„Mindenki törődjön a maga dolgával.” Ez vonzó életfelfogás azok számára, akiknek jobb dolguk van másnál. Hátránya, hogy hosszabb távon belepusztulunk, mert a mindenki dolgával nem lesz törődve. Eme praktikus felfogás lényege, hogy mindig a hozzám közelebb álló érdek az elsődleges. A személyes érdekem a családoméval, a családomé a környezetemével, a környezetemé a régióméval, a régiómé a hazáméval, a hazámé a kontinensemével, a kontinensemé a világéval szemben.
Ha mindenki, minden szinten a maga bajával törődik, akkor nem a nagyobb és sürgetőbb baj lesz a nagyobb és sürgetőbb, hanem mindenkinek a magáé. Akkor sehol nem kezelik a bajokat úgy, ahogy kezelhetők: egymással összevetve és összefüggésben. Mindenki megharcol saját bajának enyhítéséért. Azok lesznek a harc nyertesei, kiknek kisebbek a bajaik és nagyobb az erejük. Így növeli ez a stratégia a szegénységet és a gazdagságot, a nyomorúságot és a pazarlást; a távolságot települések, társadalmi rétegek, országok és kontinensek között. A legkisebb esélye persze a harcképtelen természetnek van, melyet ez az életstratégia önmagával együtt feltétlenül elpusztítana.
Az emberiség sorsa ma már azon múlik, hogy ez a konfrontatív, avagy a kooperatív stratégia érvényesül a nagyvilágban. Nemrég még egyértelműen a konfrontatív uralkodott. Az a szociáldarwinista felfogás, miszerint az ember nem lehet más, mint az állat, az embervilágot is az egyedek, hordák, fajok harca határozza meg, az erős nem szolidáris a gyengébbel, hanem maga alá rendeli vagy kipusztítja. Ez a felfogás állt a gyarmatosítás, a világháborúk, a nácizmus, a népirtások és etnikai tisztogatások mögött.
