Gondolom, nagy lesz majd az öröm orosz kormánykörökben, amikor kiderül, hogy ismét tekintélyes nagyságú közterület viseli Moszkva nevét Budapesten. Putyin elnök pár órás látogatása szerencsére úgysem lesz alkalmas arra, hogy felkeresse az Óhegy (akkor talán már: Moszkva) parkot, így nem látja a saját szemével a kutyasétáltatók és kocogók paradicsomát, picit kijjebb a főváros mértani középpontjától – amely Budapest sajátos alakja miatt történetesen jócskán az isten háta mögé esik. Azt pedig majd a protokollosok eldöntik, elmeséljék-e neki, hogy negyven éve ezt a kőbányai parkot még Magyar–Szovjet Barátság néven avatták.
Ebben a történetben legkevésbé Putyin elnök lelke érdekel. Valamivel jobban Tarlós Istváné: már az is érthetetlen gesztus volt, hogy hatalomra kerülvén legartikuláltabb programjának az látszott, hogy mihamarabb közterületet nevezzen vissza, illetve el Széll Kálmánról és Elvis Presley-ről. Mindkét gesztus túlzott erővel történő népbosszantásnak bizonyult, a Moszkva tér nevének elvétele ráadásul olyan pökhendi nemtörődömségről is tanúskodott, amely most, a kőbányai „Bari park” átkeresztelésekor köszön vissza.
Az igazi baj azonban az, hogy a Tarlós-éra ötödik évébe lépve ez a nemtörődömség látszik immár főpolgármesteri időszaka egyetlen vezérlő gondolatának. Egyszerűen úgy tűnik, nem érdekli ez a város. Az apróságoktól a rendszerszintű folyamatokig. Miként látható elégedettséggel tölti el, hogy sikerült kizeccölnie a helyéről azt a Vitézy Dávidot, akinek legalább valamiféle víziója volt a város- és közlekedésfejlesztésről, úgy főpolgármesterként egy szava sem volt, amikor egy előkészítetlen törvénnyel, szavazatmanipulálási szándékkal a pártja puccsszerűen megszüntette a fővárost mint olyat.
