Jó lenne tudni, mi lett Nadzsibbal, a feleségével és a gyerekeivel. Élnek még? Ha igen, mint remélem, aligha Kabulban, a zárt lakótelepen, ahol vendégül láttak huszonöt éve. Egyszer ő is járt Pesten, de nem riportokhoz gyűjtött élményeket. Nadzsib az ottani pártlap munkatársa volt, egyébként Moszkvában végzett talajjavító mérnök. A felesége is ott tanult – keresett szülészorvos volt a fővárosban.
Nagyon imponált, hogy a háromgyerekes doktornő az egykori királyi házból származik. Amanullah sah a dédapja volt. Tehát pastu törzsből származott. Nadzsib tádzsik apja (biblikus szakma) ács volt és analfabéta. De a fia már tanult, érettségizett és ösztöndíjas lett a Szovjetunióban. Aztán a puccsok és ellenpuccsok után a pártlapnál kötött ki.
Nadzsibról először azt hittem, ismer minden felnőtt férfit Kabulban. Bárhol pár perces bensőséges csevegésbe merült bárkivel. Sokakkal összeérintették az arcukat is. Aztán kiderült: ez csak udvarias köszönés, amelyben egymás családja hogyléte iránt érdeklődnek. Az is kiderült, hogy sokan – ha közvetve is – de ismerik egymást. Nadzsib elmondta: ő négy nemzedékre visszamenően tudja ősei nevét. Csodáltam. Ősi szokások és modernség élt egymás mellett.
