galéria megtekintése

Nincs demokratikus válasz?

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 09. számában
jelent meg.

Ungváry Rudolf
Népszabadság

„...dünnyögj egy új mesét,

fasiszta kommunizmusét…” (József A.)

Az euroatlanti kultúra alapvetően belső fejlődés eredménye. Az antik örökségből, a népvándorlás dinamikájából, a zsidó-keresztény kultúrából kinövő humanizmus és felvilágosodás az alapja. Kulturális eredménye a személyiség feltétlen tisztelete. Politikai eredménye a jogegyenlőség. Civilizációs eredménye, a technika behálózta, globalizálta a földet és beláthatatlan energiákat szabadított fel. Ez minden más kultúra számára külső kihívás, mert nem e kultúrák szerves fejlődésének eredménye. Van, ahol ugyancsak lépéstartás az eredmény, van, ahol regressziót vált ki.

 

A harmadik világból érkező, növekvő menekültáradattal a felvilágosodás eredményeit először fenyegeti olyan veszély, amely nem belülről (a bolsevizmus és a fasizmus formájában) keletkezik újra meg újra, hanem kívülről éri: a menekültekkel.

Se az nem probléma, hogy a menekültek elveszik a munkát, mert szükség van új munkaerőre; se az, hogy hogyan viselkednek: nehéz „viselkedni”, ha valaki kimerült, fél, tanácstalan. Bűnözők, terroristák is lehetnek közöttük, akárcsak a magyarok között. Ezek az érvek csak azért kelthetnek visszhangot, mert Magyarország kormánya alantas emberi ösztönöket állít politikai szolgálatába. A tájékozatlan lakosság nem lebecsülhető félelmeiből kovácsol magának szélsőjobboldali politikai tőkét. A helyzetre adott eddigi baloldali és liberális válaszok hatástalanoknak bizonyultak.

Marabu

Az európai szolidaritás teljes hiányáról tanúskodik azzal érvelni, hogy a menekültek 99 százaléka Nyugat-Európába tart. Európa is a hazánk, még ha kicsit másképp, mint a szűkebb haza, ahol a magyar kultúra él. Az angolok, hollandok, németek, svédek  fenyegetettsége a mienk is.

Hamis a bevándorlás mellett azzal érvelni, hogy „befogadó ország voltunk”, vagy összehasonlítani a mostani helyzetet az 1956-os magyar, de akár az 1990-es évekbeli boszniai menekültekével. Minden eddigi menekülthullám tagjai európaiak voltak. Az európaiak kultúrájának kilencven százaléka közös. Például sehol sem értelmezik már végrehajtandónak a Bibliában említett „halálos” bűnök büntetését, szemben az iszlám számos irányzatával és államával.

A más kultúrákból érkező bevándorlók nem csak munkaerőként hasznosak. Azért is fontosak, mert az euroatlanti kultúrát  megtermékenyítő, akár hibáit javító hatásuk lehet. A kultúra változhat és alkalmazkodik. Akkor, ha hordozói még integrálható létszámban érkeznek, és van idő erre; ekkor ugyanis az eltéréseikkel együtt tudunk élni, adott esetben belőlük meríthetünk is. Integrációjuk Európa számára gazdagodás, és közvetve az iszlám modernizációját is segítheti.

Akik várhatóan Európába érkeznek, többségükben ugyanis az iszlámból, jóval kisebb részben más, afrikai kultúrából érkeznek. Szenvedő emberek, akik a saját világukból menekülnek, de ezeknek a világoknak az eltérő kultúráját hordozzák. Egy részükben a demokrácia evidenciái csak a felszínen léteznek. Nem az iszlám, netán a fundamentalizmus, hanem a demokráciahiányos politikai kultúrájuk kitermelte állam felbomlása elől menekülnek. Hiányoznak a rájuk vonatkozó megbízható vizsgálatok.

A bevándorlási tapasztalatok szerint a lehetséges különbségek még a leghatékonyabb integrációs politika esetében is nemzedékeken keresztül megmaradnak.

Még a bevándorolt értelmiség egy része is szilárdan meg van győződve az iszlám magasabbrendűségéről, amelyben a vallás és a politika – a felvilágosodás elveivel szöges ellentétben – nincs szétválasztva. Többségi helyzetben könnyen lehet, hogy nézeteiket érvényesíteni kívánják. Már van erre példa.

A ma egyik legismertebb iszlám tudós és politikus, a pakisztáni Tahir-ul-Qadri kiállt az emberi jogok mellett, az öngyilkos merénylőkre kimondta a jogi kiátkozást, a fatvát. Ugyanakkor az iszlám törvénykezést, a sariát minden más modern jogrendszernél erkölcsösebbnek és politikailag magasabb rendűnek tartja – mert istentől van. 2001-től követeli, hogy ha az iszlámhoz tartozók valahol többséget alkotnak, be kell vezetni ezt a jogrendszert. A sariának egyszerre vallási és világi az érvénye. Ez olyan, mintha a magyar jog azonos lenne a katolikus vagy a zsidó vallási joggal.

Elég megnézni a mai Rotterdamot a maga ma már több mint ötvenszázalékos iszlám lakosságával.

Példásak a befogadó hollandok integrációs erőfeszítései. De számos színház van, ahol már bevezették, hogy a nők elkülönülten nézhessék az előadásokat. Az elfátyolozottság, a burka köznapi jelenség. Nemcsak egy rasszistának lehet ez ijesztő, hanem annak is, akit a mögöttes iszlám elvek taszítanak.

Önáltatás ilyen arányok esetében arra hivatkozni, hogy elég, ha betartják a fogadó állam törvényeit. Botorság lekicsinyelni vagy lerasszistázni a lakosság jelentős részének félelmeit a menekültáradat miatt, és hallgatni arról, hogy lehet-e ennek valós indoka vagy sem.

