galéria megtekintése

Nagyon beteg emberek

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 29. számában
jelent meg.


Megyesi Gusztáv
Népszabadság

Rubovszky György kereszténydemokrata képviselő azért mondta a parlamenti folyosón kissé ingerülten az őt nyaggató HVG-s újságírónak, hogy „maguk gyilkosok!”, mert lázas beteg volt – jelentette közleményben a KDNP, hozzátéve, hogy a „szövegkörnyezetükből kiragadott szavak nem az újságírót kívánták minősíteni, hanem rossz egészségi állapotára utalva hangzottak el”.

Eszünk ágában sincs most Rubovszky képviselőt a saját, jól megszokott környezetéből kiragadni, főleg, hogy az újságíró provokatív módon a növekvő magyarországi szegénységről kérdezte, annyit azonban megjegyeznénk, hogy a tapasztalatok szerint igen magas, már-már a tudatvesztés állapotát kiváltó láz szükségeltetik ahhoz, hogy a beteg hangos kiáltással gyilkosozza le a saját, forróságban égő szervezetét, valamint a rá támadó vírusokat.

Ami viszont a tágabb összefüggéseket illeti, nem dicsekvésből mondjuk, de van szerencsénk háromhetente kórházi kezelésre járni, s a tulajdon szemünkkel látni, mint viselik el a lázasnál valamivel kritikusabb állapotban fekvő betegek hisztéria nélkül a kellemetlenségeket, lehetőleg mindvégig megőrizve a méltóságukat. S egyáltalán. A héten lakoltattak ki egy asszonyt három gyerekkel Kőbányán, mert lakbértartozását nem tudta rendezni. Érdekes módon az önkormányzat, a végrehajtó és a rendőrség is pontosan úgy viselkedett, mint a Rubovszky képviselő életére törő újságíró: egyik se vette figyelembe, hogy a két kiskorú gyermek közül kettő pszichiátriai kezelésre szorul, tehát betegeket lakoltatnak ki.

 

Igaz, a hatóság emberei is minimum negyvenfokos lázzal, erejük végső megfeszítésével végezték a kilakoltatást. Magas lázukról onnét tudni, hogy miközben adogatták ki az ablakon a kilakoltatott ingóságait, a tudósítások szerint még a gyilkosnál is súlyosabb szavakat intéztek az utcán dolgozó fotóshoz: „Te köcsög, széttépem a szádat”, „Találkozunk még, el lesz vágva a nyakad!”, „Kimegyek, ezzel a csavarhúzóval szúrlak torkon”, amit aztán a helyszínen tartózkodó rendőrparancsnok se tűrt tovább, s a fotósra küldött két rendőrt; nagy szerencséje a sajtónak, hogy a parancsnok nem volt lázas, s nem nyúlt keményebb eszközökhöz.

Hogy mi lesz mindebből, nem tudni. Egy év eleji felmérés szerint a magyar munkavállalók fele titkolja, ha beteg, mert félti az állását. Meghalni kicsit minden este, másnap újra feléledni, munkába menni, felejteni lázat, gyulladt ízületet, bevizesedett lábat, hurutot és daganatot, állni a főnök pillantását, lenyelni a sértéseket, bólintani szemlesütve: ezek is életek, még ha némák, koppanósak is. Honnét ezekben az emberekben az erő, kérdezhetnénk, hogy életképesnek mutatkoznak minden hajnalon, szelídnek, gondtalannak, mint akik túl vannak már a végső megbékélésen? Ami talán mégse végleges beletörődés, hisz láttunk már az ősszel jeleket, hogy nem lesz ez mindig így, s hogy egyszer még jönnek jobb idők. De addig?

Pár nappal Rubovszky képviselő példátlan megtámadása előtt Kerényi János fideszes képviselő szintén HVG-s újságíróval került összetűzésbe a parlamenti folyosón, ő meg is rángatta a riporternő karját. Kiderült, hogy fogkezelésről érkezett, ami a láznál ezerszer veszélyesebb a honi tömegkommunikációra nézve. Az érzéstelenítőtől már amúgy is eleve folyik a delikvens nyála, nem bír rendesen beszélni, így nem csoda, ha arra a provokatív kérdésre, hogy „Mit szól a szegénységhez?”, örül, ha a „Magyarorfágon nincen fegényfég” választ képes valahogy kinyögni; ennél kevésbé béketűrő képviselők tán még az újságíró megrugdalását se tartanák indokolatlannak.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.