galéria megtekintése

Nyerőgépek

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 13. számában
jelent meg.


Pető Péter
Népszabadság

Magyarország államformája játékterem.

Épp annyira, amennyire Hírcsárda, felcsúti középpálya, saját lábon megállás, Mészáros Lőrinc vagy korábban Bissau-Guinea.

Most persze illene részletgazdag korszakelemzést végeznünk 1990-től, s megünnepelnünk, hogy lehet interpellálni a parlamentben, egykor áramlott a működő tőke az országba, nem szólva az aranykorról, amikor még nem fékezték különadók a gazdasági növekedést.

 

Ám e differenciált elméleti tevékenység közben tán nem árt kis figyelmet fordítani arra, hogy az Állami Számvevőszék közzétett egy jelentést. A dokumentum szerint az úgynevezett Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál évi 800 milliárd forint adósságot töröltek úgy, hogy nem tettek különösebb erőfeszítést a summa behajtására. E szöveget a minap publikálták, miközben a magyar brókercégek úgy csuklanak össze, ahogy a magyar közhelypiac Paulo Coelho súlya alatt. Mindez akkor történik, amikor érkezik a hír: Farkas Flórián még az Országos Roma Önkormányzat vezetőjeként – a gyanú szerint – majd 300 millió forintot költött el úgy elnöki keretéből, hogy elfelejtett beszámolni arról, mire ment a pénz.

Igaz, efféle aprósággal maximum fertályóráig uralhatja a hírfolyamot, mert menetrendszerűen érkezik valami Orbán Viktor vejének aktuális üzleti sikeréről, az MTVA visszataszító munkásságáról, hogy Mészáros Lőrinc szalonnabizniszének fordulatairól már említést se tegyünk.

Mármost, mindennek fényében szemernyi ok sincs ártatlan bociszemekkel nézni a fiatalokra, akik dühösen rongyolnak neki az elmúlt huszonöt évnek úgy, ahogyan van. Elvégre most mit látunk? Hogy konkrét piramisjátékon bohóckodták el az elit egyes megbecsült tagjai emberek megtakarításait, miközben a felügyeleti szervek egyetlen sikere impotenciájuk kikezdhetetlen bizonyítása. Itt felfoghatatlan összegekkel gurigáztak valakik, hogy aztán kormánytagokkal parolázzanak futballstadionokban meg átadó ünnepségeken.

És ha két pénzügyi machináció meg rutinlopás észrevételezése közötti karcsú pillanatban van időnk körbenézni, akkor láthatjuk még, mit művelnek itt tanácsadásért felvett pénzekkel, hogyan váltják egymást a játékosok az örökké nyerő gépek előtt, hogyan írnak ki közbeszerzéseket, hogyan privatizáltak, hogyan működnek NB I-es futballcsapatok, hogyan lettek senkik annak árán valakik, hogy valakikből csináltak senkit, hogyan nőnek politikusi lakások, hogyan koronázzák magukat királlyá a periférián posztmodern Csák Máték, akiknek egyetlen érdemük, hogy tartalommal töltötték meg a kiszáradt intellektuális gémeskút költői képét. Mindezt úgy, hogy közben elvettek mindent azoktól, akiknek már amúgy sincs.

Így lett ez a terület Európa legnagyobb játékterme. Rengetegen betértek, szórták a közösség zsetonjait, levegőbe csaptak, ha nyertek a vetkőzős zsírozáson, koccintottak, ha három kék szőlő villogott egymás mellett a gépen.

Nem is kell szomorkodniuk, épp csak egy nemzedék jövőjét kockázták el.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.