A kormány nem fogadja el a „valamit semmiért” politikáját: ezentúl nincs segély, de ami mégis lesz, azt sem úgy fogják hívni – a miniszterelnök szerint ez az a bizonyos új irány (ne aprózzuk el: új időszámítás), amire a következő négy év kormányzása föl lesz fűzve.
Most szólunk, talán még időben: a szóban forgó direkció annyira nem új, hogy egyenesen régi – az Út a munkába programot meg a segélyek megkurtítását még gyurcsánybajnaiék találták ki, de legalább a válságban, Orbán csak folytatta –, és ma már az is pontosan látszik, hogy mire jutunk vele. Az orbáni „elmúltötév” minősíthetetlenül durva szociális megszorításai közül most csak egyetlen elemet, az álláskeresési járadékot emelnénk ki, amely magában is tökéletesen illusztrálja a szavakkal való játszadozás mögött megbújó cinizmust és amoralitást.
Ezt a járadékot korábban, amikor még a mostani maximális időtartam háromszorosáig (akár kilenc hónapig) biztosított ellátást, segélynek hívták, pedig nem az volt: klasszikus biztosítási jogviszonyként működött, akárcsak például a tb. A munkavállalótól havonta levonták a biztosítási díjat, és baj (állásvesztés) esetén az elvont pénzt az illető visszakapta munkanélküli-segély formájában. Ez az államnak korábban sem került (illetve ma sem kerül) pénzbe, hiszen mindenkinek az ellátását az aktív dolgozók befizetéseiből fedezték.
