galéria megtekintése

Mester és Gizella

1 komment


Doros Judit

Józsi úr első ránézésre lecsúszott rockernek tűnik, már ha látnánk mostanság valódi lecsúszott rockereket. De úgy képzeljük őket, mint amilyen Józsi úr: hosszú ősz hajukat lágyan lengeti a márciusi szél, farmerzakójuk kopott, ­szivarszagú, hajtókájukon a kinyújtott vörös nyelv.

Ismerős küldte őt hozzánk, miután hasztalan kerestünk hetekig egy rendes villanyszerelőt, aki néhány kapcsolót leszed, néhányat máshová helyez, és hajlandó mindezt egy falu éves költségvetésénél kevesebb pénzből megoldani.
– Lehet, hogy kicsit büdös lesz – figyelmeztetett az ismerős, s mi nem értjük, mi lehet büdös néhány egyszerű kapcsoló kicserélésében.

Józsi úrra gondolt.

 

Faluszéli házban él az öreg, tyúkok, kecskék és birkák között, s ez a kommunaszerű lét enyhe ájert kölcsönöz mindennek, ami körülveszi, legyen szó akár Józsi úr hivatalos munkaruhájáról is, ami egy meztelen nőcis pólóból, egy farmernadrágból és egy farmerdzsekiből áll, hajtókáján a rockeres jelképpel. Még a fázisceruzának is kecsketej szaga van, a húszrészes csavarhúzókészlet az asztalra terítve ázott birkagyapjú meleg páráját leheli a hideg konyhába.

A legtöbb mester szeret csendben dolgozni, úgy érzi igazán jól magát, ha a gazda szeme munka közben messzire kerüli. Józsi úr nem ilyen. Hiába hátrálnánk pár lépést, diszkréten jelezve, hogy övé a terep, az ajtóban elkezdett mondatának mintha sosem szakadna vége, s úgy fűz egymásba látszólag összefűzhetetlen történeteket, hogy kezd felbugyogni bennünk a szakmai irigység: bárcsak ilyen szabadon csaponghatnánk mi is, nem törődve záró- és gondolatjelekkel, vesszőkkel, pontokkal, pontosvesszőkkel.

Egyszer vesz csak nagyobb levegőt, amikor két csavarintás közben felnéz, és azt kérdi, nem tudnánk-e megszerezni neki Repülős Gizi telefonszámát.

– Húsz éve szerelmes vagyok abba a nőbe – sóhajtja, s mindjárt ki is fejti, hogy ők ketten tökéletes párost alkotnának. Józsi urat nem zavarná, ha az asszony időnként felkerekedne, majd kisebb-nagyobb holmikkal a zsákjában térne haza esténként. Addigra ő szépen megfőzne neki, odakészítené a tányérja mellé a frissen fejt kecsketejjel teli bögrét, s felkönyökölve hallgatná a kalandos besurranás aznapra rendelt édes történetét. – Én mondom, a veszély fiatalít – teszi hozzá, s hosszan áradozik a lassan kilencvenhez közelítő Repülős Gizi hamvas barackszínű arcáról, lányos alakjáról s huncut, de azért a valóságtól nem elrugaszkodó tekintetéről.

– Sose mondanám neki, hogy ­Gizi. Főképp, mert az egyik kecskémet is így neveztem el, épp az iránta való rajongásból. De ha valódi nőként testesülne ott mellettem, akkor megadnám a kellő tiszteletet – mondja, és szakavatott és gyors mozdulatokkal cseréli az egyik dugaszolóaljzatot, míg mi emésztjük az elénk ömlő szerelmi vallomás különös elemeit.

Konyhánk azóta fényárban, de nem tudunk szabadulni a különös érzéstől, hogy minden kapcsolónak enyhe kecskeszaga van.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.