De vajon mit tesz a meseíró? És a Klubrádió mesehallgatói? Ők sem érzik úgy, hogy szégyellniük kell magukat? Ők is kikapcsolják a rádiót? De akkor mi bajuk a többi kikapcsolóval? Vagy ők mások? Nem tartoznak „a magyarok" közé? Tényleg nem magyarok? Ahogy a libsifaló mélymagyarok vélik? Mégis nekik lenne igazuk?
„A magyarok birkák"
– olvasom ezredszerre ezt a közkeletű mondatot a minap a Facebookon egy bejegyzésben, mely amúgy helyénvaló indulattal ostorozza a honi közállapotokat. A bejegyzést sokan megerősítik és lájkolják. De kicsodák ezek a sokak? Birkák? Vagy nem magyarok? Ha magyarok, de nem birkák, akkor hogyan lehetnének „a magyarok" birkák? És hogy állíthatják ezt azok, akik éppen ott vannak ellenpéldának?
Kertész Ákos szerint „a magyarok" nem is birkák. Hanem sertések. Mert hát „a magyar... boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire". Ezek lennénk mi? Kertész Ákos is és mindenki, aki egyetért vele? Meg aki nem? Én is? És a kedves olvasó is?
Vagy pedig mi, nem magyarszerű, magyarkritikus magyarok olyan kevesen lennénk, hogy bízvást el lehet tőlünk tekinteni? Elhanyagolható mennyiség, mely a kerekítésnél kiesik? Na de akkor kik azok, akiket legyilkoltak? Egylényegűek a gyilkosaikkal? Vagy nem magyarok, ahogy a gyilkosaik gondolták? Vagy ama elhanyagolható mennyiség, ama törpe minoritás részei? De akkor mitől lenne a bűn hatalmas, ha az áldozatok száma, az a cirka félmilliócska oly jelentéktelen? Még akkor is, ha hozzácsapjuk azokat, akik nem gyilkoltak, hanem bújtattak, ellenálltak, vagy legalább igyekeztek nem ártani.
Fischer Iván, a világszerte megbecsült magyar karmester a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozott a világszerte megvetett magyar kormányfőről, aki a jó nagy többségét arra akarja kihasználni, „hogy felszámolja a demokratikus struktúrákat, ellenőrizze a sajtót, és manipulálja a választójogot, sőt az alkotmányt is... Ezt azért nem szabad megengedni, mert Magyarországon sok szabadságszerető ember él. Nem szabad cserbenhagyni a magyar demokratákat."
Orbán vazallusai és a neonácik kórusban mocskolták a karmestert mint hazaárulót, aki elárulta és gyalázta a hazáját és a magyarokat. Minden rezsim így szokott reagálni,
ha a hazát azonosnak tekinti önmagával, a nemzetet pedig a táborával. Így rekeszti ki a nemzetből, a politikai és állampolgári közösségből az ellenzékét és kritikusait, mindazokat, akik igénybe veszik a kommunikációs egyeduralmukat korlátozó fórumokat és a hatalmukat korlátozó bel- és külföldi jogvédő intézményeket.
Így tett Horthy, Rákosi, Kádár, Antall, így mocskolta ebben a lapban 1982-ben Rényi Péter Konrád Györgyöt – de bizony még a Gyurcsány-kormányra is hatott ez a hagyomány. Ebben a felfogásban a nemzet politikailag homogén, a politikai pluralizmus eleve nemzetellenes dolog, tehát a nemzetet veszélyezteti minden jog és intézmény, mely a pluralista demokráciát szolgálja, hiszen ezek fegyverek a nemzetidegen elemek kezében. A demokraták is tehetnek valamit azért, hogy ezt a demokráciaellenes nemzetfelfogást hitelesítsék és visszaigazolják. Ők is kezelhetik politikailag homogén egységként a nemzetet, illetve a haza polgárságát.
