Az adatgyűjtésnek és ezen belül a kérdőívkészítésnek szigorú szakmai szabályai vannak. Ezek betartásával lehet tisztességes és a tényalapú politizálást is megalapozó adatgyűjtést végezni. Ennek ellenkezőjére nyújt kiváló példát a legújabb „nemzeti konzultációs” kérdőív a bevándorlókkal szembeni bánásmódról.
A kérdéseket megelőző, „tisztelt magyar polgárhoz” szóló, öt bekezdésből álló miniszterelnöki levél tartalomelemzésével külön érdemes foglalkozni. Itt csak a bevándorlókkal összefüggő hangulatkeltő kijelentésekre hívnám fel a figyelmet: a „magyar határt törvénytelenül átlépő” és „önmagukat menekültnek beállító”, „megélhetési bevándorlók” hangsúlyozására, akik „új típusú fenyegetést’” jelentenek számunkra. Ráadásul a bevezető szövegben az „emberi ésszel felfoghatatlan szörnyűség”, a „terrorcselekmény”, az „ijesztő brutalitás” szervesen összekapcsolódik a bevándorlás problematikával. Mintegy eligazításként azt is megtudhatjuk: „Nem fogjuk hagyni, hogy a megélhetési bevándorlók veszélyeztessék a magyar emberek munkahelyeit és megélhetését”, és „Döntenünk kell, hogy korlátozzuk a robbanásszerűen növekvő megélhetési bevándorlást”. Vagyis „számítanak a véleményemre” egy olyan ügyben, melyre vonatkozóan a kormánynak markáns véleménye van és ezt, tényként álcázva, még a kérdőív kitöltése előtt belénk is sulykolja. Akkor miért is kérdez?
A közvélemény-kutatók körében jól ismert módszer az úgynevezett elveszett levél technika. Különböző szervezetek, intézmények számára megcímzett, felbélyegzett borítékokat szórnak szét az utcán, postaládák környékén és arra kíváncsiak, hogy ezekből mennyi érkezik be a szervezetek/intézmények/pártok címére. Ha nagy arányban, ez arra utal, hogy a lakosság szolidáris a szervezettel, ha elenyésző arányban, akkor ez az ellenkezőjére. Hasonló attitűd érvényesül az önkéntes válaszadáson alapuló megkérdezések esetében. Az önkitöltős kérdőívet (amilyen a nemzeti konzultáció kérdőíve is) kitöltők és visszaküldők nagyobb valószínűséggel elkötelezettek, szolidárisak a szervezettel, jelen esetben a kormánnyal, mint azok, akik erre nem szánnak időt. Mivel semmilyen demográfiai adat nem ismert a válaszadókról, illetve a nem válaszolókról, de azt bizonyosan tudjuk, hogy a válaszadás nem véletlenszerű, ezért a majdani eredmények – a kérdőív tartalmától, torzulásaitól eltekintve is – már eleve semmiképpen nem tekinthetők reprezentatívnak, vagyis nem tükrözik majd a „magyar lakosság” véleményét. A válaszadókra vonatkozó háttéradatok hiánya pedig lehetetlenné teszi a torzítás korrigálását, de még a mértékének megbecslését is.
