Norvégüldözés

Érdekalapon is eltöprenghetnénk azonban azon, miért üzletelnek mások a norvégokkal. Nos, többek között azért, mert Norvégia rendelkezik a második legnagyobb gázkészlettel Európában, és a legnagyobb európai gázszállítónak számít, mivel az átlagárat tekintve olcsóbban (moszkvai adatok szerint hétszázalékos árelőnnyel) adja a gázt, mint az oroszok. Viszont nem fenyeget senkit sem fegyverrel, sem gazdasági zsarolással, nem használja politikai eszközként a gázárakat, ezzel szemben korrekt üzleti partnernek számít.

Ha figyelembe vesszük azt is, hogy a norvég gáz Magyarországra juttatása már megoldható (szemben mondjuk az azerivel), akkor talán nem csak bennünk, külpolitikai amatőrökben merül fel a kérdés: miért is nem Norvégiával működünk együtt a birodalmi ambícióit nem is titkoló Oroszország, illetve a magyar kormányt már többször, például a baltás gyilkos és a kötvényvásárlás ügyében is átejtő Azerbajdzsán helyett?

És hogy biztosan olyan országban szeretnénk-e élni, amelynek a keresztényüldöző, az ellenzéket börtönbe dugó, nepotizmussal és korrupcióval súlyosan fertőzött, a nemzetközi sztenderdek alapján diktatúrának minősülő Azerbajdzsán a barátja és példaképe, az állami korrupciót gyakorlatilag nem ismerő, legendásan átlátható és puritán államműködésű, kiugróan sikeres jóléti demokráciát üzemeltető, toleráns Norvégia viszont az ellensége?

Mert lehetséges ugyan, hogy a miniszterelnök így gondolja – vélhetőleg a pillanatnyi politikai érdekeinek megfelelve, bár most már azt sem zárnánk ki, hogy értékalapon –, az viszont bizonyos, hogy a magyar lakosság döntő többsége, ha választhat, nem az azeri, hanem a norvég modellre fog voksolni.