– Arra számítunk, hogy a következő öt évben
a teljes globális energetikai piacon a megrendelések több mint 50 százaléka megújuló kapacitások létesítését szolgálja majd
– mondja Philippe Romieu, az Alstom Group International Network elnökhelyettese (abban az országban egyébként, ahol a világon a legnagyobb, 70 százalék körüli az atomenergia részaránya, ez meglehetősen erős állítás).
A munkareggeli során hosszasan beszéltek a megújuló (nap, szél, vízenergia) portfóliójukról, röviden ismertették, hogy a nukleáris iparban is jelen vannak, majd a végén, tényleg csak a teljesség kedvéért megemlítették, hogy a hagyományos energiaiparban is érdekeltek. Azok kedvéért, akiknek ennyitől még nem esett le a tantusz, külön is kitértek rá, a nukleáris energia jövője komplex, bizonytalan és nehezen megválaszolható kérdés. A 2011-es fukusimai baleset óta az ágazat újratervezése zajlik: 2-3 éven át egyáltalán nem volt új megrendelés, és azóta is a vártnál sokkal lassabb a restart, mivel szigorúbbá váltak a biztonsági előírások, és elszálltak a költségek. Többször is kiemelték, hogy az Areva (a világ legnagyobb, a francia állam többségi tulajdonában lévő atomenergia-ipari cégcsoportja) „gyakorlatilag csődben van” (bankrupt – ezt a kifejezést a következő napokban még többször hallottuk az atom kapcsán).
Az Alstomot láthatóan nem aggasztja különösebben, hogy ezentúl nem az atomerőművekből jön a pénz.
Azt gyártanak, amiért a megrendelők fizetnek.
Mexikóban és Izlandon geotermális projektjük van, hullámerőművet is fejlesztenek, több vasat tartanak a tűzben. Kérdésre azt is elárulják, hogy miért optimisták a COP 21 kimenetelét illetően: Kína szélerőmű-kapacitása hamarosan nagyobb lesz, mint egész Európáé, napenergiában már ők a vezető gyártók, nem érdekük, hogy akadályozzák a globális klímamegállapodást. Hasonló a helyzet az USA-ban is: Amerika Kínával együtt jelentette be, hogy érdekelt egy hatékony klímaegyezmény aláírásában, az amerikai zöldenergia-ipar pedig ugrásra készen várja a jelenleginél szigorúbb kibocsátáskorlátozást, mert profitálni akar belőle, új piacokat remél tőle. De nem csak az eddig destruáló nagy szennyezőknél érezni pálfordulást: újabban a legszegényebb országoknak is van klímapolitikájuk, vannak komoly megújulós célszámaik.
Két fok az élet
Hogy miről is kellene decemberben megállapodni, azt viszonylag könnyű megválaszolni: tudományos konszenzus látszik kialakulni azon álláspont körül, hogy a földi átlaghőmérséklet emelkedése nem lépheti túl a két Celsius-fokot, különben olyan öngerjesztő folyamat indul be, amelyet már képtelenség emberi erővel visszafordítani. Radikális beavatkozás nélkül viszont nem 2, hanem inkább 4-4,5 fokos melegedésre van kilátás. Tehát olyan klímaegyezményre van szükség, amely mindenkit (lehetőség szerint minden országot) az üvegházhatású gázok, mindenekelőtt a szén-dioxid kibocsátásának érdemi csökkentésére ösztökél.
A kétfokos szint betartásához nagyjából 40-50 százalékos visszafogásra lenne szükség, ami a jelenlegi ismereteink szerint csak a szénhidrogénekre épülő gazdasági modell leváltásával érhető el.
Az idő pedig sürget: a legoptimistább előrejelzések szerint 2050-ig, de inkább 2030-ig végre kell hajtani a fordulatot, különben túl késő lesz.
