A Népszabadság március 7-i számában (Korrupt, hazudik és lop is) Gombár Csaba írja a „milliárdos gázszerelő” története kapcsán: „Ha minden szó igaz is, ami a felcsúti polgármester meggazdagodásával kapcsolatban (…) vádként évek óta elhangzik, fölöttébb disszonáns az illető eredeti foglalkozásának örökös felemlegetése. Miért teszi évek óta számos ellenzéki baloldali, liberális szerző groteszken nevetségessé már azt a feltételezést is, hogy egy szerelő nagy sikerű, gazdag emberré válhat?” Majd a milliomossá váló amerikai cipőtisztító fiú példáját hozza fel, a pártjára áll, és a társadalmi esélyegyenlőségre való süketséget, lenézést hallja ki a „milliárdos gázszerelő” fordulatból, s a cikke végén, mint végső konklúziót, leírja: „…csak vakvágány a gázszerelőség emlegetése”.
Már a szocializmusban általános gyakorlat volt, hogy a „maszekok” (kisiparosok) és a gmk-sok dotálása gyakran zsebből zsebre történt, s ez a kör a váltás után jelentősen bővült a kereskedőkkel. Ki ne ismerné ezt: számlával X összeg plusz áfa, nélküle X plusz áfa fele, de sokszor ezt a „felet” sem kapta meg a vevő. A csaknem általános gyakorlatból hasznot húzók minden közösségben az átlagnál jobban éltek, de – elenyésző kivételtől eltekintve – nem voltak milliárdosok. Ilyen volt, így élt a felcsúti gázszerelő is, amíg 2010 után, szinte máról holnapra a „szerencse” igencsak mellé szegődött.
Vagyis csak abban hasonló az esete az amerikai cipőpucolóhoz, hogy ő is milliárdos lett. Az irdatlan vagyonhoz vezető út azonban merőben más – s ezt nem veszi figyelembe Gombár Csaba, amikor nagyvonalúan elmarasztal, kritizál. Az egyik út hosszú volt, sok küzdelem, ész, ügyesség, leleményesség és szerencse kellett hozzá. Nem segítette az USA elnöke és klientúrája, pártja – önmaga csinálta. A másik út sima volt, rendkívül rövid, a gondot legfeljebb a kritikák, támadások adták-adják, s persze az a folyamatos kérdés: „Mibe, hová fektessem be az ölembe hullott vagyont?”
