Ma már tudjuk: tíz éve az őszödi beszéd – a kétségkívül morális mélypontot jelentő tartalmán túl – azért válhatott történelemformáló politikai botránnyá, mert a Fidesz a valamilyen módon a birtokába jutott hangfelvételre hatásos médiakampányt épített, amiben a kiválasztott szerkesztőségek (Index, Origo, RTL Klub, Magyar Rádió) is partnerek voltak, sajtószakmai szempontból helyesen. Ám ha most előkerülne egy hasonlóan botrányos tartalmú Orbán-szónoklat, garantáltan nem történne semmi: az úgynevezett közmédia nem venne róla tudomást, az MTI ingyenhíreiből élő mainstream sajtóhoz nem jutna el, és a domesztikált Origo sem hozná le – márpedig anno attól lett ügy a sztoriból, hogy az állami rádió bemondta, a teljes verziót pedig a Fidesztől csak a leglátogatottabb online hírportál kapta meg, más nem.
A sajtó nem attól lesz szabad, hogy vannak az aktuális hatalomtól független hírforrások, hanem attól, hogy az állampolgári véleménynyilvánításhoz és döntéshez szükséges hírek terjesztését a média magától értetődő, kötelező feladatnak tekinti – márpedig ebben az értelemben a magyar sajtószabadság illúzió: hetente fordul elő, hogy a hírpiacot robbantó híreket (Matolcsy György közpénzből finanszírozott félrelépésétől Orbán Viktor magnóra és kamerára rögzített vulgáris beszólásáig) elhallgatja az M1-től a TV2-n át a Magyar Rádióig, a Magyar Időkig és egy sor megyei lapig terjedő kétharmados sajtóklub.
Ha a népszavazási kampány valóban egy előre hozott parlamenti választás előjátéka, ahogyan az ellenzék egy része állítja, akkor ebben a helyzetben azt is végig kellene gondolni, adottak-e még Magyarországon a demokratikus választás feltételei. A voksolás ugyanis attól még nem tekinthető szabadnak, hogy több párt jelöltjeiből lehet választani. A szabad választás nélkülözhetetlen kritériuma, hogy az állampolgárok hozzájussanak minden olyan információhoz, amelynek révén megalapozott véleményt tudnak alkotni a politikai alternatívákról.
