Akik az egészségügyi ellátás több évtizede tartó lerohadásának a folyamatát nem mással, mint csupán a közpénz elégtelen nagyságával, következésképpen a közkassza fejésével gondolták megállítani, utálták Molnár Lajos következetességét. Mert Molnár határozott, a rendszer minden elemére kiterjedő elképzelései, tervei jegyében tudta, hogy versenyeztetéssel kell megfékezni a gyógyszergyárak és az egészségügyi szállítók ebben az iparágban is mérhetetlen étvágyát, hogy monopol árat és kényelmes profitot érvényesítsenek. Molnár tudta, hogy versenyeztetéssel kell megfékezni az egészségügyi ellátás szervezőit, hogy csak az gyógyítson, aki sikeres beavatkozások százaival bizonyít, tűnjenek el a rendszerből a receptnyomtatók, a kórházi ágyak diszpécserei.
Molnár tudta, hogy a kiszolgáltatott beteg nyomorult állapotát a legkisebb biztonsági intézkedés is mérsékli, akár az is, ha értékeit saját zárható széfjébe helyezheti el, amikor öntudatlanul fekszik a kórházi ágyban, vagy ha több menü közül választhat. Molnár tudta, hogy a verseny; a finanszírozók a biztosítók versenye képes átlátható és eredményes szolgáltatási lánccá szervezni a kórházakat, a rendelőket, a háziorvosokat, hogy a beteg mint ügyfél, mint vásárló éppolyan biztonsággal választhassa a neki szolgáló biztosítót, mint az autójához vásárolt biztosítás esetében.
Molnár felkészült volt, határozott, okos és ravasz. Nem véletlen, hogy igazgatóként mindig oda nevezték ki, ahol a kórház el volt adósodva, és amikor elküldték, mindig tele volt a kórház kasszája, számláján nem sorban állás, hanem tartalékok voltak. Nem csodát tett, hanem nem érte be azzal, hogy „majd kap fogni egy vajszínű árnyalatot!” (Esterházy Péter).
Nem egy nyelven, hanem németül, franciául, angolul, oroszul bújta, melyik ország gyakorlatából mit lehet átültetni a betegek érdekében. Nem egy tudományág, hanem a társadalomtudomány sok ágának eredményeit olvasta, türelemre intett ott, ahol az idő segített, és a legnagyobb határozottsággal avatkozott be, ahol a megoldás nem tűrt halasztást. Azt szoktam mondani, a sikeres reformhoz két dolog kell: empátia és osztályárulók! Molnárban volt empátia, megértés a betegekkel, az elesettekkel, az ügyfelekkel, az adófizetőkkel szemben, és maga vált osztályárulóvá, mert felismerte, hogy a járadékvadász, a modern betegközpontú és eredményes, takarékos gyógyítással szemben ellenséges kollégáival – legyenek ezek orvosok vagy politikusok – nem lehet szolidáris. Nem véletlen, hogy könyvének címéül is ezt a döntését alátámasztva választotta a feleletre váró kérdést: „Miért lettem antipatikus?”
Akik őt okolják, azok számára a kivéreztetett, megfejt adófizetők pénzének andalítóan kellemes csordogálásával szemben semmit sem mond Illyés, semmit sem mond Bartók.
„Mert növeli, ki elfödi a bajt, /Lehetett, de már nem lehet, / hogy befogott füllel és eltakart / szemmel tartsanak, ha pusztít a förgeteg / s majd szidjanak: nem segítettetek!” (Illyés Gy.: Bartók)
Nem volt kényelmes vitapartner, nem volt az elpuhulást, a gondolati elhájasodást elviselő barát. Ahogy magával szemben, úgy másokkal szemben is szigorú volt. Igazi cserkészalkat, jóllehet a díszcserkészeket megvetette, az árvalányhajas malaszttól irtózott. Demokrata volt, jelzők nélkül. Szemérmes segítőkészsége, kizárólag a megoldásra fókuszáló gondolkodásmódja miatt jelenlétében könnyebben elviselhetővé, együtt könnyebben cipelhetővé váltak a súlyos terhek is.
Nagycsütörtök keresztény hagyomány szerint a gyász, Jézus tanítványaitól való búcsúzásának a napja, ilyenkor imádkozzák el a sötét zsolozsmát is. Az oltárra helyezett gyertyatartón minden zsoltárvers után eloltanak egy gyertyát. A gyertyák kioltása az ószövetségi próféták megölését és a szenvedő Krisztust magára hagyó tanítványok hűtlenségét jelképezi. Nagycsütörtökön a templomokban a harangok elhallgatnak, ahogy szokás mondani: „a harangok Rómába mennek”. Szombaton, amikor a harangok újra megszólalnak: nemcsak érted szólnak Lajos, hanem értünk is, akik egyedül maradtunk nélküled!
A szerző közgazdász
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
