Faluszéli házban él az öreg, tyúkok, kecskék és birkák között, s ez a kommunaszerű lét enyhe ájert kölcsönöz mindennek, ami körülveszi, legyen szó akár Józsi úr hivatalos munkaruhájáról is, ami egy meztelen nőcis pólóból, egy farmernadrágból és egy farmerdzsekiből áll, hajtókáján a rockeres jelképpel. Még a fázisceruzának is kecsketej szaga van, a húszrészes csavarhúzókészlet az asztalra terítve ázott birkagyapjú meleg páráját leheli a hideg konyhába.
A legtöbb mester szeret csendben dolgozni, úgy érzi igazán jól magát, ha a gazda szeme munka közben messzire kerüli. Józsi úr nem ilyen. Hiába hátrálnánk pár lépést, diszkréten jelezve, hogy övé a terep, az ajtóban elkezdett mondatának mintha sosem szakadna vége, s úgy fűz egymásba látszólag összefűzhetetlen történeteket, hogy kezd felbugyogni bennünk a szakmai irigység: bárcsak ilyen szabadon csaponghatnánk mi is, nem törődve záró- és gondolatjelekkel, vesszőkkel, pontokkal, pontosvesszőkkel.
Egyszer vesz csak nagyobb levegőt, amikor két csavarintás közben felnéz, és azt kérdi, nem tudnánk-e megszerezni neki Repülős Gizi telefonszámát.
– Húsz éve szerelmes vagyok abba a nőbe – sóhajtja, s mindjárt ki is fejti, hogy ők ketten tökéletes párost alkotnának. Józsi urat nem zavarná, ha az asszony időnként felkerekedne, majd kisebb-nagyobb holmikkal a zsákjában térne haza esténként. Addigra ő szépen megfőzne neki, odakészítené a tányérja mellé a frissen fejt kecsketejjel teli bögrét, s felkönyökölve hallgatná a kalandos besurranás aznapra rendelt édes történetét. – Én mondom, a veszély fiatalít – teszi hozzá, s hosszan áradozik a lassan kilencvenhez közelítő Repülős Gizi hamvas barackszínű arcáról, lányos alakjáról s huncut, de azért a valóságtól nem elrugaszkodó tekintetéről.
– Sose mondanám neki, hogy Gizi. Főképp, mert az egyik kecskémet is így neveztem el, épp az iránta való rajongásból. De ha valódi nőként testesülne ott mellettem, akkor megadnám a kellő tiszteletet – mondja, és szakavatott és gyors mozdulatokkal cseréli az egyik dugaszolóaljzatot, míg mi emésztjük az elénk ömlő szerelmi vallomás különös elemeit.
Konyhánk azóta fényárban, de nem tudunk szabadulni a különös érzéstől, hogy minden kapcsolónak enyhe kecskeszaga van.
