„kávézó teraszán, magas lépcsősor tetején, másnap, útközben, utána”
Győrfi Kata: dor
„Ez régen egész rendes hely volt. Sokszor ebédeltem itt az első időkben, amikor fölköltöztem Budapestre. Már az első délben nem volt kedvem a hazai kajához, amit anyám csomagolt, és akkor a sarkon szembejött ez a bisztró, és úgy megbíztam benne elsőre, éreztem, hogy jó lesz itt nekem. Fél tizenkettő volt, leültem, megebédeltem. Gulyásleves meg grízes tészta. Ha körbenézel, kicsit még láthatod, hogy miből indult ez a bizalomféle akkor, tizenöt éve, de világosban eszedbe nem jutna bejönni, igazam van? Jót tesz a sötét a helynek. Mondjuk a terasz nem rossz, de azért nem ugyanaz, mint régen – ezt éreztem már legutóbb is, amikor itt voltam. Tavaly. Dehogy ettem, hülye vagy? Nikotinos habrolót? Pállott bécsis zsemlét, vagy mi az istent akarnál te itt enni? Nézzél már körbe kicsit. Rég nincs konyha. Meg ez is milyen zene már? Mindegy, kibírom valahogy, tavaly is kibírtam. Akkor is itt bekkeltem ki az éjfélt, most is így lesz: holnap, illetve kábé negyven perc múlva lesz két éve, hogy a Horánszky utcai lakásban tényleg találkoztunk Gy.-vel, először, ha érted. Tavaly ilyenkor már nem voltunk együtt. Jövőre is el fogok jönni. Először Horánszky-sarok, álldogálok kicsit egyirányú csöndben, aztán beülök ide. Este tíz körül érkezem. Vagyis várjál, nem is tavaly, hanem pár hete voltam itt utoljára, éppen Gy.-vel, az elutazása előtt, mondjuk nem ide akartunk jönni.
Aztán itt fogyott el valahogy mégis az erő. Véletlen. Nem tudom. Fröccsöt ittunk. Én azt mondtam, milyen szép ez a ruha, amire ő meg azt kezdte mesélni, hogyan próbáltak belecsempészni valamit az italába a Soroksári úton a múltkor. Persze észrevette. És akkor előadta nekem, hogyan történt az eset. Eljátszotta, szabályosan, a kiakadást, mély hang, a csávóé, magas hang, a sajátja, minden. És még másról is beszéltünk, biztosan másról is volt szó, de leginkább csöndben voltunk. Aztán odébb költöztünk, mert a terasz bezárt, és akkor ott folytattuk a csöndet. Ott folytattuk, ahol abbahagytuk: meg se mozdult az a kurva csönd. Ahogy általában. Minimális kilengések akadtak persze mindig; volt, hogy hozzá volt közelebb, máskor meg hozzám, de általában középen tartotta valami ezt a furcsa néma értő olvasást.
