galéria megtekintése

Mementó 1984

5 komment


Révész Sándor

Az államhatalom sajátos érveléssel és rutinszerű köpönyegfordítással, de mindenesetre kiveszi magát és a pénzét a Hóman-szoborból. Legfeljebb magánpénzből, magánterületen állhat majd Nyilas Pufi díszmagyarban, ha egyáltalán.

A tiltakozók győztek. Nem először. 2012-ben Prohászka Ottokár híveinek kellett tudomásul venniük,­ hogy nem lesz a fajvédő hungaristák szellemi atyjának köztéri szobra a Lehel téren.

De Prohászkának azért állítottak szobrot. Székesfehérvárott. 1984-ben. Akkor nem győzhettek tiltakozók. Nem is lehettek. Senkinek eszébe sem jutott, hogy lehetnének. A Mazsihisz elődjének, a MIOK-nak legkevésbé. Leboltolta ezt a párt az egyházzal. Hoci-nesze. Az egyház mindenben támogatta a pártot, beültette püspökeit biodíszletnek az álparlamentbe, kiátkozta ellenzéki híveit, elítélte a tízparancsolatra hivatkozó szolgálatmegtagadókat, szinte valamennyi püspökével belépett a párt besúgóhálózatába, garantálta, hogy az egyház nálunk nem lesz a diktatúra ellenzéki bázisa, mint Lengyelországban. És kaptak cserébe Prohászkát.

 

Felállíthatták az ő jó nagy, teljes alakos szobrát a püspök emléktemploma mellett, hadd lássa a jónép, hogy ő is egy példakép. Azt a szobrot állították fel, amelyet 1947-ben a Károlyi-kertben öntevékeny balosok ledöntöttek. Ha nem tették volna, talán ott marad mindmáig. Székesfehérvárott nem bántották az 1943-ban átadott Prohászka-emlékművet, meg is maradt szépen a helyén.

Nem volt téma, ki volt Prohászka, és legyen-e szobra. Nem volt vita. Kuss volt. Nem lehetett hevesen bizonyítani és pofátlanul letagadni Prohászka tragikusan nagy hatású, szenvedélyes antiszemitizmusát, nem lehetett szabadon beszélni sem szociális elkötelezettségéről, sem érdemeiről, sem bűneiről. Hiába fájt ennek, hogy nem méltathatja őt érdeme szerint, hiába fájt annak, hogy nem ítélheti el őt érdemei szerint, hiába fájt ennek, hogy kiszorult a fővárosból, hiába fájt annak, hogy ott van hite és legyilkolt rokonai gyalázója Fehérvár légterében. Mindenkibe beleszorultak a fájdalmak, az igazságok és a hazugságok. A kinyilváníthatatlan érzelmekkel, gondolatokkal és indulatokkal pedig hosszabb időn át csak akkor lehet ép lélekkel együtt élni, ha nem élnek bennünk elevenen. Ha lefagyasztjuk őket. A szólásszabadságban azután minden kiolvad.

Ez a szabadság?! Hogy magasztalni lehessen ezeket?! Szobrot követelni, állítani nekik?! Hazudozni róluk?! Ez a szabadság?! Hogy még most is gyalázni lehet őket?! Hogy még most sem lehet szobrot állítani nekik?! Hogy még most is hazudoznak róluk?!

Igen. Pontosan ez a szabadság. És nincs másik. Csak ez a közös, egymást irritáló és megbotránkoztató szabadság. A közéleti vitáké és küzdelmeké, amelyekből hol ez lesz, hol az. Csak ott lehet szabadon tiltakozni Hóman szobra ellen, ahol szabadon lehet kezdeményezni is ilyet. És fordítva. A pohár, mely 1984-ben üres volt, most félig tele van. A fele szabadságunkat már kilöttyintették belőle. Annál jobban meg kell becsülni a másik felét.

A kezdeményezők és tiltakozók helyzete nem azonos. A hatalom sem viszonyul hozzájuk semlegesen, én sem, nyilván az olvasó sem, de ettől még a szólás és az ellene szólás szabadsága – ugyanaz a szabadság.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.