galéria megtekintése

Megmondók

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 13. számában
jelent meg.


Szőcs Levente
Népszabadság

A román–magyar államközi viszonyt kis túlzással már csak a diplomáciai kapcsolatok megszakítása ronthatná el számottevően. A két – ne felejtsük azért el: szomszédos – ország állam- és kormányfői hosszú évek óta nem találkoztak egymással. Néhány kétoldalú projektet a tehetetlenség és a bürokrácia még görget előre – példa erre az uniós finanszírozással épült nagylaki átkelőhely –, de lényegi együttműködés nincs. Így nem csoda, ha a megoldandó problémák listája nem rövidül. A földgázszállítás kétirányúvá tétele például, ha megoldódik, az egységes európai piacnak és Brüsszelnek köszönhetően oldódik meg. Ebben a kontextusban a legújabb diplomáciai szóváltás szinte természetesnek hat. Ami nem jelenti azt, hogy kívánatos.

Az adok-kapokot elindító nagykövetinterjú nem tartalmazott igazi újdonságot. Zákonyi Botond lényegében megismételte Orbán Viktor tusnádfürdői helyzetértékelését, miszerint a román–magyar kapcsolatok kihűléséért a baloldali bukaresti kormány a felelős. Egyébiránt korrekt összefoglalását adta a romániai magyar kisebbség problémáinak, kezdve az akadozó nyelvhasználati jogoktól a teljesen reménytelennek tűnő székelyföldi autonómiáig. („Huszonöt év alatt nem történt semmi.”)

Az interjúban megfogalmazott álláspontok lehetnek amúgy helytállóak, de egy nagykövet nem megmondóember, és még csak nem is az a dolga, hogy helytálló nyilatkozatokat tegyen, pláne olyan kérdésekről, amelyek a fogadó ország elitjét és közvéleményét egyaránt irritálják. Tévedés ne essék, egyáltalán nem elfogadható, hogy a román politikai elit elutasít bármiféle párbeszédet az autonómiáról, de éppen ezért könnyen kiszámítható a román fél reakciója. Ha a nagykövet nem volt tisztában a kijelentései várható hatásaival, akkor alkalmatlan. Ha viszont tudta, hogy milyen hatása lesz a megszólalásának, nyugodtan igazat adhatunk a román miniszterelnöknek: Zákonyi Botond provokált. Miután nem hívták vissza, fölösleges firtatni, hogy felső engedéllyel tette, vagy sem. A kérdés tehát csupán az, hogy mi a szándéka a tereléssel a magyar kormánynak.

 

Elvileg számolhatnánk azzal a lehetőséggel is, hogy Magyarország kormánya a romániai magyarság érdekében vitatkozik Bukaresttel, de gyakorlatilag ez kizárható. Az Orbán-kabinet külpolitikáját egyértelműen nem az határozza meg, hogy egy állam miként viszonyul a területén élő magyarokhoz. Ha így lenne, a Robert Fico vezette, felvidéki magyarokat az újonnan felvett magyar állampolgárság miatt a szlováktól megfosztó kormányzattal kellene inkább faséban lennie. A román miniszterelnök politikai hovatartozása sem lehet erősebb indok a „háborúskodásra”, mint a Ficóé, hiszen a román és a szlovák kormányfő is szocialista.

Csak nem arra gondolt a kormány, hogy egy lapinterjúval közelebb kerülhet azoknak a problémáknak a megoldásához, amelyek kapcsán hivatalos kétoldalú találkozók alkalmával nem sikerült közös nevezőre jutni?

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.