Nevetve meséli a pécsi mozgássérült fiatalember, hogy mivel utasították el az egyik fővárosi kollégiumból. Az mondták, nincs akadálymentesített szobájuk, másmilyenbe pedig mozgássérültként már csak azért sem fogadhatják, mert az szabálytalan lenne. Még őket vennék elő, ha elesne, megsérülne. Fura, hogy a szabályok, amiket végeredményben az emberek védelmére hoznak, épp a védtelenebbeket nem védik – derül a magyar valóság abszurditásán a fiú.
Bár ő mosolyog a történteken, mi vegyük csak halálosan komolyan. Lehet persze demagógiát kiáltani, de azért rögzítsük, mi minden van megmagyarázhatatlannak tűnő derűje mögött. Ép társaihoz képest brutálisan megnehezített pályán túljutott a középiskolán. Sikerrel abszolválta a lakhelyétől távoli városban lévő egyetem felvételijét. Már azt is megünnepelte haverjaival, hogy végre egyetemista lesz. Aztán, mint megannyi sorstársa, azzal szembesült: nem lesz diploma, mert nincs hol laknia. Megfelelő albérlet alig akad, a bérleti díjak az egekben, közben a kollégiumokban nincs elég akadálymentesített szoba.
A kormány persze, mint már annyiszor, másfajta valóságot lát. Olyat, amiben nem az akadálymentesített szoba, hanem a kérelmező kevés. Olykor, jegyzik meg sértetten, már ép fiatalok lakják a gondosan akadálymentesített szobákat. Csak azt tudnánk akkor, mi végre akarnak további milliókat akadálymentesítésre pazarolni? Hahotáznak a kerekes székes lányok, srácok.
