galéria megtekintése

Ne legyünk listás párt!

4 komment

Vincze Géza

Az MSZP ­sporttagozata több esetben továbbította észrevételeit, javaslatait a párt vezető szervei felé, de ezekre érdemi választ nem kapott, így a nyilvánossággal is megosztjuk javaslatainkat.

A sportban megtapasztaltuk, hogy eredményeket akkor lehet elérni, ha széles bázisból, megfelelő szakmai munkával kineveljük azokat a versenyzőket, akik képesek sikeresen szerepelni, azaz győzni. Ez a politikában sincs másként, mert itt is győzni kell a versenyben.

 

A legfontosabb feladata a pártnak, hogy minél előbb találja meg azt a 106 jelöltet, aki az egyéni körzetében a győzelem reményével indulhat. A jelentkezők között akár előválasztással, akár közvélemény-kutatással kell a legesélyesebbet megtalálni. Alapvető szempont, hogy ki tud olyan 50-100 fős aktivistacsapatot felsorakoztatni, amellyel a választókörzetet többször végig tudja járni, és ki az, aki minden településen rendelkezik egy vagy több helyi támogatóval. Ahol sok település tartozik egy körzetbe, ott persze több aktivistára van szükség. Ők jelentik azt a bázist, amely nélkül nem lehet győzni, s ők biztosítják a párt tömegbázisának kiszélesítését is

Két év alatt minden körzetben el lehet végezni a győzelemhez szükséges munkát. Fontos szempont, hogy a jelöltek helyben ismert és elfogadott személyek legyenek, akiknek a választók elhiszik, hogy az adott körzetet és lakóit fogják képviselni. A pártvezetés feladata, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat a jelöltek támogatására összpontosítsa a helyi igények maximális figyelembevételével. A párt rendelkezik azzal a modellel, amely egy adott közösség szintjén biztosítja a győzelmet. Át kell venni az „angyalföldi példát", természetesen a helyi viszonyokra alkalmazva.

Milyen lépéseket kell tennie a pártnak, hogy meggyőzze a választókat arról: képes és alkalmas az ország vezetésére:

1. Az MSZP-nek meg kell őriznie mind a nevét, mind szociáldemokrata elveit, sokkal markánsabban kell képviselnie a fizetésből és bérből élőket, a nyugdíjasokat és a tanulóifjúságot. A pártnak önál­lóan kell a választásokra készülnie és kormányprogramot kidolgoznia.

2. Teljesen világos, hogy a váltópárt szerepének visszaszerzése új arcokat kíván, ezért kérjük a jelenlegi elnökséget, hogy testületileg mondjon le. Az új elnökségben a sikeres politikusainknak kell feladatot vállalniuk. Idetartoznak az egyéni körzetben győztes országgyűlési képviselőink és a polgármesteri tisztséget elnyerő politikusaink. Tudomásul kell venni, hogy a sikeres politikus az, aki személyesen nyert, őt sokan hajlandók követni. A labdarúgásban általános recept, hogy ha a csapat nem hozza az elvárt eredményt, akkor edzőt kell cserélni, függetlenül attól, hogy az illető milyen ember és szakember!

3. Meg kell szüntetni a párt listás jellegét, azt a gyakorlatot, hogy mindenféle követhetetlen háttéralkuk alapján álljon össze a párt listája. A listán az aktuális pártelnök, a miniszterelnök-jelölt, a választmány elnöke szerepeljen hivatalból; az első ötven helyre részben azok a szakemberek kerüljenek, akik a kormányt fogják alkotni, részben olyan új emberek, akik helyi szinten már bizonyították rátermettségüket, és lehetőséget kapnak az országos politikában való megjelenésre. Szigorú szabályként mondjuk ki, hogy egy személy maximum kétszer juthat be a pártlistáról a parlamentbe.

4. Az „összefogás" kérdéséről az a véleményünk, hogy 2014 tavaszán és őszén súlyos választási vereséghez vezetett, így a tetszetős elmélet nem igazolódott a gyakorlatban, ezért az önálló indulást kell előtérbe helyeznie az MSZP-nek. Ez nem zárja ki az egyes körzetekben a közös indulást, ha ott egy demokratikus pártnak esélyesebbnek ígérkező jelöltje lesz.

5. Az elmúlt két évben négy olyan választás volt (Újpest, Veszprém, Tapolca, Salgótarján), ahol a legjobb, legelfogadottabb ellenzéki jelölt biztosan nyert a kormánypártok jelöltjével szemben.

Napóleon híres mondása – „minden katona tarisznyájában ott a marsallbot" – igaz ránk is. Ha megfelelő embereket indítunk, nyerni fogunk!

A szerző az MSZP sporttagozatának az elnöke

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető