Egy országban, ahol a regnáló miniszterelnök egyik leghíresebb mondata úgy hangzik, „ne mi nyerjük a legtöbbet”, kicsit erős effektnek tűnik, ha a hatalom korrupcióval próbálja meggyanúsítani az Európai Uniót. De lelkük rajta, ebből sem jöhetünk ki rosszabbul, mint a bevándorlók elleni gyűlöletkampányból.
Mint általában minden közéleti „ügy” esetében, az Altus Rt. uniós megbízása dolgában is két, egymással köszönő viszonyban is alig lévő történet feszül hetek óta egymásnak. Az egyik a kormány olvasata: az unió galád módon a NER legismertebb ellenlábasát, minden baj okozóját, Gyurcsányt küldte rá a magyarságra, hogy a kákán is csomót keresve kutakodjék az uniós pénzek elköltése körül. Ráadásul a dúsan honorált megbízáson közvetve a démon pártja, a DK gazdagszik, ergo ez az egész nem is munka, hanem tiltott pártfinanszírozás. A másik pedig a tény, amelyet hiába hajtogatnak a cég vezetői: hogy az Altus Rt. nem a most lezáruló pályázati időszakot vizsgálja, hanem a következőről gyűjt statisztikai adatokat, s annak érdekében, hogy az összeférhetetlenség ne vetődhessen fel, Magyarországon a konzorciumában jelen lévő német cég dolgozik.
A helyzet ettől még legalábbis ciki, hogy ne volna az. Hiszen a volt miniszterelnök ma is aktív politikus, kiterjedt európai kapcsolatrendszerrel, és a Szárhegy Dűlő-Sárazsadány Kft. bukolikus idillje óta a magyar közvélemény azt sem fogadja jó szájízzel, ha a nagy ember felesége viszi a prímet egy üzletben. De az igazság amúgy is mellékkörülmény Lázár János és csapata játszmájában. Bármi is a valóság, a kommunikációs meccset az „üzenet” dönti majd el: hogy sikerül-e beégetni a polgárok tudatába, itt bizony valami disznóság zajlik. Ezért kell leveleket írni, felszólamolni, Brüsszelbe utazni, és bármi is a válasz, a saját mantránkat nyomni tovább.
