galéria megtekintése

Mozduló párttérkép

2 komment

Lendvai Ildikó

A befagyott pártszerkezet 2010-ben olvadt meg először. Most ismét mozgásban van: még nem tudni, hogy a párthatárok is átrajzolódnak, vagy csak választói csoportok lépnek át rajtuk. Lehet, hogy mindez új utat nyit a demokratikus pártok előtt, de az is lehet, hogy vesztükre darabokat tördel le belőlük. Ám ha nem figyelnek a jégzajlás hangjára, csak sodródni fognak.

2010-ben nemcsak a két nagy rendszerváltó párt vált semmivé, de két új szervezet is bejutott a parlamentbe. Nagyon különböző ideológiákkal, de mindkettő részben generációs alapon. A sokfajta válság után a „régi” elittel szembeni ellenérzés óhatatlanul az „újak”, a fiatalok iránti vágyat érlelte meg. A Fidesz – noha ugyanúgy része volt a 20 év politikai elitjének – ügyesen átlavírozta magát a „leváltandók” szerepköréből a „leváltókéba”, de minden indulatot mégsem tudott becsatornázni. Nem tudta hitelesen újrajátszani a fiatal Orbán 1989-es vádbeszédét az ifjúság eltemetett jövőjét jelképező üres koporsó előtt a Hősök terén. Az újabb nemzedékek nem Orbánék, hanem a maguk jövőjét vélték látni a koporsóban, és a saját vádbeszédüket fogalmazták. Képviseletükre új pártok jelentkeztek: Böcskei Balázs jellemzése szerint a Jobbik a „Kuruc.info”, az LMP a „Critical Mass” nemzedék pártjaként.

A mozgás nem állt le, rövidesen a baloldal örökségéből emelkedtek ki az újabb pártok szigetei. A folyamat nem juthatott nyugvópontra, mert nemcsak a pártok egymáshoz való viszonya maradt rendezetlen, de nem oldották fel a pártok iránti általános bizalmatlanságot sem. A pártpolitikát elutasító civil közélet mozgalmai ugyan rokonszenvesebbnek találták a régieknél az LMP vagy az Együtt-PM embereit, szívesebben álltak szóba velük, de csak mint személyekkel és nem mint szervezetekkel. A mutatvány végül nekik sem sikerült: a civil közélet és a pártvilág között megmaradt az árok. A demokratikus ellenzék tábora nem gyarapodott, nem találtak egymásra a szélesebb értelemben vett ellenzéki mentalitás képviselőivel, a kurzus életmódbeli-kulturális-morális-szociális alternatíváját kereső civil törekvésekkel. A pártvilág ismét befagyni látszott és roppant unalmasnak tűnt.

 

Most azonban megint történik valami. A ciklusok közepének „felező válsága” nemcsak a kormányt, de az ellenzéket is elérte. A kormányoldalra a belső hatalmi és gazdasági háborúk, leszámolások újabb rohamát hozta. Mozgásba jött a kongresszusozó MSZP kisvilága is, véletlen folytán éppen akkor, amikor ­Európa alatt megrengett a föld. Kit érdekel, „megújul”-e sokadjára a párt? Még csak nem is a szövetségi politikája a legnagyobb tét, hanem az, ­van-e új térképe az új világról. Olyan, amelyen nagy vörös vonallal rajzolódik ki egy újabb határ az Európa-pártiság és a régi európai háborúk rémét is felidéző államnacionalizmusok politikája között. Erősebb és szembetűnőbb, mint a két régi határvonal, amely először bal és jobb között, majd a demokrácia és az autokrácia között húzódott, mert még a baloldalon vagy a demokraták között is akadhat, aki az antiglobalizmusát az Európa-ellenességig radikalizálja. A demokrácia veszélyeztetettsége nem volt elég ahhoz, hogy falat bontson a civil és a pártosodott ellenzék, pláne az MSZP között. Az új veszély most elég lesz-e? Elég-e ahhoz, hogy a pártot kihozza a generációs gettóból és a parlamentközpontú politikából? Elég-e például ahhoz, hogy Orbán népszavazásának ne csupán hallgatag és passzív, hanem aktív és mobilizáló bojkottját hirdesse meg, hogy ne csak magányos civilek tépkedjék a plakátokat? 

Marabu rajza

Az LMP útelágazása és a Jobbik „néppártosodása” szerkezeti átrendeződést is ígér.  Az LMP két irányban is mozdulhat. Panyi Szabolcs elemzése szerint mehetnek „kulturálisan jobbra”, felszíva a Fideszből kiábrándult, de balra csatlakozni nem akarókat. Kicsit kevesebb polgárpukkasztó molinó, de változatlan „harmadikutasság”, kritikai szellem a jelenlegi és a régi kormánypártokkal szemben is. Csak a jellemzés kedvéért: Navracsics bátrabb pillanatai, pártban elképzelve. Ha a néhány közéleti szólista médiaszereplésében, egy-két értelmiségi klubban felbukkanó európai konzervatív gondolat szervezeti keretet is ölt, már másképp néz ki a politikai térkép. Az Együtt esetében harcos korrupcióellenességgel párosult, és természetesen a liberálisokra is jellemző polgári gondolat sem maradna magányos farkas a párterdőben.

De az LMP-nek van másik továbbépíthető karakterjegye is, az antikapitalista, zöld elköteleződés. Ez viszont egyértelműen balra mutat. Csakhogy a demokratikus ellenzék táborát ma a bal-jobb világnézeti tagolásánál erősebben osztja meg a „régiek” és „újak” kulturális ellentéte. Előfordulhat, hogy a demokratikus táborban az MSzP és a DK két szomszédvára mellett, ha nem is közös pártban, de közös kultúrában kijegecesedik egy harmadik tömb, az „újak” fiatal, rendszerkritikus, a 2010 előtti és utáni kormánypártokat sem kedvelő konglomerátuma. Amely a fenntartások ellenére is alapvetően a rezsim demokratikus ellenzékéhez sorolja magát. És amelyben talán az eddigi képződményeknél több fantáziát és rokonízlést lát a civil ellenállás is. Jobb szerettem volna persze, ha bennünk, az MSZP-ben látja ezt, de eddig nem így történt. Igaz, az is lehet, hogy az Európa-krízis most áttematizál mindent. Az élénkülő szakszervezeti mozgalmak pedig a „régi” baloldalnak is adnak az ismertebb pályán együttműködési és bővülési lehetőséget.

A jobboldalon történteknek is van következményük. Nem feltétlenül kell komolyan venni a Jobbik szelídülését, de azt igen, hogy kormányképesebbre akar váltani. A jobbszélre tolódó, migránsozó-brüsszelező Fidesszel, ha nem is helycserés támadást hajtanak végre, de találkoztak félúton. Nincs köztük érdemi politikai különbség, ezért is versengenek most keményebben, ugyanazért a helyért. Ha bárkinek volt (és volt) olyan illú­ziója a baloldalon, hogy valamelyikkel hasznos összefogni a másik ellen – az „ördöggel is…” jelszó jegyében –, annak ideje tudomásul venni: nincs köztük „kisebb rossz”. Már egyformák. Két „ördög” van. A hozzájuk tévedt szavazókhoz lehet és kell szólni, a pártjaikhoz nem. Egymást túlkiabáló hangadói egyre inkább ugyanazt mondják. Ahogy az Európa-krízisből kibontható Európa-katarzis pedig a mi oldalunkon fűthet fel közös érzéseket.

A szerző az MSZP korábbi elnöke és frakcióvezetője

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.