galéria megtekintése

Minimum a Mars

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 02. számában
jelent meg.


Uj Péter
Népszabadság

Naponta kábé kétezer ember szeretne áthaladni az országon. Nem akar itt semmit, sem lakni, sem dolgozni (pláne: elvenni a mások munkáját), sem nyaralni, sem mást. Csak menni tovább. Ezt a kétezer embert kellene regisztrálni, papírjait intézni, addig valahol leültetni, adni neki egy kis vizet, esetleg némi ellátást, aztán engedni tovább.

Ennyi lenne kábé a menekültválság. Ennyi lehetne.

Nyilvánvaló, hogy a magyar állam ennek a tömegnek a sokszorosát is képes kezelni, és kezeli is, mindennap. Jó, az a tömeg nem a zöldhatáron érkezik papírok nélkül. De kábé ez a különbség.

 

Ebből a különbségből adódik aztán országos krízis, pánik, a magyar nemzet végromlását vizionáló vizionáriusok (oké, ez nem kunszt, Herder óta gyakorlatilag minden másodpercben a magyar nemzet végromlását vizionálja valaki, valószínűleg több időt töltöttünk el ezzel a vízióval, mint bármilyen más ideával), a már lányaik megerőszakolásától, torkaik azonnali elvágásától rettegők, és aztán az önmagukból kivetkezett, középkori gyűlölettel és félelemmel niggerezők. Az utóbbi félelmeket a kormány volt szíves segíteni egy kis kampánnyal, az eredmény frenetikus vagy éppen dermesztő, attól függ, melyik szemszögből nézzük.

Elég nyilvánvalónak tűnik, hogy lehetett volna kezelni ezt a krízist, ezt a napi kétezer embert úgy is, hogy nem a hisztéria és a hisztériából kinyerhető politikai haszon a cél. Kisebb feszültségek lettek volna így is, letaposott vetemények, zsörtölődő polgármesterek. Hisztéria, botrány, őrület meg nem.

De akkor talán nem is lettünk volna igazán magunk. Nem is éreznénk magunkat itthon. Nem is tudom, hol élnénk. Minimum a Marson.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.