galéria megtekintése

Megvilágosodás

Az írás a Népszabadság
2015. 02. 26. számában
jelent meg.


Kriván Bence
Népszabadság

1995: Nick Leeson spekulációs ügyleteivel csaknem egymilliárd fontos veszteséget okozott a patinás Barings Banknak, amely ebbe bele is bukott. Leeson hat és fél év után szabadult, azóta partik sztárvendégeként osztja befektetési tanácsait az azért fizetőknek. 2008: Jerome Kerviel 4,9 milliárd eurós kárt hozott össze ellenőrizetlenül végrehajtott ügyleteivel a Société Générale-nak. Főnökei megúszták az esetet, ő két évet ült, s foglalkozása gyakorlásától is eltiltották. Az okozott kárt az utolsó centig meg kell fizetnie. És még mindig 2008: az eddigi világbajnok, Bernard Madoff. A köztiszteletben álló amerikai „befektetési guru” a kitermelhetetlennél picivel alacsonyabb hozamot ígért évtizedeken át, mire rádőlt az általa épített piramis. Hatvanmilliárd dolláros űrt hagyott maga mögött, amikor megkezdte 150 éves börtönbüntetésének letöltését. Az említett „úriemberekhez” képest kis hal a „mi” Kulcsár Attilánk, hogy Tribuszernéről, Vellai Györgyikéről már ne is beszéljünk.

A Buda-Cash azonban más tészta. Százmilliárd forintos ügyfélpénz eltűnéséről, tizenöt éves háborítatlan csalássorozatról számolt be kedden Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti területért felelős alelnöke. Mindenki érje be ennyivel, többet a nyomozás érdekeire való hivatkozással nem közölhetett. A brókercég és a hozzá tulajdonosi szálon kötődő bankok 120 ezer ügyfele meg számolgathatja, mennyit bukott. Egyszerűbb megtudnia, mennyi az, amit a befektetővédelmi és a betétbiztosítási alaptól visszakap.

Az ügy számos ponton sántít. Tagadhatatlan, hogy a brókercégek üzletkötői sok mindent be tudnak adni az ügyfeleknek. Amíg dolgozik a kapzsiság, és fut a szekér, kockázatosabb üzletekre is rá lehet venni az ügyfelet – ha tájékoztatják. Az viszont kevéssé hihető, hogy a 13 ezer Buda-Cash-ügyfél egyikében sem ébredt gyanú, hogy átvágják. Mint ahogy a dupla könyvelésben részt vevő és a vádak szerint az ügyfeleik pénzét gyakorlatilag eltőzsdéző brókerek mint lebonyolítók közül egynek sem esett le, hogy nettó bűncselekmény, amit csinálnak. Tizenöt éven át senki sem énekelt, pedig kórusban kellett volna?

 

Hihető-e az, hogy a Matolcsy György kezdeményezésére az MNB alá bedarált pénzügyi hatóság hirtelen megvilágosodott, és az „integrált felügyeleti eszközök” alkalmazásával rögtön rátapintott a lényegre, egyúttal elődeire tolta a sarat és a szégyent tehetségtelen tehetetlenségük miatt? Mintha nem ugyanazok az emberek ülnének ugyanazokban a székekben!? Erősen gyanítható, hogy egyszerű biliborítás történt.

A Buda-Cash botrányában mindenkinek megvan a maga felelőssége: a szerződés apró betűs részein átsikló ügyféltől a minden hájjal megkent brókeren át a felügyeletig, végső soron az államig. De van egy másik fontos üzenete az ügynek: íme, itt az élő példa arra, hogy nem érdemes megbízni a brókerekben, lám, gátlástalanul átvágják az embereket. S hogy hol van tökéletes biztonságban a pénzünk? Hát magyar állampapírban! Kiemelt hozam, állami garancia, nulla kockázat. Kell ennél több?

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.