Nekünk, romáknak talán a legfontosabb az 5. pont, mely azt követeli, hogy a kormányzat tegyen azonnali intézkedéseket a roma tanulók növekvő szegregációjának visszaszorítása, a diszkrimináció minden formájának hatékony tilalma érdekében. Ugyanis az iskolai szegregáció mára az oktatás teljes spektrumát áthatja. A kifejezetten romáknak vagy éppen a romák távoltartására a helyi elitnek „szervezett" iskolák szinte minden nagyobb magyar településen, a legtöbb budapesti kerületben és jó néhány kistérségen belül működő „kooperációban" megtalálhatók. Ezt a problémát nem csak mi, romák és civilek látjuk ilyen sötéten. A tavalyi nyíregyházi iskolaper óta az Európai Bizottság is árgus szemekkel figyeli a szegregáció alakulását hazánkban. Azóta kíváncsi ennyire, mióta az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF Alapítvány) 11 éves pályafutása alatt első perét elveszítette, mivel a Kúria az egyházi keretek között folytatott iskolai szegregációt a törvényesség pecsétjével látta el. „A CFCF úgy látja, hogy Kúria döntésével a szegregáció ügyében az utolsó hazai védőbástya is beomlott, a témában a hazai jogvédelem eszközei kiüresedtek, ezért minden szükséges jogi lépést megtett annak érdekében, hogy az Európai Bizottság indítson minél előbb kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen a roma gyerekek iskolai szegregációja miatt. Erre várhatóan még tavasszal sor kerül."
Lázár János a február 4-i kormányülés utáni sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy sosem térhetünk vissza a 2010 előtti rendszerhez a közoktatásban. A lentebb részletezett kutatási anyagból jól látszik, hogy ebben van is valami igazság. Hiszen abban egyet kell értenünk a mostani oktatásirányítással, hogy a több mint 2000 településen, közel 6000 feladatellátási helyen megvalósuló oktatás a helyi politikai, pénzügyi-gazdasági, de leginkább szegregációs igényeknek kiszolgáltatva csak rossz eredményeket hozhatott. A 2010 előtti kormányok (beleértve az első Orbán-kormányt is) gyenge volt abban, hogy központi szándékokat helyi szinten hatékonyan megvalósítson. A helyi önkormányzatok – bízva az ellenőrzés hiányában, kiszolgálva a helyi érdekeket, de leginkább rövid távú politikai hasznot remélve – rendre elsinkófálták a 2010 előtt kormányzati szándékká tett esélyegyenlőségi szempontú deszegregációs reformokat. A második Orbán-kormány maga alá gyűrte ugyan az egész oktatási rendszert, és a Klik létjogosultságát is folyton azzal magyarázza, hogy annak fő célja éppen a szegregáció felszámolása; az elmúlt öt évben mégsem tett egyetlen valódi lépést sem annak érdekében, hogy akárcsak egyetlen nyíltan szegregáló intézmény is bezárásra kerüljön. Sőt a komádi református elitiskola engedélyezésével, a nyíregyházi görög katolikus, csak romák számára létrehozott egyházi intézménynek adott sokféle támogatással, a nyolc évfolyamon már kevesebb, mint 40 gyereket oktató piliscsabai iskola melletti „bátor" kiállással világosan megmutatta, hogy a Fidesz–KDNP-ben hogyan is képzelik el a szegregáció felszámolását. Ez az út nem a rendszerváltást közvetlenül megelőző – a maihoz képest már szinte méltányosnak látszó – oktatási rendszerhez vezet vissza, hanem a 30-as évek elitista, a világot érdemes és érdemtelen szegényekre felosztó időszakához. A kormány egyik legfőbb bűne az, amit ezen a területen művel.
Láthatatlan gettósítás
Hogy az oktatást mennyire átjárja a szegregáció, azt a pár héttel ezelőtt megjelent, 15 szerző által összeállított, 8 kistérségre kiterjedő terepmunkát is magába foglaló, az oktatás mai helyzetét tűpontosan leíró Szerep- és funkcióváltások a közoktatás világában című kiadvány mutatja meg a legplasztikusabban. Sok újságíró és kutató emelt ki részeket belőle, melyek a fejlett országokban sehol sem tapasztalt központosításról, a stratégiai gondolkodás és az átláthatóság teljes hiányáról, a rendszerbe rejtett finanszírozási problémákról szólnak. Én a 250 oldalas tanulmányból azokat a részeket emelem itt ki, melyek igazolják, hogy ma már a minisztérium háttérintézménye is úgy látja, hogy a Klik által generált strukturális, a szegregációt érintő problémák már nem csupán a roma és/vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket érintik, hanem az oktatást alapvetően befolyásoló tényezővé váltak.