Pierre Radanne-nak, a francia kormány klímaügyi tanácsadójának – némiképp az ipari mogulokéval egybecsengő – véleménye szerint erre az esélyek most valóban sokkal jobbak, mint akár csak néhány évvel ezelőtt. Nemcsak azért, mert az USA és Kína nem blokkol többé, hanem azért is, mert a megegyezés fékezését nyíltan vállalók között nincsenek igazán komoly szereplők. (Talán India és Szaúd-Arábia a kivétel, de náluk sem arról van szó, hogy továbbra is mindenáron ragaszkodnának a szénhez és az olajhoz. Sokkal inkább arról, hogy a külső kényszerektől idegenkednek, és a saját tempójukban akarnak haladni. Ez a sebesség adott esetben gyorsabb is lehet a külvilágénál: a szaúdi királyság épp az elmúlt hetekben tette világossá, hogy 2025-re a saját energiagazdaságát száz százalékban a megújulókra állítja át.)
|
Bérelhető elektromos autók
Benoit Tessier / Reuters |
Kezd megmutatkozni valamiféle nemzetközi szolidaritás is, mintha egyre több ország venné tudomásul, hogy klímaügyben nincsenek egyedi megoldások, együttműködésre van szükség. A klímaváltozásra százszorosan igaz, amit közhelyként a környezetszennyezésre szoktak mondani: nem vesz tudomást a határokról, és senkit nem hagy érintetlenül. A világ népessége például éppen 2050 körül lesz a csúcson, és ha a bűvös két foknál többet emelkedik az átlaghőmérséklet, akkor a mezőgazdaság –a matematikailag nagyon könnyen modellezhető kiszáradás és eróziós folyamatok, illetve a terméshozamok szintén jól átlátható csökkenése miatt – egyszerűen nem lesz képes annyi embert táplálni.
Egy valóban érzékelhető hatású klímamegállapodás
eddigi legfőbb gátja a fejlődők ellenkezése volt, de ma már ez is enyhülni látszik.
Ahogy a szakértő kifejtette, ők az elmúlt években négy „tudatfejlődési” fázison mentek keresztül. Eleinte azt hangsúlyozták, hogy nem ők nyomták tele a légkört szén- dioxiddal, ezért ha lehet, kimaradnának az egészből. A következő körben úgy érveltek, hogy ők tűnnek a felmelegedés első számú áldozatainak, vagyis fizessenek nekik a gazdagok. A harmadik etapban fel-, vagy inkább elismerték, hogy ők is részesei a problémának (például azért, mert jelenleg már közülük kerülnek ki a legnagyobb szennyezők).
Mostanában kezdik belátni, hogy az energiarendszer lecserélése legtöbbük számára lehetőséget is jelent (egyebek között a nap- és a széláram majdani exportjára), ehhez azonban tőkére és technológiára van szükségük. Most a zömük a harmadik vagy a negyedik fázisnál jár, ami már megfelelő tárgyalási alap lehet. India itt is a kivételek közé tartozik: az indiai álláspont továbbra is az, hogy a (gazdasági) fejlődés az első, nem mennek bele olyan alkuba, amely akár csak átmenetileg is lassítaná a növekedést.
Mézesmadzag
A csalit – mint minden hasonló esetben – természetesen most is a pénz jelenti: egy nagyjából százmilliárd dolláros befektetési alap, amelyből világszerte finanszírozni lehet a klímavédelmi beruházásokat.Most úgy tűnik, hogy nem az atom, nem az űrkutatás, de még csak nem is a fegyverkezés, hanem a földi élet megmentése lesz a XXI. század húzóágazata, és aki sokáig morcoskodik, az csak az éghajlatváltozás káros következményeit kapja meg, az évszázad bizniszéből viszont kimarad.
A decemberi párizsi klímakonferencia házigazdái láthatóan nagyon komolyan veszik azt a küldetésüket, hogy a kimaradók és a fanyalgók számát minimalizálják.
