Nekik kilenc

Az, hogy önmagában ennek semmi értelme, és hogy egy árva előkészítő tanulmány nem sok, annyi sem foglalkozott korábban egy ilyen típusú átalakítással, még nem ok arra, hogy ne lehetne meglépni. A megyei matricák rendszerét sem modellezte korábban senki, és lám, mégsem dőlt össze a világ, a próbaüzem is milyen pompásan sikerült.

Ráadásul a kilencéves általános iskola ködképe mögött minden bizonnyal a kármentés szándéka áll. Ha már a miniszterelnök ragaszkodik a gimnáziumi helyek számának radikális csökkentéséhez, és mindenáron a félanalfabéta ipari tanulók tömegtermelését ambicionálja, legalább arra adjunk nekik esélyt, hogy egy kicsit kikupálódjanak, mielőtt belökjük őket a zsákutcába.

Beszéljünk világosan: az, hogy – Rogán frakcióvezető közlése szerint – Pokorni Zoltán most előrántotta ezt a kilencosztályos ötletet, nem oktatási reformjavaslat, hanem fideszes forradalom. Valahogy így nézhet ki a kormánypártban az ellenállás végső formája. Valami immateriális módon megszületik egy nemzedékek sorsát meghatározó döntés; a szakpolitikus pedig, aki látja, hogy nemzeti tragédiával fenyeget, ha a gyerekeket nem a hosszú távú tanulásra ösztönzi, hanem mihamarabb kiszórja az iskolából az állam, nem lép föl ez ellen teljes szakmai súlyával. Nem hangoskodik, nem lázad, nem kötözi oda magát a Parlament kapujához. Hanem fölveti, hogy kilencosztályossá kéne tenni az általános iskolát. Érti, aki érti, a frakció majd megtárgyalja.

Itt már rég nincs tere a józan észnek. Kár is volna nyolc plusz négyes, hat plusz hatos rendszerről vitatkozni, vagy épp a széles körű érettségi és felsőoktatás mellett érvelni, szemben az esélytelenséget konzerváló tanoncrendszerrel. Fohászkodjunk inkább, hogy legalább ne romoljon tovább a helyzet.