És a kezeimet akkor majd ő vezeti. Ilyen fennkölten köznapi élethelyzetben ember nem beszél, főleg nem egy vonaton kibontakozó, igaz, csendes vitában, de hát nem mindennapi a szituáció, itt mindjárt nemzet lesz mentve október 2-án, meg lesz – bocsánat: lészen – erősítve a Wass Albert-i gondolat, megannyi kormánypárti szónok mottója, miszerint a víz szalad, a kő marad. Ülünk sokan, sodródó vagy maradó kövek – ez majd a népszavazás magyarságvizsgáján, ha nem is név szerint, de egyszer s mindenkorra kiderül – a Budapest–München menetrend szerinti járaton. Sok a Németországba tartó magyar diák meg a magyar munkavállaló, persze ha lehet ezeket egyáltalán magyarnak nevezni, iPadeken olvasnak híreket, odasandítok, The Financial Times, The Economist, a többit nem látom, tehát könnyen lehet, hogy ők mind a „nemzeti" sajtót bújják, a tárgyilagosság kedvéért ezt engedtessék meg föltételezni.
Szóval a hölgy, akinek a kezeit majd maga az Isten, vagyis Orbán Viktor vezeti a szavazáson, akkor sóhajt föl, amikor átvonul a kocsin egy vagyonőr feliratú mellényes férfiú, aki korábban mindenekelőtt a vonaton utazó, menekültnek látszó embereket – lásd fegyvernek látszó tárgyak – vette számba, s számolt be róluk a Tatabányán és Győrben, a peronon várakozó rendőri szerveknek, akik leszedték őket a vonatról s elszállították az idegenrendészeti szállásokra. Jegyezzük meg a történelmi hűség kedvéért s azért, mert ez a tény akkoriban semmiféle visszhangra nem talált, hogy az első ilyen nagyszabású akcióra a nemzetközi expresszen azon a napon került sor, amelyen Angela Merkel német kancellár Orbán Viktornál vizitált.
Tartozzék a politikatörténet kutatóira, hogy volt-e ennek bármi jelentősége, mi csak rögzíteni tartottuk szükségesnek. A felsóhajtó hölgy csöndes monológba kezdett, szinte imába, hogy őt teljesen átitatja az érzés, hogy beleszólhat országa – itt kissé elcsodálkozunk, mert a nemzete kifejezés sokkal jobban illett volna a stílusához – sorsába, most érzi először igazán, hogy itt demokrácia van – lészen –, pontosabban, hogy itt van a demokrácia, mert megmondhatja, kivel akar élni a polgár egy fedél alatt, s tanúságot tehet istenhitéről, megvallhatja kereszténységét, s kívül rekesztheti ezt a szedett-vedett aljanépet. Az asszony felemelte a fejét, s azt is megvallotta, hogy „és a kezeimet akkor majd ő vezeti, ő, aki..." itt egyperces jelzőhalmaz következett a hazavédő hősről.