A francia kormány részéről – Pierre-Henri Guignard nagykövet, az előkészületekért és szervezésért felelős testület főtitkára elmondása szerint – a belügyi, a pénzügyi, a mezőgazdasági, a környezetvédelmi és a külügyminiszter is tagja az előkészítő bizottságnak. Ők hat előzetes cél megvalósítását tűzték ki maguk elé (a helyszín – várhatóan a Le Bourget kiállítási és vásárközpont – kialakításától a maximális biztonság garantálásáig), és a hatos célrendszer egyik eleme a nemzetközi fejlesztéssel, segélyezéssel, környezet- és természetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek bekapcsolása a tanácskozásba. A civilek a hasonló klímacsúcsok történetében először teljes jogú, a konferencia területén helyet kapó szereplői lesznek a gyakorlatban továbbra is államok között zajló tárgyalásoknak.
A társadalmi szervezetek (Friends Of The Earth, Oxfam, Climate Action Network) képviselőit az előbbiek jegyében szintén összeengedték a háztűznézőben lévő újságírókkal. Feltűnő volt, hogy mintha az ő köreikben is kisebb lenne a szkepszis a szokásosnál, de közben a kritikával sem fukarkodtak, és azt is igyekeztek hangsúlyozni, hogy
nem a megállapodás aláírásán múlik a Föld jövője, hanem azon, hogy sikerül-e a szakpolitikák (közlekedés, szállítás, energia, építésügy, mezőgazdaság, vízügy) megváltoztatása az összes érintett országban.
Franciaország számára például – Armelle Le Comte, az Oxfam klímairodájának tanácsadója szerint – a 70 százaléknyi atomenergia jelenti az egyik legkomolyabb kihívást: ez a magas részesedés nem fenntartható, ugyanakkor nemcsak a kiöregedő erőművek pótlása járna extrémen magas költségekkel, hanem a leállított létesítmények lebontására és a hulladék eltakarítására is csillagászati összegeket kell költeni.
Ami az építést illeti, a Flamanville projektben létesülő reaktorok bekerülési árát eleinte 3,3 milliárd euróra saccolták – most tízmilliárd eurónál járnak, és ez még biztosan nem a vége. (Ugyanígy járt a szintén atomerőművet építő Finnország is.) A franciaországi energiaberuházások átlagárát figyelembe véve ugyanekkora termelőkapacitást naperőművekből már most is 25 százalékkal olcsóbb lenne felépíteni, és a napelemek ára folyamatosan, tartósan csökken,míg az atomreaktoroké és a nukleáris fűtőanyagé emelkedik. A zöldek is azzal érveltek, hogy a francia nukleáris ipar csődben van, az atomenergia részaránya pedig hamarosan 50 százalék alá csökken. A szinten tartás még a kormány terveiben sem szerepel.
|
A Clichy Batignolles új parkja
Benoit Tessier / Reuters |
A környezetvédők 2050-re a teljes energiatermelést a megújulóenergia-forrásokból biztosítanák, és ezzel a szándékkal nincsenek egyedül. Szerintük az átállás nem technikai, hanem politikai kérdés: a nukleáris elit szorosan összefonódott a hatalommal, nehezen adja fel a pozícióit. És messze nem csak az atomlobbi erejéről van szó. Az Oxfam arra is felhívta az újságírók figyelmét, hogy a világban 46 épülő szenes erőműben van részesedése francia állami tulajdonú vagy résztulajdonú cégeknek; ha ezek megépülnek, az együttes légszennyezésük nagyjából a hazai szén-dioxid-kibocsátás felével lesz egyenlő. – Amennyiben Franciaország komolyan veszi a klímavédelmet, akkor a francia cégeknek ki kell szállniuk ezekből a projektekből, a francia bankoknak pedig a finanszírozásukból – hangsúlyozzák a zöldek. Ők a maguk részéről mindent meg is fognak tenni, hogy a hasonló ellentmondásokra rávilágítsanak: Pinocchio-díjakat osztanak ki azoknak a vállalatoknak, amelyek a „greenwashing” megalapozott gyanújába keverednek (várhatóan több is lesz belőlük a tanácskozás szponzorai között), és minden nap átadnak egy kupát a legdestruktívabb ország képviselőjének. (Annak alapján, amennyi a magyar kormány klímaügyi álláspontjáról eddig tudható, nem lennénk meglepve, ha a trófea többször is magyar kézbe kerülne.)
