galéria megtekintése

Négyszögletű Kerekasztal

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 08. számában
jelent meg.


Lakner Zoltán
Népszabadság

… Fél év múlva pedig felállítjuk a szakmai kerekasztalokat – zárta mondandóját a katonás megjelenésű, tüsihajú férfi, a Köb (Köztársasági Bandériumok) mozgalom egyik vezetője, Z. azon kérdésére felelve, hogy most akkor mi lesz. Mármint mi történik azt követően, hogy számos tüntetéssel méltán kivívták a közfigyelmet.

Egy jó kis szakmai kerekasztal, bólogatott némán Z., bekuckózva magát a kopottas pamlagon a hungarocell Sztálin-fej és a pillanatnyilag használaton kívüli bohócálarc közé. Nemcsak azért nem jött ki hang a torkán, mert reggel fél nyolckor nem igazán volt az ellenállás mélységi kérdéseire hangolva, hanem azért sem, mert rájött, hogy a szakmai kerekasztalok fél éven belüli esedékességéről hallott már korábban is. Úgy fél éve. Ugyanezen a pamlagon ülve.

Nem kellett sokat törnie a fejét azon sem, hogy a dátumon kívül mi változott még: a Köböt irányító fiatal férfiak között többé nem lehetett érzékelni az egykori bajtársias összhangot, inkább gyanakodva méregették egymást. Nélkülözték azt a lelkesedést, ami önjelölt mentorukban, a Professzorban még néhány héttel korábban is buzgott.

 

– A terv levezethető egy kockás papíron – idézte fel magában a Professzor szavait Z., meg azt is, milyen lassan kapcsolt, hogy ez nemcsak egy szófordulat, hanem tényleg egy kockás papírt kellene keríteni. Miután a mozgalom továbbfejlődése útjából a kávézó személyzetének segítségével elhárították ezt az akadályt, a Professzor nekifogott a terv felvázolásának. Papírján egyre szaporodtak a téglalapok, s a műveletet hangos kommentárral kísérte:

– Először tehát a Köb összehívja a civileket. Fontos, hogy a Sok (Nagyon Sokan a Köztársaságért) jelen legyen, de könyörögni nem fogunk nekik. Mindenesetre ez jelenti majd a tömeglegitimációt. Utána – rajzolt egy újabb négyszöget – meghívjuk a szakmai szervezeteket, hogy a kompetencia is velünk legyen. Aztán jönnek az érdekképviseletek, azok, amelyek nem adták el magukat – szűkítette jelentősen a kört – a maguk szervezeti hátterével. És végül jöhetnek a demokratikus pártok – végezte be az alkotást –, amennyiben elfogadják az előző három oldal feltételeit. A mű készen állt: Z. előtt kirajzolódott a Négyszögletű Kerekasztal. Az élményt még nem egészen feldolgozva rákérdezett arra, hogy jelenleg milyen a kapcsolat a Sok és a Köb között, ugyanis vitákról hallani, holott mégiscsak egy tőről fakadtak. A válasz sajnos nem fért ki a kockás papírra.

Néhány hónappal később Z.-t meghívta egy beszélgetésre a Köbből addigra kivált aktivisták Szat-Elit nevű formációjának ideiglenes elnöksége. Kitűzött céljuk a Szabad Vegyérték Egységmozgalom elindítása volt, vállvetve a Címlista Szövetséggel. A jelenlévők közül Z.-t többen is bizalmatlanul méregették, de hamar kiderült, nem azzal van bajuk, kiknek dolgozik, inkább azzal, mit akarhat.

Z. egy kávét akart.

A SzatElit vezetője leintette a vehemensebbeket: – Nincs értelme a bársonyszékekről vitatkozni – jelentette ki higgadtan. – Amikor belügyminiszter leszek, mindenkiről gondoskodom – tette hozzá megnyugtatólag.

Majd Z. felé fordult, hogy befejezze a középtávú tervek összegzését, de Z. közbeszólt: – Kitalálom, fél éven belül megkezdik munkájukat a szakmai kerekasztalok. – Honnan tudtad? – kérdezték meghökkenve többen is, mire Z. sejtelmesen annyit felelt: – Megéreztem.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.