galéria megtekintése

Nihil a cukiban

4 komment

Doros Judit

Megyek be a városka nemrég nyílt cukrászdájába, s már előre örülök annak a pisztáciafagylaltnak, amit hamarosan rendelni fogok. Regényt tudnék írni erről a fagyiról, a krémességéről, a lágyságáról, ízének összetettségéről, hőmérsékletének éppen jóságáról, az emlékekről, amiket kivált, a pillanat csendjéről, a gombócba sűrített pazar élvezetről.

Ám a fagyispult üres. A régmúltat idéző bádogtetők szépen kisuvickolva egymás mellett, üres tartályokat fedve, amelyekben pár órája még mazsolás puncsok, igazi vaníliával átitatott vaníliák, harsány eprek, sikkes karamellek hűsöltek, meg persze a pisztácia.

A csalódottságot enyhítendő odafordulok a sütispulthoz. Beérem fagyi helyett remegős rétesekkel, szépen megformázott operaszeletekkel, mangós-csokis habcsodákkal, de akár egy klasszikus diós minyonnal is.
Ám a sütispult is üres. Három óra múlva zárnak, s nincs egy morzsányi szívet melengető édesség, tartály mélyén árválkodó fagyigombóc.

 

Csak a nihil.

Ez telepedett rá lopakodva az én kedves kis cukrászdámra, s hiába van kisebbségben, elfoglalta itt az egész hűtőpultot, bekebelezte a tortástálakat, beleült nekem a zsűribe. Félhangosan dörmögök, elégedetlenül.

– Nagyon igyekszünk, de nem bírjuk a rohamot – szólal meg mögöttem egy fiatal hang. Megfordulok, ismerős arc, országtortanyertes, vagy majdnem, ő az idősebb testvér, kenyerekért, rongyos kiflikért, kelt kalácsokért felelős. Szupernóva sebességű ­karrier az övék, az ismeretlenségből alig két év alatt „lőttek ki". Különös ismertetőjegyük, hogy mániákusan törekszenek a tökéletességre, olyannyira, hogy a tehenesgazdák­kal még azt is megbeszélik, milyen takarmánnyal etessék az állatokat, hogy tejük ne legyen túlzottan virágos vagy gyógynövényillatú.

Ez a fia­tal hang most arról kezd panaszkodni, hogy nemigen találnak embert, aki hasonlóképp igényes lenne a munkájára, külföldről imádkoztak haza egy cukrászt, aki új üzemük alapköve lesz. ­Bővíteni nagyon nem akarnak, „több ­ember, több hibalehetőség" mondja ifjú kora ellenére meglehetős bölcsességgel. De nem is nagyon tudnának, ezer jelentkezőből alig néhány olyat találnának, aki odateszi magát, s nem menekül a kemény munkától két-három nap elteltével. Azzal vigasztal, hogy nem csak ők járnak ebben a cipőben. A vízvezeték-szerelőre, aki nem barmolja össze a fürdőszobát, és nem köti a meleg vizet a hideg vizes csaphoz, három hetet várt. A ­kőművesre, aki egyenes falat képes felhúzni, nem pedig olyan görbét, mint az ökörhúgyozás, két hónapot, s várni kell a kertészre, aki precízen megmetszi a sövényt, emberei pedig nem dobálják szanaszét a csikkeket.

Hozzá kell szoknunk a gondolathoz, hogy ami igazán jó, arra várni kell – mondja végül.

A cselekvés hiábavaló, ellenállni értelmetlen, ám a rossz rendszerek tagadása mégsem szülhet negatív gondolatokat – törődök bele a megváltoztathatatlanba.
Igazi nihilistaként.

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.