galéria megtekintése

Mindenki vesztett

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 26. számában
jelent meg.

Dávid Ferenc
Népszabadság

Mértékadó forrásból (a KSH-tól) értesülhettünk arról, hogy a február–áprilisi időszakban 2400 fővel csökkent a kiskereskedelemben foglalkoztatottak száma: 1800 nem teljes és 600 teljes munkaidőben foglalkoztatott bolti dolgozó veszítette el az állását röpke két hónap alatt. Statisztikai mérés hiányában nem tudjuk, hogy az öt alkalmazottnál kevesebbel működő kereskedelmi vállalkozásoknál milyen mértékű volt az elbocsátás, de joggal vélelmezhető, hogy további százak – esetleg ezrek – kerültek az utcára a 200 négyzetméter alatti üzletekből, miután éjszaka és vasárnap ott is tilos a munkaviszony keretében történő foglalkoztatás.

Megtudhattuk azt is, hogy 2015 áprilisában (a vasárnapi zárva tartás első teljes hónapjában) rekord túlóramennyiséget teljesítettek a kereskedelmi alkalmazottak. Összesen 378 ezer órát „hosszúztak”. Az elmúlt öt évben ilyen mértékű túlmunkára nem volt példa. A magyarázat egyszerű: a közepes és nagyméretű egységek jelentős része nyújtott üzemidővel működik, amikor működhet. A hét hat napján este kilenc-tíz óráig is nyitva tartanak az üzletek.

Befejeződött a tanév, hamarosan kezdődik az idegenforgalmi főszezon. A gazdasági kormányzat aktivitást színlelve azonnal látszatintézkedést hozott, és elfogadhatatlan módon korrigálta (fellazította) az egyes ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről szóló rendeletet. Június 17. napjától a 200 négyzetméter alatti családi üzletekben éjszakai műszakban és vasárnapi üzemidő esetén az élelmiszerek, háztartási vegyi cikkek, kertészeti cikkek, órák, ékszerek, fotócikkek és állateledelek értékesítése szakképesítés nélkül is végezhető. Ezekkel a termékekkel boldog-boldogtalan kereskedhet a sötétség leple alatt és az Úr napján.

 

Húst, hentesárut, halat, étrend-kiegészítőt, sportszert nem árulhat a szakképesítés nélküli nagymama, unoka vagy az iskolázatlan tulajdonostárs. A péksütemény, tejtermék, cukor, liszt mehet a kosárba, a mellettük lévő májkrém, tepertő és felvágott viszont nem. Nagyon életszerű. A képesítési követelmények tehát a hét különböző napjain és napszakaiban eltérők. Ez abszurd. Képzeljenek el egy olyan rendeletet, amely szerint hétfőtől szombatig nappal csak jogosítvánnyal szabadna autót vezetni, de éjszaka és vasárnap bárki dodzsemezhet az utakon.

– Nézze, fiatalember, én már rég nem keresek logikát ilyesmiben. Ha egyszer az van a jogszabályban, hogy vasárnap a Balaton-parti kisboltban képesítés nélküli családtagként csak bikiniben szolgálhatom ki a kedves vevőt, hát akkor az van a jogszabályb

Marabu

Ez az életidegen és bornírt jogi torzszülemény alaposan megkeseríti a vállalkozások életét, és leminősíti a kereskedelmi szakmát. Ifjú koromban sokszor hallottam a következő vitriolos mondást: „Ha hülye vagy, menj el rendőrnek!” Nem lenne szerencsés, ha a fél évszázad előtti külvárosi csibészduma a jelenkor kereskedelmében ismét értelmet nyerne, valahogy így: „Ne tanulj, ne képezd magad, kereskedni a hülye is tud!” A szakma lenézése, lekezelése óhatatlanul jövedelmi következményekkel is jár. A Nemzetgazdasági Minisztérium végiggondolatlan és primitív rendelete 350 ezer kereskedelmi dolgozó amúgy sem túlságosan kedvező bérpozícióját veszélyezteti. Gondoljunk a garantált bérminimum (szakmunkás-minimálbér) intézményére, amelyet napjainkban a munkaadók és a munkavállalók védeni való értékként kezelnek.

Végül szóljunk a Balaton környéki kibontakozó káoszról is.

2015. április 17-én hetvennégy önkormányzat nevében a Balatoni Szövetség elnöke (Szigliget polgármestere) a gazdasági minisztertől kérte, hogy „a Balatoni Kiemelt Üdülőkörzetbe tartozó településeken működő kereskedelmi vállalkozások, üzletek mentességet kapjanak a vasárnapi kötelező zárva tartás szabályozása alól. Ez a mentesség minimum az öt hónapos (május 1-jétől szeptember 30-ig) nyári szezonra szükséges hogy kiterjedjen.” A minisztériumi válasz közismert: a zárvatartási törvény úgy jó, ahogy van, jelenleg semmilyen változtatás nem indokolt. A kormányt szemmel láthatóan nem érdekli, hogy pénteken–szombaton a tó melletti bevásárlóközpontokban hatalmas a zsúfoltság, vasárnaponként pedig a part menti kisboltok képtelenek korrekt árakon nívós szolgáltatást nyújtani az egyre ingerültebb bel- és külföldi turistáknak. A Velencei-tó környékén hasonlóképp feszült a helyzet. Jövőkép: a család nyáridőben és azon kívül is látástól vakulásig robotolhat a saját tulajdonú üzletben, míg a munkaviszonyban dolgozó kereskedelmi alkalmazottak „orrvérzésig” túlórázhatnak a nagyobb egységekben. A KDNP-s lázálom néhány hónap alatt rémisztő valósággá vált. Mindenki vesztett: a munkavállalók, a vállalkozók és a vásárlók.

A zárva tartás előnyeit szajkózó gondolatszegény, ám rendkívül agresszív KDNP-s csapat átmenetileg legyűrte a szakmát, a racionalitást és a magyar társadalom többségének akaratát. Vezetőjük, Magyarország jelenlegi miniszterelnök-helyettese (aki társaival együtt az örökkévalóságnak dolgozik) így szólt április idusán: „A család a családi boltban együtt van vasárnap. A cél tehát megvalósul.” Ennyi.

Az Úr legyen veletek!

*A szerző a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.


Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.