Nyár elején, a menetrendszerű árvízi fenyegetettség idején szüleimtől és nagyszüleimtől gyakran hallottam: „Nem vagyunk biztonságban. A Duna bármikor kiönthet, és eláraszthatja az egész Csallóközt”. Gyerekként nem értettem, mire ez a nagy felhajtás, izgalom, hiszen amikor a bősi vízerőműnél kerékpároztunk, láttam, hogyan fogja fel az óriási mennyiségű víztömeget az erőmű, milyen magas töltések védik a környező földeket. Később persze megtanultam, mennyire túlzott volt a biztonságérzet.
1965 márciusától rengeteg esőt kapott a komáromi és a dunaszerdahelyi járás. Ennek és az alpesi hótömbök olvadásának köszönhetően a Dunán több árhullám is levonult júniusig. A folyó vízszintje állandóan emelkedett, a Duna már nem tudta befogadni mellékfolyói, a Vág, a Zsitva és Nyitra vizét sem. Június 15-én a Duna vízszintje elérte a 792 centimétert. Ekkor szakadt át a Pat és Zsitva közötti gát, amivel hatalmas víztömeg zúdult a környező településekre, ezért elrendelték az azonnali evakuálást.
Június 17-én a Duna vízszintje már elérte a 801 centimétert, és még aznap átszakadt a Kulcsod és Csicsó közötti gát is, egymilliárd köbméternyi víztömeget zúdítva a Csallóközre. A kiáradt folyó pár nap alatt elöntötte a Dunaszerdahelyi, a Komáromi és az Érsekújvári járást.