Fischer Iván nem ezt tette, amikor még külön ki is emelte, mennyi szabadságszerető ember él Magyarországon. 2011-ben nem tette ezt, akkor mondta a fentieket. A minap viszont ugyanabban a lapban már másképp beszélt. „A magyarokról" állapította meg, hogy még mindig úgy érzik, hogy igazságtalanul bántak velük Trianonban, holott azóta „a magyarok" „a legszörnyűbb gaztetteket követték el: segédkeztek félmillió zsidó kiirtásában és Hitleren csüngtek, hogy egy-két területet visszakapjanak".
|
| Varga Bence: Drótkerítés alkotása (15. arc kiállítás) |
Amit Fischer Iván tehetett azért, hogy a rászórt rágalmakat utólag igazolja, megtette. És hol van most akkor az a sok „szabadságszerető magyar"? Hol vannak a „magyar demokraták", akiket Európának nem szabadna cserben hagynia? Ha „a magyarok" azonosak a Hitlernek hódoló gyilkosokkal, akkor ugyan kit ne hagyjon cserben Európa és miért ne?
Fischer Iván leszögezi, hogy a jobboldali populisták kihasználják a majd száz évvel ezelőtti trianoni sokkból ránk maradt áldozati szemléletet. A helyzet rosszabb: mert „sokoldalúan" használnak ki legkülönbözőbb felfogású emberek egy legalább két évszázados nemzetostorozó hagyományt. Ennek gyökereit tovább is lehet követni, de a „nemzeti ébredéssel", a nacionalista korszellem kibontakozásával vált jelentőssé. Berzsenyi „rút sybarita vázából" lett a magyar most birka, sertés, gyilkos stb. Homogén egységként ostorozni a nemzetet és megtagadva azonosulni vele az ostor nyeles végéről – ez volt a természetes Kazinczy, Berzsenyi, Kölcsey, Vörösmarty, Széchenyi, Petőfi, Arany, Jókai, Ady stb. számára. Összefért az ostorozás a magasztalással, az áldozati szemlélet a hősivel és mindez más nemzetek feldicsérésével és legyalázásával.
Meggyökeresedett egy rendkívül népszerű beszédmód, mely tökéletesen alkalmatlan a tiszta, értelmes beszédre, önmagunk elhelyezésére, a helyzet leírására.
Történelmileg szükségszerű volt bemenni ebbe a kommunikációs zsákutcába, mert a polgári állam és a nemzet építése összekapcsolódott. A pluralista társadalom számára alkalmas intézmény- és normarendszer a homogén, „egy akaraton lévő", bűnben, dicsőségben egy nemzet képzetével. Ez a történelmi ellentmondás meglehetősen elfajult. Ebből a zsákutcából, melybe egykor muszáj volt bemenni, most már nagyon jó lenne kijönni. Mert hiszen az általánosítás rutinja logikusan vezet a kollektív felelősség, bűnösség tételezéséhez, az pedig a kollektív büntetéshez és jogfosztáshoz. Zsidókéhoz, cigányokéhoz, németekéhez, egyebekéhez, mikor kiéhez – és persze magyarokéhoz, ahol ők vannak kisebbségben. Ennek a legitimációját erősíti végső soron mindenki, aki ezt az általánosító rutint követve magyarozik, akkor is, ha antifasiszta, antirasszista alapon teszi.
Ezért kellene sürgősen leszokni a magyarozásról, s nem azért, hogy takargassuk, mennyi magyarra igaz, amit „a magyarokra" rááltalánosítanak. Hiszen az arányok iszonyúan fontosak. Meghatározzák a sorsunkat az országban és a világban. De az általánosító vádak, a felelősségvállalásra, szégyenkezésre való felszólítások nem javítják, hanem rontják az arányokat.
Mert akik személyesen nem tehetnek semmiről, azokat kevés eséllyel nyerhetik meg azok, akik azt hirdetik, hogy mindenki tehet mindenről és mindenki felelős mindenért.
Sokkal nagyobb eséllyel azok, akik azt hirdetik, hogy senki nem tehet semmiről. Így gyarapodik a legszörnyűbb bűnök és rendszerek apologétáinak a tábora.
Nem magyarozni nem olyan nehéz. Nem egy intellektuális kihívás. Kinek jut eszébe azt mondani, hogy a magyarok férfiak, vagy nők, öregek, vagy fiatalok, nyomorognak, vagy dőzsölnek? Vannak, akik férfiak, vannak, akik nők, vannak, akik öregek, vannak, akik fiatalok, vannak, akik nyomorognak, vannak, akik dőzsölnek, vannak, akik rasszisták, vannak, akik antirasszisták, vannak, akik birkák, sertések, gyilkosok, és vannak, akik egyéb állatfajták. Például emberek. Ez ilyen egyszerű.
