A migránst fiatal férfiként írják le, aki most még csak meghódítja magának az országunkat, aztán nemsokára vagy felrobbantja a hétköznapi életünket – metaforikusan és szó szerint egyaránt –, vagy jobb esetben elfoglalja azt a teret, „életteret" magának, amibe aztán majd behozhatja a családját, az egész pereputtyát, kitúrva minket a saját otthonunkból. Nagyon hasonlít ez a harmincas évek rajzaira és leírásaira. Akkor is kialakítottak egy képet részint az egyszerű emberek zsírján élősködő milliárdos zsidóról, részben a galíciai jöttmentekről, akiktől az embereknek viszolyogniuk és félniük kell.
Ma már lépten-nyomon hallani az utcán, az orvosi rendelő várótermében, a buszon, a vonaton, a munkahelyi menzán, hogy szidják a migránsokat, és migránsként azonosítanak mindenkit, akinek a bőre színe sötétebb, mint az átlagos magyar állampolgáré. Migráns az, akinek nincs bérlete a metrón, akinek nem érti a rendesen, vagyis magyarul beszélő ember a szavait, aki sötétebb bőrszíne ellenére okostelefonnal kommunikál, aki sok gyerekkel megy az utcán, de migráns az az évtizedek óta Magyarországon dolgozó orvos is, aki a mellettünk várakozót előbb hívja be a rendelőbe.
A migráns az, akivel ugyan soha nem találkoztunk, de aki bizonyára robbantani jön hozzánk, megbecsteleníteni a feleségünket és a lányunkat, aki miatt nem jut pénz az oktatásra, az egészségügyre, elvész a nyelvünk és az identitásunk.
Az állatkertben a kerítés arra szolgál, hogy ne szökjenek ki a fenevadak: a gyilkos oroszlán, a mérgező kígyó, az alattomos sakál. A kerítés felhúzása azzal a verbális offenzívával, ami már több mint egy éve zajlik, azt sugallja, hogy meg kell magunkat védenünk a gyilkosoktól, a mérgezőktől, az alattomosan beszivárgóktól.
Március 15-e hagyományához, állította a miniszterelnök, akkor vagyunk hűségesek, ha megvédjük magunkat a betelepülni szándékozóktól. Vagyis hogy a szlovák származású Petőfi, a szlovák-horvát Táncsics, a lengyel Bem és Dembinszki, a szerb Damjanich, az angol-franciának született és török pasaként elhunyt Guyon Richárd, a német Aulich Lajos szelleméhez ezzel vagyunk hűségesek.
Módszeresen szembeállítják „az embereket", „a magyar családokat" a migránsokkal. Mintha az utóbbiak nem is lennének emberek. Összehívták azokat az önkormányzatokat, amelyek támogatják a kormány menekültellenes politikáját. A veszélyérzetet módszeresen kiterjesztik az egész országra. Minden városban és faluban érezzék az emberek, hogy veszély fenyegeti őket.
A debreceni menekülttábort tavaly ősszel felszámolták, miközben tízezrek rekedtek a Balkánon. A közegészségügyi kockázatot lépten-nyomon hangoztatták. Ismerős a poloska szó? És a svábbogár? A büdös és gusztustalan állat mindig valamilyen más nemzetiség nevét viseli. Nálunk történetesen német vagy lengyel. Igen, ezt az üzenetet hordozzák ezek a szavak. Nemcsak a magyarban, sok más nyelvben is. A 30-as években is a zsidókról állították, hogy betegségeket, élősködőket és fertőzéseket terjesztenek. Onnan már csak egy kis lépés, hogy maguk is azonosak a fertőzéssel, az élősködőkkel, a betegséggel. Ki kell őket operálni a nemzet testéből, mielőbb meg kell szabadulnunk tőlük.
Tudjuk persze, hogy a mostani, tömeges migráció súlyos feszültségeket fog okozni, hogy tanulni kell egymást hosszú időn át, amíg együtt tudunk élni békében, emberhez méltó módon. Az lenne a felelős magatartás, ha minél körültekintőbben igyekezne Európában minden kormány felkészíteni a belépőket arra, milyen szokások, kultúrák várják itt őket; és a befogadókat is arra, hogy milyen hagyományokat, szellemi örökséget, vallási felfogásokat hoznak magukkal a befogadást várók.
Orbán Viktor egyértelműen fogalmazott: „Azt akarjuk, ne jöjjenek többen. Akik itt vannak, menjenek haza!" Nyilatkozata minden morális megfontolást nélkülöz. Indulatokat gerjeszt, gyűlöletet szít, félelmet ébreszt. Ha nem sikerül megállítani, a folyamatnak egyetlen lehetséges kimenetele van: az első olyan eseménynél, amely ürügyül szolgálhat, az emberek támogatásával meg fog tenni a menekültekkel szemben – bármit. Hogy errefelé tartunk, megkérdőjelezhetetlen.
A keddi brüsszeli merényletek áldozatairól, családjuk és nemzetük tragédiájáról csak mélységes megrendüléssel beszélhetünk.
A merényletek kikezdenek minden értéket, amelyre közös kultúránk alapul: az emberi élet szentségét, a személyes szabadság jogát, az individuális felelősség elvét. Véletlenül jelen lévő, vétlen embereket öltek és sebesítettek meg. Mérhetetlenül sokat ártottak európaiaknak és ázsiaiaknak, befogadóknak és bevándorlóknak, keresztényeknek és muszlimoknak, nekem, neked, nekünk. De éppen ezért nem szabad továbbra sem összemosni a terroristákat és a menekülteket, nem szabad néhány ezer terrorista bűnét rávetítetni több millió menekültre, akik jelentős részben éppen tőlük és miattuk menekülnek. Ha mindenkiben potenciális robbantót látunk, azzal csak növeljük a bajt.
1937-ben József Attila ezt írta: „új gyalázat egymás ellen / serkenti föl a fajokat". Thomas Mann ugyanakkor így figyelmeztetett: „Európa, vigyázz!" Alig egy hete mondta Ferenc pápa: „Nem szabad bezárni a kapukat előttük. (...) A migránsok a szabad ég alatt, élelem nélkül szenvednek, és nem léphetnek be, nem érzik a befogadást. Én azt szeretem nagyon hallani, hogy a nemzetek és kormányzóik megnyitják a szívüket és megnyitják a kapukat." Ha nem akarjuk, hogy a terroristáknak legyen igazuk, hogy a lelkekben ők győzzenek, akkor ezt az utat kell követni. Mert a történelem arra tanít, hogy az elzárkózás, az ellenségképzés, a félelem- és gyűlöletkeltés mindig katasztrófához vezet.
A magyar politikai vezetés azért felelős, hogy az itthoni közbeszéd és közgondolkodás tiszta maradjon. Eddig nagyon sokat tett ez ellen, ezért újra és újra figyelmeztetni kell: az ország morális egészségét megőrizni történelmi kötelesség. A kútmérgezést a magyar paraszti kultúra – sok más kultúrához hasonlóan – a legnagyobb bűnök közé sorolta, elkövetőit nemcsak a legmélyebb megvetéssel, de rendkívül komoly büntetéssel is büntette. Az életet adó tiszta víz tönkretétele megkérdőjelezhetetlen bűn volt mindig. A beszéd, a szellem, a gondolkodás, az erkölcsi érzék éppolyan elengedhetetlen létfeltételei az emberi létezésnek, mint a víz. Megmérgezői a legkomolyabb bűnt követik el az emberiség ellen.
Meg kell őket állítani.
