilométerre.

De mintha a zord klíma amúgy is emberségesebbé tenne. Télen a kemény mínuszok, a délután kettőtől másnap délelőtt tizenegyig tartó sötétség, nyáron a mocsári szúnyogok támadásaival súlyosbított fehér éjszakák alighanem erősítik a szolidaritást az emberekben. Nyíltabbak és türelmesebbek, szelídebbek és béketűrőbbek, mint akár Moszkvában, akár Budapesten vagy más európai nagyvárosban. Az „északnál is északabbra” élő ember kiszolgáltatottabb a természet szélsőségeinek, és tisztában van azzal, hogy érdemes segítenie a másiknak, mert ki tudja, neki mikor lesz szüksége a másik segítségére.

Ott ez a természetes. Nem kell hozzá feltétlenül dermesztő éghajlat, hanem „csak” emberi légkör, józanság, jóérzés, odafigyelés. Vagyis a recept egyszerű. És ha mégis elfelejtettük volna, hát, javaslom, nyissunk északra is!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.