Menü a retikülben

Ma, amikor egy retikülben is elfér a napi menü – a különböző vízben oldódó porok, tabletták, sűrítmények formájában –, a tömegkonyha szakácsa legyint: fenébe a különleges ízeket hajszoló séfekkel. Az instant politika titka éppen az egyszerűség. Mi sem természetesebb, hogy az emberből indul ki, s oda tér vissza, ami a Századvég elemzője szerint egyben azt is jelenti, hogy tesz az intézmények, a szabályozott mechanizmusok világára. A hatalom gyakorlójának tevékenysége arra irányul, hogy az emberek azt akarják, amit ő, állítja G. Fodor.

Én azonban azt sejtem, hogy a vezérlőteremben mást sem mérnek, mint hogy mi találkozhat a többség igenjével, legyen az a legalpáribb tétel, féligazság, indulat. Azt kötik össze légvonalban vagy föld alatti optikai kábellel az „eladható”, „könnyen fogyasztható” politikával, minden más részleten felülemelkedve azzal a vízióval és hatalmi berendezkedéssel, amely ha szükséges, a valóság teljességére, tényekre, mások véleményére, érdekére is nagy ívben tesz.

Hogy ez a politikai know-how meddig hat, ma tényleg nehéz megmondani. Sokaknak imponál, de vezérei mintha mégsem bíznának benne eléggé. Ezért mindenünnen igyekeznek magukat bebiztosítani: fenyegetőzéssel és lekenyerezéssel, irányított költekezéssel, jogi furfanggal, titkosítással, bosszúval, a választók tilos kategorizálásával, a civil szféra, a kontroll-lehetőségek megbénításával, a tájékoztatás kisajátításával – a lista napról napra hosszabb. A séf közben külföldi konyhát keres.