galéria megtekintése

Nem lép egyszerre

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 13. számában
jelent meg.


Horváth Gábor
Népszabadság

Nagyon helyesen tette a francia kormány, hogy Magyarországot sem hagyta ki a vasárnapi meghívottak közül. A terrortámadások elleni menet jó alkalom volt a közös európai értékek melletti erődemonstrációra. Minél több ország volt képviselve, annál érthetőbb és annál messzebbre jut el az üzenet: a gyilkosok nem fogják elérni a céljukat. A nagy összefogásból kár lett volna kihagyni Gyurcsány Ferencet, akitől minden balfogása dacára egyvalamit biztosan nem lehet megtagadni. A volt miniszterelnök hatalomban és ellenzékben is következetesen kiállt Európa és az azt összefogó alapelvek mellett.

Ami Orbán Viktort illeti, a helyzet korántsem ilyen egyértelmű, amire rá is mutatott a Le Monde dühös cikke, illetve a sajtószabadságot illetően is pettyes reputációjú vendégek ellen háborgó internetes bejegyzések tömege. Mégis, alighanem jó, hogy Orbán ott volt a párizsi felvonuláson. Egyrészt először életében végre látott milliós tömeget. Talán megérezte, mekkora erő, ha az emberek ekkora létszámban vonulnak utcára egy ügy mellett. Másrészt remélhetőleg öt percnél tovább fog emlékezni arra, milyen átéléssel mondta a tévé kamerájába nézve, hogy a sajtószabadság az egyik legfontosabb európai érték. Mi mindenképpen megjegyezzük ezt a mondatát.

Ennél a gondolatnál kellett volna megállnia, ám sajnos nem tette. Amit ugyanis a gazdasági bevándorlás kapcsán mondott, az nemcsak káros, de nevetséges is. – A gazdasági bevándorlás rossz, ezért a hazájukat gazdasági okokból otthagyóknak Magyarország nem tud menedéket nyújtani – jelentette ki egy olyan ország miniszterelnöke, ahová a kutya se akar bevándorolni, ellenben ahonnan az elmúlt években százezrek vándoroltak ki a jobb élet reményében. – Nem akarunk tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani – vette át szóról szóra az európai és a hazai szélsőjobboldal retorikáját. Ellenpéldaként elég a lutheránus papi családban felnőtt Angela Merkelt idézni: – Az iszlám Németország része.

 

Odajutottunk, hogy az amerikai ügyvivőnek kell Orbán Viktort Szent István Imre herceghez szóló intelmeire emlékeztetnie. Pedig elég lett volna elolvasnia Áder János nyilatkozatát arról, hogy – első királyunkat idézve –: Az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő...

Mielőtt kedvenc helyére, (a korántsem egykultúrájú) Svájcba, ott is kedvenc rendezvényére, a FIFA gólszépségdíj-átadó ünnepségére sietett volna, a magyar miniszterelnök végtelenül időszerűtlen és tapintatlan nyilatkozatot tett. Választói vélelmezetten primitív, zsigeri félelmeire próbált játszani, s már megint szándékosan hozta magát aszinkronba Európával. Hiába masírozott együtt a párizsi felvonulás élén menetelő európai vezetőkkel, megint csak azt bizonyította, hogy nem tartozik közéjük. Nem mintha nem tartozhatna, de tudatosan úgy döntött, hogy nem akar.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.