Egyirányú utcában
Brice Lalonde, az ENSZ fenntartható fejlődési különtanácsosa szintén azt jósolta, hogy a megállapodás lehetséges. Szerinte az atomipar már nincs abban a helyzetben, hogy megakadályozzon egy megújulós fordulatot, a hagyományos energiaágazatok képviselői pedig általában maguk is érdekeltek a zöldenergiában. Ő sem zárta ki, hogy Franciaország egy emberöltő múlva kizárólag megújulóenergia-forrásokat használ majd. Azt is hangsúlyozta, hogy maguk az energiatermelők is kényszerhelyzetben vannak: ha túl sok karbon (szén, gáz, olaj) van a portfóliójukban, az leértékeli a részvényeiket, a nukleáris részesedésektől pedig szabadulni kell, mert a piac már nem fogadja el az atomenergia kockázatait.
|
Várják a decembert
Benoit Tessier / Reuters |
Szerinte a klimatikus változások kényszerű következményei közül nem az energiareform, hanem a víz eltűnése lesz a legnagyobb probléma, amely egyúttal mezőgazdasági, szennyvízkezelési és gyakran energiatermelési válságot is jelent a fejlődő országokban. Az utolsó megbeszélést Laurence Tubianával, a külügyminisztérium klímatárgyalásokért felelős nagykövetével bonyolítottuk, kikapcsolt magnók mellett. A diplomata az EU álláspontját foglalta össze nagyon érzékletesen: nemcsak a kibocsátáscsökkentésről, hanem a vállalások betartásának ellenőrzéséről is meg kell állapodni, különben sok lesz a potyautas, és úgy járunk, mint legutóbb az írott malaszt státuszban maradt kiotói egyezménnyel.
Az igazán frappáns zárómondatot viszont a tollforgatókat a repülőtérre visszaszállító klímás-wifis taxi vezetőjétől hallottuk: ha sikerül kifundálni, hogy hogyan lesz jó üzlet megmenteni a Földet, akkor talán a kapitalizmus eddigi bűnei is bocsánatot nyernek.
Így készül Párizs
A francia fővárosra egyszerre jellemző a követhetetlen volumenű, lassan hömpölygő autóforgalom (a vele járó szmoggal) és egy sor olyan előremutató kezdeményezés, amelyik a városi légszennyezés távlati csökkenését ígéri. A leglátványosabb közülük az Autolib nevű autókölcsönző rendszer: a budapesti bérbiciklik mintájára egy kártyás szisztémával, félóránként akár 5,5 euróért bérbe vehető ezüst színű, négyszemélyes kisautókat elektromotor hajtja, így a menet közbeni szén-dioxid-kibocsátásuk gyakorlatilag nulla. A megoldást nem csak a turisták kedvelik: jelenleg már minden sarkon van Autolib-terminál (ami parkoló és töltő is egyben), a jól kiépített hálózat révén az elektromos bérkocsi – esetleg egy tömegközlekedési bérlettel kombinálva – a saját autó tökéletes alternatívája.
