Ez úgy hangzott, mint valami fogadalom, pedig nem annak szánta, és nem is az volt. Csak úgy kiszakadt belőle. Ilyenkor elöntötte a lelkét valami furcsa melegség, amitől nagyon jól érezte magát.
Most viszont már egy ideje nem érezte jól magát. Tudta, hogy bármikor megérkezhet az a perc, amikor az ő tudománya semmit sem ér. Olyan állapot ez, amikor minden férfiember Istenhez fordul, mert ő maga tehetetlen. Ő is éppen ilyesmire gondolt, tán még Isten nevét is fölemlegette gondolatban, amikor egyszer csak úgy érezte, hogy az út mintha már nem lenne olyan göröngyös, és szamara is halkabban liheg.
Az út nemcsak simább lett, de az éjszaka is mintha kivilágosodott volna. Igaz, hogy a hold erősen világított, de az árnyékok már nem voltak olyan félelmetesek, mint korábban. Mintha az egész természet barátságosabb lett volna. Ráadásul az ösvény, amire akaratlanul is rátaláltak, már lefelé vezetett. Enyhe lejtőn ereszkedett egy völgyecskébe, amiben apró házacskák bújtak meg.
Ó, Istenem – sóhajtott –, igazán a legjobbkor köszöntött ránk a vándorok szerencséje. Holnap talán már késő lenne.
A ház, amiből némi fény szűrődött ki, a falu szélén állott. Kicsi volt, púpos volt, ajtaja, ablaka apró volt, de barátságos volt. Ezt onnan érezte, hogy az öregúr, aki a ház előtt a padon pipázott, fogadta a köszönését, méghozzá meleg és barátságos hangon. Ezért is vette a bátorságot, hogy megkérdezze az öreget, tudna-e valahol egy hajlékot, amiben meghúzhatnák magukat éjszakára.
Iszákhár – ahogy az öreg nevezte magát – kissé szégyenlősen morogta: „Látod, fiam, a házamat, igen kicsi, de nem volnék igaz ember, ha éccakának idején továbbengednélek benneteket. Kicsiny ez a ház, de – ha nem veted meg – ott van az istálló, ma cseréltem almot a birkák alatt, fészkeljetek be oda. A szamarat meg kösd a jászolhoz, találsz ott szénát eleget. Addig én hozok egy jó csupor aludttejet, biztosan szomjasak is vagytok” – mondta, és már el is tűnt a házikóban.
Bent egyszerre csak fény lobbant, és méltatlankodó asszonyi zsémbelés hallatszott: „Elment neked a józan eszed, Szákhár. Azt sem tudod, kifélék, mifélék. Még hogy házasok, ismerem én az ilyeneket. Majd a torkodat is elvágják az éccaka. Nem vagy te magadnál. Hát most már egy percre nem hunyhatom le a szememet. Egyáltalán nem vagy tekintettel arra, hogy egész nap gürcölök, és még eteted is őket. Hát én már semmit sem számítok ebben a házban? Atyaúristen, az istállóba, hiszen még felgyújtják. Mert biztosan az is pipázik, mint te. Mivel kellett ezt nekem kiérdemelnem?”
„Tudod, fiam – így az öreg –, az asszonyok már csak ilyenek. Gyorsabban jár a nyelvük, mint az eszük.
De amúgy Dinah jó asszony, mindenhez ért, a szomszédoknak, annak a sok sedrekatinak is mindig segít. Szóval csak dörgés van, villámlás nincs. Na, hogy ízlik a tej? Épphogy volt ideje megaludni. Meleg az éjszaka.”
Hajnal felé a birkák izgatottan kezdtek mozgolódni. Az istállóból halk, majd egyre hangosabb asszonyi nyögések hallatszottak.
„Menjen már innen maga is – így Dinah. – Te meg csinálj tüzet és rakd fel azt a csebret. Istenem, hogy mindent nekem kell csinálnom. Még hogy férfiak! Csak útban vannak.”
Az öreg pipára gyújtott, és ráérősen eregetett: „Tudod, fiam, az életnek vannak pillanatai, amikor mi férfiak sehol sem lehetünk. Mint most is. Nyugodjunk meg benne!” Azzal egy jót sercintett, mint aki véleményt nyilvánít.
Egyszerre csak felharsant az új élet hangja. Jó, erős, akaratos, életet akaró gyermekhang volt. Nem sírás, inkább jeladás, amolyan harsonaszó, ami azt tudatja, hogy megérkeztem, itt vagyok, tessék engem tudomásul venni.
Kicsivel később:
„Tudod, József, furcsa az élet. Mielőtt jöttetek, a juhaim olyan izgatottak voltak, mint soha azelőtt. Egész nap rohangáltak, nem lehetett velük bírni. Most meg mind ott vannak annál a jászolnál. Te érted ezt? És az éjszaka is milyen különös. Oda nézz! Láttál már ilyen csillagot? A fene ezt a pipát, most meg mért nem szelel?”Karel Capek Szent éj című novellája nyomán
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
