galéria megtekintése

Mibe kerül ez nekünk?

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 19. számában
jelent meg.

Fenyvesi Dezső

A költségvetésből ismert, hogy az önkormányzatok jövőre, az idei évhez képest mintegy 25 milliárd forinttal kevesebb költségvetési támogatásra számíthatnak, viszont megkapják a helyi adók bővítésének lehetőségét, valamint rájuk hárul a szociális ellátás terheinek nagyobb része is. Röviden szólva szabad kezet kaptak arra, hogy ha élni akarnak, szedjenek be több pénzt, vállalják az ezzel kapcsolatos konfliktusokat, valamint a szociális feszültségek terhét is. Ebben a helyzetben különösen nagy hangsúlyt kap az önkormányzatok takarékos, önmérsékletet tanúsító gazdálkodása.

A soroksári önkormányzat honlapját böngészve még véletlenül sem találunk konkrét utalást a képviselők és a bizottsági tagok javadalmazására. Néhány órás kutakodás után tárulhat fel, mibe is kerül nekünk a képviselő-testület. Egy képviselő javadalmazása tiszteletdíjból és természetbeni juttatásból áll. A képviselői alapdíj Soroksáron a köztisztviselői illetményalap (38 650 forint) 4,5-szerese, azaz 173 925 forint.

Ehhez képest határozták meg a bizottsági elnökök, a tanácsnokok és a bizottsági tagok járandóságát. Soroksáron a bizottsági elnökök és tanácsnokok jogosultak még az alapdíj 90 százalékára, ami így havonként 330 458 forintot tesz ki. A soroksári képviselő-testületnek a polgármesteren kívül tizenegy tagja van, közülük az egyik főállású alpolgármester. A tíz képviselőből hatan bizottsági elnökök, négyen pedig tanácsnokok. Így mindannyian 330 458 forint tiszteletdíjra jogosultak.

 

A nem képviselő, külsős bizottsági tagok tiszteletdíja a képviselői alapdíj 45 százaléka, azaz 78 266 forint. A képviselők tiszteletdíjukon felül kapnak BKV-bérletet (10 500 forint/hó), és jogosultak térítésmentesen igénybe venni az önkormányzat üdülőjét. A nevek alapján kiderül az is, hogy a külsős bizottsági tagok között szerepel négy képviselő házastársa vagy gyereke is. A képviselők és a külsős bizottsági tagok tiszteletdíja és természetbeni juttatása egy év alatt közel 58 millió forint kiadást jelent a soroksáriak közös kasszájából, adóforintjainkból.

Nemzetiségi önkormányzatokból is van három, elnökei és tagjai szintén tiszteletdíjban részesülnek. A polgármester és a két főállású alpolgármester illetménye és költségtérítése a természetbeni juttatások (polgármesteri gépkocsi, üdülés) nélkül közel 29 millió forintot tesz ki. Mindezek együttvéve, a Polgármesteri Hivatal működési költségein kívül, mintegy 100 millió forint évenkénti javadalmazást jelentenek azoknak, akik közéleti szerepet és köztisztséget vállaltak. Érdemes lenne tisztázni, hivatásos politikusoknak kell-e tekinteni a helyi önkormányzati képviselőket. Ha igen, akkor Soroksáron a többségük miért civilként vagy civil szervezet képviseletében került be a testületbe?

A szerző az Együtt Soroksárért Egyesület alelnöke

*

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.