A kutatás egyik legfontosabb eredménye az, amit a több iskolával rendelkező települések sikertelen, sokszor a színfalak mögött zajló intézmény-összevonási egyeztetései kapcsán állapítottak meg: „Kutatásunk három mögöttes tényezőt mutatott ki: 1. törekvés a tanulócsoport-nagyság optimalizálására, ami egybevágott az országos törekvésekkel is; 2. az iskolák közötti szegregáció láthatatlanná tétele, ami éppen ellentétes volt az országos oktatáspolitika akkori elképzeléseivel (nem láthatatlanná tenni, hanem felszámolni szerette volna); valamint 3. az önkormányzati irányítás egyszerűsítése és a helyi politikai kockázattal járó döntések iskolai szintre helyezése, ami szintén kifejezetten helyi célokat szolgált."
A Klik létrejöttével kapcsolatban a tanulmány többször megismétli, hogy nem látható az iskolai szegregáció felszámolását célzó tevékenység.
„Az állami irányítás szerepe a tanulói mozgásokban, s – ezzel összefüggésben – az iskolai szegregáció befolyásolásában (annak csökkentésében) – sem érhető tetten. A korábban kialakult szegregált intézmények ugyanolyan szociális hátterű diákokat fogadnak be, mint korábban. Komoly változást e téren természetesen nem lehet egy-két év alatt elérni, ám az előrelépés lehetőségei sem rajzolódnak ki, holott a változatlan szülői törekvések azt jelzik, hogy a szegregációt eredményező mozgásokat továbbra is, esetenként a korábbinál nagyobb áldozatok árán is erősítik."
„Jelenleg a Klik nem viselkedik fenntartóként, holott szakmai rálátása csak neki lehet e kérdésre, így a korábban kialakult egyenlőtlenségek élnek tovább. Nem tudható, ki fogja felvállalni ezen érzékeny terület kezelésének politikai következményeit. Az önkormányzati rendszerben a szegregációellenes kormányzati törekvések helyi szinten, a helyi rétegérdekeken és a sérelmeket kompenzálni nem tudó támogatórendszer hiányában buktak el. Bár a Kliknek van programja (A beavatkozást igénylő iskolák támogatása) e probléma kezelésére, ami fontos hozzájárulás a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatásához, ám nem alkalmas az intézményi tanuló-összetétel megváltoztatására, holott a köznevelési törvény ezt változatlanul fontosnak tekinti."
Andl Helga és Paku Áron Magyarország egyik leghátrányosabb helyzetű henyei kistérségéről ezt írja: „2010 óta nem tapasztalható a tanulói összetétel jelentős változása, s az átszervezések, a fenntartóváltás sem befolyásolták ezt. A hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók számát és arányát tekintve egyik iskola esetében sem beszélhetünk az arányok csökkenéséről, inkább a szegregáció fokozódását tapasztaljuk."
A szegregáció keresztje
Az egyházi intézményeknek az szegregációra gyakorolt hatásáról Szabó Ákos hoz példát a kéthalomi kistérségből: „A ma már állami (korábban önkormányzati) fenntartású intézmények úgy érzik, a nem egyenlő szabályozás következtében az egyházi iskolák a legnagyobb kulturális tőkével rendelkező gyerekeket veszik fel, miközben sok iskola húzóerő nélkül marad, és próbálja a halmozottan hátrányos helyzetű diákokat tanítani. Azaz a korábban is meglévő, a Kéthalom és a környező kistelepülések közötti szelekció egy újabb szinttel bővült, ezt nehezményezik e folyamat vesztesei." ... „Sok nem egyházi fenntartású intézmény vezetője érzi úgy, hogy látens módon az egyházi iskola az etnikai szegregáció lehetőségét kapta meg, ami hosszabb távon oda vezethet, hogy a református iskola (később esetleg iskolák) lesznek a »fehér« iskolák."
A kutatás világos és tiszta üzeneteket küld a döntéshozók felé: helyi szinten a szegregációt nem fogja megállítani a ráolvasás, még akkor sem, ha rendszeresen és a legmagasabb – miniszteri – szintről jönne is, ha jönne. A kérdés pedig továbbra is adott: minek kell történnie ahhoz, hogy a kormány – azon belül is Balog Zoltán – végre belássa, hogy a szegregáció kérdésében nem túltolták a biciklit, hanem évek óta az ellenkező irányba tekernek vele? A Civil Közoktatási Platform azonnali követeléseinek alapos tanulmányozása talán segíthet abban, hogy elkerüljük azt a senki által nem kívánt helyzetet, hogy a kormány is azt érezze, már ő sem tud tovább hova hátrálni...
Daróczi Gábor, a CFCF Alapítvány elnöke, a Civil Közoktatási Platform tagja
