Az amerikai függetlenségi háborút nehéz évek követték. A tizenhárom korábbi brit gyarmat a konföderációs cikkelyek (Articles of Confederation) keretében közös piacot és közös intézményeket hozott létre, köztük egy központi bankot. Ám hosszadalmas vita kerekedett a közös fiskális politikáról. Egészen mást gondoltak erről például a hitelező tagállamok, mint az adósok. A közös pénznem ügyében sem alakult ki egyetértés. Törésvonalak keletkeztek az északi és a déli, a szegényebb és a gazdagabb államok között. Úgy nézett ki, hogy a fiatal ország a szétesés küszöbére sodródik, szétveri önmagát.
És ekkor, az 1780-as években vezető amerikai politikusok kis csoportja teljesen új módon közelítette meg a fenyegető problémákat. Az ő lényeglátó szemléletük éppoly releváns lenne a jelen Európája számára, mint volt annak idején az Egyesült Államokban. Ők azt mondták, a bajokat alapvetően nem rosszakaró politikusok, nem is tájékozatlan, tudatlan tömegek okozzák, hanem a rosszul felépített politikai struktúra.
A konföderációs cikkelyek által meghatározott rendszerben – miként manapság az EU-ban – lényegében csak helyi politikák léteztek. Az egyes tagállamok megválasztották vezetőiket, de nem voltak olyan választott vezetők (vagy pártok), melyek az egyes szuverén államokon túlmutató programokat, platformokat követtek, képviseltek volna. Az olyan távlatosan gondolkodó vezetők, mint Alexander Hamilton, John Jay, James Madison és George Washington, megértették, hogy ez a szerkezet a szűk látókörű, provinciális szemléletet konzerválja, és a „nemzeti érdekeket” az unió tagállamainak közös érdekei fölé rendeli.
Az ebből eredő problémákra az amerikai alkotmány megfogalmazói azt a megoldást javasolták, hogy állítsanak föl egy össznemzeti kormányt, mely az USA egész népének felelős, felhatalmazással rendelkezik az egész unió érdekeinek képviseletére, és közvetít a tagállamok közötti vitás kérdésekben. Az Egyesült Államok szuverenitását a népből eredeztették. Ez a maga korában szokatlan, eredeti koncepció volt.
A népből való eredeztetés nem azt jelentette, hogy csupán egyféle szuverenitást ismertek el. Ellenkezőleg, a megosztott szuverenitás elvét találták föl. A föderális rendszerben helyük van a különböző szintű kormányzatoknak és a helyi, állami, regionális és össznemzeti hatalomhoz való lojalitásnak, s ezek nem versengenek egymással, hanem inkább kiegészítik egymást.
Természetesen senki nem állítja, hogy az EU-nak le kellene másolnia az USA alkotmányát. De az biztos, hogy az amerikai alkotmányozók által kidolgozott elvek irányadók lehetnek azoknak a gondoknak a megoldásában, amelyekkel Európának ma szembe kell néznie. A Görögország és hitelezői közötti konfliktus élesen megvilágította, mennyire összeférhetetlen a kontinens egyre integráltabb gazdaságával az az európai politikai szerkezet, melyet a szuverén tagállamok érdekei uralnak.
A konfliktus kezeléséhez szükséges kezdeményező erővel, cselekvőképességgel, legitimitással rendelkező, nemzetek feletti kormány hiányában Görögországnak és az eurozóna többi országának nem volt más lehetősége, mint hogy belegázoljon egymás szuverenitásába. Először Görögország próbálta népszavazással rákényszeríteni az akaratát a hitelezőire, aztán meg a hitelezők használták ki az erőfölényüket, hogy fölülírják a népszavazás eredményét.
A felek közötti megállapodás értelmében a görög kormánynak minden lényeges törvényalkotási szándékához meg kell szereznie hitelezői egyetértését, még mielőtt azokat társadalmi konzultációra bocsátaná, vagy a saját parlamentje elé terjesztené. Belelapozhatunk bármelyik európai napilapba, mindegyikben a görög válság ügyében – bármely oldalon – tevékenykedő politikusokat és minisztereket csepülik, noha, miként az USA történetének hajnalán, most sem a politikusok minőségével van a gond, hanem az unió politikai szerkezetével.
A menekültek ügyében kialakult káosz azt is mutatja, hogy a mai politikai keretek között még az alapvető emberi jogok ügye is megoldhatatlannak tűnő rövid távú és provinciális elosztási vitává alakítható. A jövőben sem fogjuk tudni elkerülni az ilyesféle konfliktusokat, amíg nincsenek olyan pártok és politikusok, melyek egyszerre versenyeznek a görög és a német, a francia és a finn és valamennyi uniós ország választóinak kegyeiért. Európának európai politikusokra van szüksége!
Némelyek úgy vélhetik, hogy a jelenlegi zűrzavaros időkben nem reális európai nemzeti kormány felállítását kezdeményezni. Mások amellett kardoskodnak, hogy meg kell várni, amíg az európai identitás dominánssá válik, és csak akkor lehet majd nekilátni az egységes európai politikai testületek kialakításához. De az amerikai példa ebben az esetben is arra bátorít, hogy lépjünk át ezeken a kételyeken.
„Mi, az Egyesült Államok népe” – ezekkel a szavakkal kezdődik az USA alkotmánya. Ám de Joseph J. Ellis amerikai történész könyvében (The Quartet: Orchestrating the Second American Revolution) azt olvassuk, hogy amikor ezt a szöveget írták, keveseknek volt az országban erős amerikai identitásuk. Az ország polgárainak túlnyomó része a szülőhelye körüli harminc mérföld sugarú körben élte le az életét, és ha egyáltalán volt állampolgári kötődése, akkor sem az unióhoz volt, hanem a saját államához. Éppen a nemzeti kormány felállítása változtatta meg ezt a helyzetet. Az amerikai alkotmányt bízvást eredeztethették az Egyesült Államok népéből, de az a nép csak az alkotmány megalkotása után látta meg magában az Egyesült Államok népét.
Nehéz megmondani, mekkora támogatást lehetne szerezni a mai megosztott, gyanakvó, dühös Európában egy olyan dokumentumnak, mely ezekkel a szavakkal kezdődik: „Mi, Európa népe”. De a helyzet a kontinensen ma nem rosszabb, mint az USA-ban volt az 1780-as években. Bátor politikai lépést kellett akkor megtenni ahhoz, hogy a történelem folyását megváltoztassák, és létrehozzanak egy új, szilárd egységet. Európának is erre a bátorságra van ma szüksége.
Bruszt László szociológusprofesszor, Európai Egyetemi Intézet, Firenze
David Stark szociológusprofesszor, Columbia Egyetem, New York
*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
