Hagyjuk a dajkamesét, hogy a britek mindig is szerettek különcködni, és hogy egy termetes csatorna választja el őket az európai kontinenstől, még jó, hogy kilógnak a sorból. Eddig tényleg csak ennyiről volt szó; lehetett szörnyülködni a bulvársajtó rémhírein, hogy az EU már az emeletes buszokat és a tejesüvegeket is el akarja venni az angoloktól.
Ám a londoni kormány legutóbbi, Brüsszelbe címzett „hadüzeneteinek” megértéséhez gondoljunk inkább a döbbenetre, amelyet az idegengyűlölő, szélsőségesen populista Függetlenségi Párt (UKIP) keltett a minap: jelöltjük – egy időközi választáson – most először jutott be a parlamentbe. Jövőre következik a sorsdöntő parlamenti voksolás, és az elemzők máris azzal riogatnak, hogy a hagyományosan hárompárti versenybe (munkáspártiak, konzervatívok, liberális demokraták) ezúttal becsörtet a nyíltan EU-ellenes UKIP is. S elég átnézni a csatorna túloldalára, ahol a franciáknál a felmérések szerint ugyanúgy hasít a szélsőséges Nemzeti Front (ők nemrég a szenátusba kerültek be), ugyanazzal a két célponttal: külföldiek, Európai Unió.
Ugye érthető már, valójában miről is beszél David Cameron kormányfő, amikor azt harsogja, hogy elege van a munkaerő szabad áramlásából (mellesleg az EU egyik legfontosabb alapelvéből)? Sőt azt sürgeti: engedjék meg a régi (nyugat-európai) tagállamoknak, hogy csak akkor eresszék be a munkavállalókat az új (kelet-európai) tagországokból, ha azok gazdasági fejlettsége az övékéhez hasonló szintre ér. Addig kőműveskedjenek, pincérkedjenek, ápolják a betegeket inkább odahaza.
