galéria megtekintése

Mélypont

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 10. számában
jelent meg.


Horváth Gábor
Népszabadság

Mélyponton vannak a magyar–horvát politikai kapcsolatok. Ezt nyilatkozta az MTI-nek a magyar külügyminiszter. A helyzet súlyosságát azzal illusztrálta, hogy Magyarország a harmadik legjelentősebb befektető Horvátországban, és a Magyarországról külföldre irányuló befektetések esetében a második legfontosabb célpont Horvátország.

A kereskedelmi forgalom tavaly megközelítette az 1,6 milliárd eurót, abból a magyar export az 1,17 milliárd eurót, és ez idén az első négy hónapban újabb 34 százalékkal gyarapodott. A mélyponton a gazdasági, turisztikai meg egyéb kapcsolatok amúgy vidáman burjánzanak. Ez nem logikai bukfenc, ez hátraszaltókkal teli logikai tornász-világbajnokság.

Szijjártó Péter az ellenzéki Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnökével folytatott megbeszélése után annak a reményének is hangot adott ugyanis, hogy ha a jobboldali párt megnyeri a jövő évi választást, a kapcsolatok egy más dimenzióba kerülnek, mint ahol most vannak. A magyar miniszter mindezt egy nappal azt követően művelte, hogy a külföldi magyar intézetek igazgatói előtt kifejtette: ahhoz, hogy az egyre élesedő nemzetközi versenyben Magyarország érvényesíteni tudja érdekeit a nemzetközi piacokon, hibátlan diplomáciai teljesítményre van szükség.

 

A magyar kormány szemlátomást nehezen tudja megemészteni, hogy hiába tehénkedett rá teljes súlyával a horvát vezetésre, Zágráb nem enged a Mol–INA-ügyben. Így aztán van olyan magyar cégvezető, aki a nemzetközi elfogatóparancsra való tekintettel nem nagyon tudja elhagyni az országot. Ezt a kétségkívül kényelmetlen mellékkörülményt azonban nyilván felülírná, ha Ivo Sanader, a korrupció és a közbeszerzések során elkövetett csalások miatt tíz plusz kilenc éves börtönbüntetését töltő egykori horvát kormányfő pártja, a HDZ visszakerülne a hatalomba. Akkor jöhetne az a „más dimenzió”, ahová a két szomszédos uniós tagállam és történelmi szövetséges most nem juthat el, mert ellentétes ideológiai oldalon álló kormányai „politikailag” nem értenek szót.

Magyarországnak vannak legitim gazdasági érdekei, amelyeknek Horvátország egyelőre nem szentel különösebb figyelmet. Például nem sieti el a gázvezetékrendszereket összekötő csőszakasz kétirányúsítását, ami nehezíti a beszerzési források gyarapítását, az orosz függőség enyhítését. Ez az állapot már csak azért sem tartható sokáig, mert az EU is sürgeti tagjai között az energetikai együttműködést. De bármilyen magyar sérelmekre aligha az a leghatékonyabb megoldás, hogy beavatkozunk a szomszéd belpolitikai életébe, és kívánságlistát adunk át a választások reménybeli győztesének.

Az MTI előrelátóan nem kérdezte meg a népszerűségi listákat egyelőre vezető vendéglátót, Tomislav Karamarko HDZ-elnököt, mit szólt a baráti támogatás eme kevéssé udvarias formájához. Azt meg el lehet képzelni, mi a véleménye minderről Zoran Milanovicnak, a minimum egy évig még kormányzó miniszterelnöknek. Szijjártó hibátlan diplomáciai teljesítménnyel tett le a mostani horvát kormányról.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.