Volt alkalmunk meglátogatni egy épülőben lévő lakónegyedet, a Clichy Batignolles városrendezési projektet, ahol szintén az derült ki, hogy a jövő már nem az autózás körül forog: az egykori vasúti rozsdaövezetből újjáélesztett területet metró- és villamosvonalak is érinteni fogják, ezzel szemben 1500 lakásra csak 75 parkolóhelyet szánnak, mert az a cél, hogy az itt lakók tényleg ne autóval járjanak. Egyébként szinte kizárólag zöld- vagy naptetős, minimális kibocsátású házakat építenek, amelyek között lesz idősek otthona, valamint két kollégium is. Az otthonok döntő többsége bérlakás lesz, és csak az egyötödükért kell piaci lakbért fizetni: Párizsban a fenntarthatósághoz egy jól működő szociális bérlakásrendszer is hozzátartozik, amelyben a lakbér a jövedelmekhez, az eltartottak számához, illetve akár az egészségi állapothoz is igazodik. Az említett lakótelepen a házak többsége még nincs kész, a közösségi létesítmények – egy hatalmas park a csapadékot felfogó tóval és csatornarendszerrel, sportpályák, vizes játszótér – viszont már elkészültek, és a városlakók örömmel birtokba is vették a zöld szigetet.
A franciaországi áramszolgáltató, az ERDF párizsi bemutatótermében arról meséltek nekünk, hogy az országban – jórészt a fővárosban és Nizzában – jelenleg mintegy 300 ezer „okos”, a fogyasztásról, az elérhető tarifákról és megtakarítási lehetőségekről is tájékoztató, az áramfelhasználást az alacsonyabb árú völgyidőszakok felé toló mérőóra üzemel, 2019-re viszont 95 százalékos lesz az okosmérők lefedettsége, és az ötmilliárd eurós beruházás húsz év alatt megtérül. Már ma is elérhető az a szolgáltatás, amellyel minden fogyasztó az interneten, valós időben tudja nyomon követni a saját fogyasztását, és azt is megmutatják neki, hogy mások az ő felhasználási kategóriában mennyit fogyasztanak, azaz mennyire számít a saját háztartása takarékosnak vagy pazarlónak.
A város közepén egy hatalmas, csörlőn a levegőbe engedhető léghajó horgonyoz. A már-már viharos déli szél miatt felszállásra nem volt lehetőségünk, de a személyzet azt azért megmutatta, hogy az idegenforgalmi célokon túl mire használják még a 200 méteres magasságba felengedhető, héliumtöltetű légi járművet.
2005 óta folyamatosan vizsgálják vele a légszennyezettséget, és az aktuális adatokat a világhálón, illetve a léghajó oldalára szerelt LED-feliratokkal és színkódokkal rendre közzé is teszik. Jean-Baptise Renard, a légkör mikroszennyezőit vizsgáló LOAC-projekt vezetője a most már évtizedes adatsorokra támaszkodva azt állítja: a párizsi levegőt többek között a közlekedési eredetű légszennyezők, a fűtésből származó korom, az ipari szennyezés és a mezőgazdaságban használt növényvédő szerek terhelik, de alkalmanként a tengerpartról származó só, a sivatagi homok, a vulkáni hamu vagy akár a meteoritpor is megjelenik benne.
Ottjártunkkor, egy erősen szeles júliusi délutánon a zöld és a sárga fokozat között, vagyis az elfogadható szinten volt a szennyezettség, amit egyébként egy független nonprofit szervezet mér, az állam csak a pénzt adja hozzá. A légballon wifin küldi a mért értékeket a ballondeparis.com oldalra. Renard úr szerint a levegő százméteres magasságban lényegesen szennyezettebb, mint a földfelszín közelében, a legtöbb szennyező pedig 200 méter táján koncentrálódik. Szintén érdekes adat, hogy tavasszal, a mezőgazdasági munkák idején a legnagyobb a szennyezettség (napközben pedig az esti közlekedési csúcs alatt). Aki pedig tényleg a legrosszabb párizsi levegőt keresi, annak a metróba kell lemennie: ott nincs sem szél, sem eső, így akár tízszeres is lehet a koncentráció a forgalmas utakhoz képest – de hasonló okokból még a lakások levegőjének szennyezettsége is legalább a duplája az utcákénak.
