Egy országot rombol az álmaiért. Megfizetjük az árát, mi, adófizetők. Amire az omnipotens úr azt találta mondani egy váratlanul kérdező újságírónak (a Hír24 a közelébe tudott férkőzni!), hogy ez az adófizető népre való hivatkozás kommunista trükk, a pénz nem a mienk, hanem a vállalkozóké, ők adták a stadionra.
Az más. Ha nem adják, adó lett volna belőle.
A stadion szép, de hát miért is ne volna az. A vállalkozók „pénzéből” magunk is tudnánk gyermeki vágyainknak megfelelő létesítményeket emelni. Csakhogy ránk a vállalkozók annyi pénzt sem bíznak, hogy egy nyiszlett tyúkólat felhúzzunk. Mert olyan helyen lakunk, ahová a vállalkozók nem adják a pénzt.
Felcsút sokkal jobb helyen van, ide érdemes beruházni. Láthattuk, hogy a stadionavatóra is milyen szép számmal érkeztek állami Audikkal a „vállalkozók”. A már említett mirzák, hogy leróják tiszteletüket a kor kamaszának színe előtt, aki tündöklésének igazolására meg merte tenni mindazt, amihez a Fideszben is kevesen lettek volna ennyire gátlástalanok.
Ez a többnyire tinédzserekre jellemző vállrándítós felelőtlenség áll a Szabadság téri „megszállási” szoborkompozíció kierőszakolásának hátterében is. Itt sincs egyeztetés, párbeszéd, nem számít gondolat és emlékezet, csak a tett a kemény kölyök célja, amivel születésnapjára (május 31.) meglepi önmagát.
A vitatott szobor felállításánál is merésznek bizonyult, és itt sem tűrt ellentmondást. Hívei hagyták és hagyják menetelni, olykor mintha előre is tolnák, vigye el ő a balhét, elég széles hozzá a válla. Itt már az sincs, hogy (a vállalkozók helyett) a történészekre hivatkozzon, velük szemben is saját dacos akarata feszül, el kell az általa diktált kort látnia a kézjegyével, a választás megacélozta erejét. Helyes az egyeztetések nélküli út, hápogjon a szétmorzsolt sajtó meg az erőtlen ellenzék, valóra válik minden álmom, ha úgy akarom.
Megépíthet bármit, de tudni kell, hogy valahol már áll a fal, melynek egyszer Népünk kamasza, ha nem fékez, őrületes csattanással neki fog rohanni.
