galéria megtekintése

Nem viccelnek

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 05. számában
jelent meg.


Pócs Balázs
Népszabadság

Egyetlen olyan párttal sem lép koalícióra, amelynek tagjai nem látták A drót című amerikai tévésorozatot. Ezt Jón Gnarr közölte, amikor – mindenki legnagyobb meglepetésére – megválasztották Reykjavík polgármesterének. És hát ki ne zárná őt a szívébe egy ilyen kijelentés után? Ráadásul ingyentörülközőt ígért az uszodákba, Disneylandet a repülőtér mellé és jegesmedvét az állatkertbe. Lehet persze viccpártnak minősíteni a volt komikus-taxisofőr által alapított Legjobb Pártot, de fordítsuk mindjárt komolyra a szót: a helyhatósági választáson a szavazatok 35 százalékával még a kormányzó szociáldemokratákat is maga mögé utasította.

Elegük lett a hagyományos pártokból és politikusokból a görögöknek is. Náluk egy ismert tévés újságíró, Sztavrosz Teodorakisz néhány hete a semmiből hozott létre új pártot, a Folyót, amely már hat-hét százaléknál tart a felmérésekben. A balközép pártnak ugyanúgy sikerült a bravúr: megelőzte a „két nagy” egyikét, a szocialista Paszokot (amelynek népszerűsége öt százalékra süllyedt). Teodorakisznak ehhez még mókás dolgokat sem kellett mondania – igaz, a válság közepette a görög közvélemény nincs is tréfás kedvében –, elég volt a saját hírnevét és közvetlenségét bevetnie.

Ám ettől még nem váltak volna egyik pillanatról a másikra a negyedik legerősebb politikai mozgalommá. Elsősorban az tette őket meg győzővé, hogy semmi közük az országot évtizedek óta irányító, az urambátyám viszonyokba és a korrupcióba nyakig süllyedt pártokhoz. Kell ennél több? Mondhatja az ellenoldal, hogy na de kérem, hol a komoly pártprogram – és hosszabb távon bizonyára hiányozni is fog –, egyelőre azonban elegendő a politikai ártatlanság és az egyenes beszéd. Lehetőleg némi humorérzékkel. Mert ezek a dolgok, lássuk be, hiánycikknek számítanak Európa-szerte. Akár választásokat is lehet nyerni velük.

 

Vagy mégsem. A Folyó és a hozzá hasonló újoncok/minipártok/viccpártok legközelebb a májusi európai parlamenti választáson tesztelhetik a vonzerejüket. Csakhogy az eddigi tapasztalatok azt mutatják: az EP-voksoláson az emberek hajlamosabbak jól megbüntetni a „klasszikus” politikai mozgalmakat, és a kisebb-újabb pártokat jutalmazni. Így üzennek a nagyoknak, hogy változniuk kellene. És ugyanezt üzenik a kicsik is. Emlékezzünk csak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra, amelyet nem jegyeztek be, de vicces rajzaival és szlogenjeivel (görbe)tükröt mutatott a politizálásba beleszürkült elitnek.

Egyszerre mulattat és elszomorít, milyen ismerős, amit Kovács Gergely pártelnök mondott egy tüntetésen: „Követeljük, hogy haladéktalanul, úgy egyetemesen, mint egyébként, külön eseti megvizsgálás nélkül, mindenkire egyenlő arányban, a képességeihez mérten, politikai hovatartozás nélkül, vallásra és ruhamárkára tekintet nélkül, különálló csoportokban, betartva a vonatkozó uniós ajánlásokat és szabálymódosításokat, idegenbe szakadt honfitársainkkal karöltve, minél előbb!”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.