galéria megtekintése

Minden magyar érintett

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 27. számában
jelent meg.

Kerék-Bárczy Szabolcs

Az amerikai és nyugat-európai kormányok évek óta figyelmeztetnek arra, hogy Orbánék feladták az ezeréves magyar álmot, a Nyugathoz tartozás vágyát, és keleti típusú önkényuralmat építenek. A kritikák különösen felerősödtek a paksi bővítéssel kapcsolatos titkos Orbán–Putyin-paktum és az Ukrajna elleni orosz agresszió óta, mert az előbbi, illetve az utóbbira adott magyar válaszok már közvetlenül veszélyeztetik nyugati szövetségeseink nemzetbiztonsági érdekeit.

A Fidesz-kabinet korábbi, jogállamot leépítő intézkedései, az alaptörvény, a büntető különadók, a sajtószabadság és a civil szervezetek elleni harc, az állami intézmények megszállása, a választójogi törvény elfogadása és a gazdaságot gúzsba kötő államosítások is átlépték a transzatlanti közösség vezetőinek ingerküszöbét, ám a szövetség egyes tagállamainak közvetlen biztonságát ezek még nem fenyegették.

Marabu rajza

 

Mára azonban meghatározó partnereink egyre inkább tényként kezelik, hogy egyes diktatúrák véglegesen ráakasztották járszalagjukat az Orbán-csapatra, és semmi kétség nem fűződik ahhoz, hogy a magyar miniszterelnök kiárusítja országát a Keletnek, elárulva és súlyosan veszélyeztetve a Nyugatot. Az amerikai külügyminiszter erre a helyzetre reagált példátlan lépésével, amikor megtagadta egyes magyar magánszemélyek beutazását az USA-ba.

Ne legyen kétségünk afelől, hogy meghatározó európai szövetségeseink is figyelemmel kísérik a fejleményeket, adott esetben ők is lépnek, és Washington itt nem áll meg. Amerika a teljes transzatlanti rendszer integritását és stabilitását veszélyeztető jelenségekkel és személyekkel szemben fokozott határozottsággal fog fellépni, függetlenül azok befolyásától, pozíciójától és pártállásától.

Ezért jobban teszi mindenki, aki letért a Szent István-i útról, ha aggódik: legyen akár a demokráciát aláásó vagy azokkal kollaboráló személy. Sok milliárd dollár nyugati tőkebefektetés érkezett hazánkba a rendszerváltozás óta. A német, amerikai és más érdekeltségű cégek több ezer magyar kis- és közepes vállalatnak, rajtuk keresztül sok százezer honfitársunknak adnak munkát. Mivel nincsenek nyersanyagaink, és természeti erőforrásaink is korlátozottak, számunkra az ide települő nyugati vállalatok jelentik anyagi gyarapodásunk motorját.

Nélkülük, valamint az EU pénzügyi támogatása nélkül Magyarország egyszerűen leállna, s nyomor, teljes kiszolgáltatottság és káosz lenne a sorsunk. A szövetséges államok politikai helyzetértékelése közvetlenül befolyásolja a gazdasági döntéseket. S bár egy-egy vállalat nehezebben szánja rá magát a váltásra, ezt adott esetben megteszi. A Nyugat tiszteli és becsüli a magyar polgárokat.

Nem érdeke senkinek, hogy egy egész népet büntessenek, vagy hozzanak kellemetlen helyzetbe a kormánya miatt. Nem véletlenül nem merül fel Washington részéről a vízumkötelezettség visszaállítása vagy más, hasonló intézkedés. Az USA csupán fokozott, proaktív védelmi üzemmódba kapcsolt. Egyelőre.

Mindeközben Orbán Viktor hallgat a lényegről és mellébeszél, Kövér László az EU-ból való kilépés lehetőségét veti fel, Lázár János stratégiai partnereinket támadja, Rogán Antalék a Déli áramlat megépítésének olyan módozatát készítik elő, amely egyoldalúan az oroszoknak kedvez, Varga Mihályék a vállalkozásokat és magánembereket ellehetetlenítő internetadó bevezetését és gigantikus méretű, az egész gazdaságot sújtó megszorításokat terveznek.

Eközben minden magyarnak egyre bizonytalanabb az élete, nő a szegénység, az emberek kiszolgáltatottak, a társadalmi-gazdasági környezet instabil, a fasisztoid tüneteket egyre inkább felmutató maffiaállam pedig virágzik. A Fidesz ámokfutása nemcsak minden egyes magyar ember munkahelyét, létét és jövőjét veszélyezteti, hanem immár a transzatlanti szövetség biztonságát is.

Ha a haza a szűkebb család, az EU és a NATO a tágabb rokoni kör, akkor Orbánék naponta követnek el rajtunk családon belüli erőszakot. Meglehetősen egyszerű a képlet: aki az ő oldalukon áll, maga is erőszaktevő. Nem volt, jelenleg és a jövőben sincs Magyarország számára más alternatíva, mint a Nyugathoz való mind szervesebb kapcsolódásunk. Ezen a szövetségi rendszeren belül kell és lehet öntudatos hazafiként képviselni az adott esetben másokétól eltérő érdekeinket.

Orbánék minden egyes magyar ember leépülését és létbizonytalanságát szolgálják. Ezzel szemben a liberális demokráciák nyugati szövetségi rendszerén belül megvalósuló, karakán nemzeti érdekképviselet a szabadságot, a nyugalmat, a biztos építkezést és a jólétet jelenti. Lehet választani, hogy ki hová akar tartozni, nincs középút. Az egymás iránt viselt felelősségünk óriási!

A szerző a Demokratikus Koalíció elnökségének tagja

*

Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.