Ami az iszlám világában ma zajlik, a XVII. századi Európa „harmincéves” vallásháborújára emlékeztet. A globalizációnak hála ma el lehet menekülni. Az állam birtokbevételére törő terrorszervezetek és az így kialakult szunnita Iszlám Állam szemében a megfélemlített lakosság Európába üldözése akár hasznosnak is tűnhet, mert egyben Európa iszlamizációjára is alkalmas.

Most még csak a jobb módú középrétegek érkeznek. Többségük tanulni, dolgozni akar. Nemsokára talán mindenki jönni fog, aki túl akarja élni a polgárháborúkat, távlatilag még a klímaváltozást is a maga várható élelmiszerszűkével. De mindannyian olyan kultúra tagjai, amelyben a demokrácia egyelőre nagyrészt még megvalósíthatatlan. A humanizmus arra kötelez, hogy majd őket is befogadjuk.

Annak fényében, hogy már a jóval korábban bevándoroltak integrációja mennyi nehézséget okoz, kérdéses, hogy Nyugat-Európa leginkább kitett célországaiban egy bizonyos létszám felett a menekültáradat szokványos módon gazdaságilag és különösen kulturálisan kezelhető-e. Nem igaz, hogy a mai közel-keleti és észak-afrikai polgárháborús és önkényuralmi helyzetért kizárólag a Nyugat felelős, és ezért volnának kötelességei. Az afganisztáni, iraki és líbiai katonai beavatkozások nem okozhattak döntő változásokat, mert demokráciát nem lehet exportálni. A többi arab és afrikai államban azonban a legutóbbi években a külső beavatkozás nélkül elkezdődött demokratikus forradalmak is összeomlottak. Fejlődésük (vele egy iszlám „vesztfáliai béke” és „felvilágosodás”) várhatóan hosszú, visszaesésekkel tarkított folyamat lesz. Elősegíteni ezt kell.

A kérdések kérdése valójában a következő: akkor is be kell-e fogadni az iszlám és afrikai kultúrák menekültjeit, ha megnövekedett arányszámukkal esetleg meghatározókká lesznek az euroatlanti kultúrával szemben?

Bátor legyen az a demokrata, aki erre a kérdésre válaszolni akar!

Az igenlő válasz politikai megsemmisüléssel jár. Nincs az a mégoly demokratikus állam, ahol a többség ezzel egyetért. Demokrata politikusok éppen ezért erre a nyílt válaszra ma egyértelműen nem kaphatók.

A nemmel válaszoló demokrata, aki a felvilágosodás eredményeit féltve felel így, a „kulturális rasszista” megbélyegzést kockáztatja, vagy legjobb esetben azt, hogy a humanizmus megtagadójának számít. És a minél nagyobb fenyegetettség állapotát fenntartó, rasszista orbáni politika szövetségesének. Az is lehet, hogy egyesek szerint már maga a kérdés feltevése is felesleges, vagy burkolt uszítás. Enyhébb esetben felesleges riogatás.

Ha így van, akkor ezzel az aggodalommal szemben érthetően kellene érvelni; bizonyítékokat sorolni arról, hogy a menekültek száma nem lesz meghatározó, az integráció sikeres, az iszlám polgárháború hamar véget ér. Csak hallgatni minderről, azt nem volna szabad!

Az euroatlanti kulturális identitás veszélyeztetése egyben a felvilágosodás és a humanizmus eredményeinek veszélyeztetését is jelenti (derűlátó vagyok, néhány évszázad után ezt is jóváteheti a történelem). Lehet-e ezzel szemben engedményeket tenni? Természetesen nem minden, a mi kultúránktól különböző, Európába beépülő kultúra fenyeget veszélyekkel. Akkor fenyeget, ha hordozói többségének lelkületébe még nem integrálódott (eléggé) olyan beidegződés, amely a felvilágosodásnak, vele a demokratikus gondolkodásnak megfelelő értékeket a legfontosabbaknak tartja. Ezekből az értékekből nem lehet engedni akkor sem, ha az ember esendő.

Az igazi szembenézés a fentiekkel a demokraták egy részében Nyugat-Európában is késik. Sorsunk és kultúránk sorsa is azon múlik, hogy a nemleges válasz esetén találunk-e megoldásokat az új, nyílt vagy rejtett rasszista önkényuralommal fenyegető végzettel szemben. Az emberi jogokkal összeférőt, megőrizve azt az euroatlanti világot, amely elvileg ezeken a jogokon alapul. Megelőzhető-e, hogy meghatározóak lehessenek az emberi jogokat sértő vallások és szokások; netán törvényen kívül helyezve, ami bennük elfogadhatatlan? Mihez van joga Európának, ha megosztja demokráciáját és jólétét? A kvóták szerinti elosztás megoldja-e a feltett kérdést? Az iszlám bizonyos alapelveit nem lehet-e az EU tagországainak alkotmányaival összeegyeztethetetlennek minősíteni? Mennyire lehet európai sorsunk a saját kezünkben?

Nem tapasztalok nyílt vitát a demokraták között. Holott minden demokratikus alternatíva, amellyel egyben megnyerhető az aggódó, a szélsőjobb uszításainak kiszolgáltatott tömeg is, a fenti kérdésre adott hiteles válaszból vezethető le. A humanizmusra való hivatkozás, az orbáni burkolt rasszizmus elutasítása önmagában hatástalan. Van egy másik, egyelőre rejtett konfliktus, mégpedig a felvilágosodás értékeit féltők és az emberi jogok fundamentalista értelmezői között is. Válaszokhoz csak a demokraták közötti nyílt beszéddel lehet eljutni.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.