Az írás a Népszabadság
2014. 07. 21. számában
jelent meg.
A magyar valóság mostanában eléggé emlékeztet az integetőrákra.
A nevezett ízeltlábú hímjén van egy túlfejlett, hatalmas „jobb kéz” (valójában láb), amely a méretei miatt a fenyegetésen és a csábításon kívül minden funkcióra alkalmatlan, meg egy sorvadt, kicsinyke bal, amely látszólag nem jó semmire, pedig evésre és járásra is szolgálna.
"a fordulathoz kellene egy igazi, az ideológiai piac átrendezésére is képes váltópárt"
Az integetőrák evolúciós zsákutca, vagyis olyan irány, amerre nem lehet és nem is érdemes továbbmenni: egy még sokkal nagyobb jobbal – alfahímstátusz ide vagy oda – az állat az első lépésnél fölborulna.
Mi is ugyanebben a zsákban vagyunk. A jobboldal további növekedésének már nemcsak a fizikai, hanem a strukturális gátjai is látszanak (ezt Nyerges felcsúti zarándoklata, Simicska vitorlázása, a Fidesz és a Jobbik ügynökügye jelzi), miközben a baloldal nemcsak apró, de suta is, olyannyira, hogy már önmaga fenntartására is alig képes. Fel-feltűnnek ugyan átmeneti messiások – most éppen Tóbiás József van soron –, de a tábor nem lett nagyobb, csak zászlóból van egyre több.
Ha az utóbbi négy-öt év történéseit nem sorscsapásnak, hanem a rendszerváltás első húsz évéből és a magyar sajátosságokból következő logikus fejleménynek tekintjük, akkor arra jutunk, hogy ezen a tájon az oldalfüggetlen populista demagógiának, a némi karizmával rendelkező macsó politikusi apafigurának, illetve a keresztény (magyarul: nem zsidó) és magyar (magyarul: a fokozhatatlan bornírtságokat nemzeti lózungokba csomagoló) politikai programnak van a legnagyobb piaca.
Az MSZP élére szombaton megválasztott Tóbiás Józsefnek abban biztosan nincs igaza, hogy a demokrácia színvonala tíz éve romlik: romlóban van az 1989–90 óta, csak az amortizáció tempója gyorsul vagy lassul időnként.
Abban viszont kétségkívül nála az igazság, hogy a fordulathoz kellene egy igazi, az ideológiai piac átrendezésére is képes váltópárt, jelentős korrupciós múltú kalandorok és elvtelen politikai franchise-átvevők nélkül, megkérdőjelezhetetlen demokratikus elkötelezettséggel, komolyan gondolt baloldali értékvilággal.
Azok az arcok, akikkel mindez már a restartnál nyilvánvalóan reménytelen lett volna, ezúttal többnyire nem jutottak túl a jelöltségen, ami azonban még nem garancia arra, hogy a megválasztottakból megváltók lesznek. Egyelőre az egyetlen eredmény az, hogy az alig pislákoló remény nem aludt el örökre a választás pillanatában.
Lazításképpen még egy gondolatnyi vulgárökológia: az integetőráknak nem az a legnagyobb hibája, hogy szeret hátrafelé haladni, hanem az, hogy (a költővel szólva) posvány iszapját szopva éldegél, és a tenger hulladékaival táplálkozik, holott – szögezzük le újra – a jobbja szinte fokozhatatlanul erős és hatalmas.
Az viszont, hogy a balja ilyen csenevész, és az egész jószág ennyire diszfunkcionális, semmiképpen sem az ő sara, hanem leginkább a kalimpáló torzszülöttet kitartó szelekciós nyomással kialakító környezeté.
És ebben a példázatban a környezet sajnos mi magunk vagyunk.
