Sokan csak mosolyogtak, amikor 2015 őszén a baden-württembergi Hardheim önkormányzata a menekülteknek szóló viselkedési kódexet állított össze. Ilyen tételekkel: a fiatal nőket zavarja az utcai leszólítás, zaklatásnak érzik a mobiltelefonszámok és facebookos elérhetőség iránti kérdezősködést, a sorozatos házassági ajánlatokat. A Kölnben, de más német és európai városokban szilveszterkor végrehajtott tömeges szexuális zaklatások és rablások után már senki sem mosolyog. Sőt el-elszabadulnak az indulatok. Futballhuligánok és neonácik embervadászatra mennek a Rajna-parti városban azzal a felkiáltással, hogy ha a rendőrök csődöt mondtak, majd ők „rendesen kitakarítanak". Megy az általánosítás, a megbélyegzés, az uszítás és a félelemkeltés. Igazolva látják magukat azok, akik az Európába áramló menekülthullám kezdetétől a pokol eljövetelét jósolták és az Európa-erőd védelmét sürgették.
Köln, de már a tavaly novemberi párizsi terrortámadás is, változtatja az európai, azon belül is a német közvéleményt. A korábbi nyitottság, segítőkészség megcsappant. Németország fortyog. Az emberek dühösek a politikusokra, a velük összejátszó és sok mindent, így a szilveszteréjszakai elkövetők származását napokig elhallgató médiára, a tehetetlen rendőrségre. Kapósak az összeesküvés-elméletek. A politika megpróbál korrigálni, szigorítani, a szociáldemokrata német igazságügy-miniszter, Heiko Maas szervezett migránshordákat emleget. Angela Merkel is egyre keményebb kifejezéseket használ. A CDU mainzi nyilatkozata értelmében a bűncselekményt elkövetőket kitoloncolják, a menekültek számát korlátozzák. Mindez csak félfordulat, Merkel még kitart befogadó politikája mellett. Hogy ez a kurzus tartható-e, hamar kiderül: márciusban három tartományban, köztük a CDU-s fellegvárnak számító Baden-Württembergben rendeznek választásokat.
Németország fortyog. Tavaly naponta három gyújtogatást követtek el menekültszállások ellen, erről éppen úgy nem szívesen beszélnek, mint a bűncselekményeket elkövető menekültekről. Köln után azonban már nincs helye a ködösítésnek. Néven kell nevezni minden problémát. A teljesen más szociális-kulturális környezetből érkezett menekültek integrálása átkozottul nehéz feladat. Mindenkinél nem is fog sikerülni. A bosszúvágy, az érzelmek felkorbácsolása azonban nem visz előbbre. Az utca hangosabb része legszívesebben karóba húzná a randalírozókat. Az is egyértelmű, hogy hathatós segítséget kell nyújtani a súlyos traumát szenvedett, kifosztott nőknek.
