Sem a nemzetközi jog, sem a politikai illendőség nem örök, hanem mindig változik a körülményektől, a hatalmak aktuális érdekeitől függően. A változás először nem is a jogszabályok betűjében, hanem az alkalmazásában, értelmezésében mutatkozik meg. Megnyilvánulhat abban is, ha az igazán meghatározó erők – a közelünkben Európa centrumországai – nem avatkoznak be érdemben, amikor a periférián valakik másként cselekszenek, viselkednek, mint ahogyan az általuk (nyilvánosan még) vallott elvekből következne.
Az Európai Bizottság nem támogatja a határ menti kerítésépítést, de nem is szól bele – mondta néhány napja az unió migrációs biztosának szóvivője. A kérdés most éppen tagállami hatáskörbe tartozik – vagyis ugyan ellentétes mindazokkal az értékekkel, amelyeket a centrumországok politikusai kommunikálni szoktak, ám valószínűleg nagyon is egybevág a jelenlegi érdekeikkel. Lehet fintorogni Orbánon és a sebtében épülő magyar kerítésen, de Európa közepén, bár nem vallhatják be, minden bizonnyal úgy látják, az őket is védi – talán még jobban, mint Magyarországot.
A társadalmak reakciói mindenütt hasonlók. Rövid távon és a szubjektíven felfogott erejéhez képest a nagy többség segíteni akar. Italt adni a szomjazónak, ételt az éhezőnek, elterelni a rémült gyermekek figyelmét. Az esendőség, a kiszolgáltatottság közvetlen látványa nagyon erős érzelmi hatást tud gyakorolni. De ez addig tart, míg többé-kevésbé belátható a folyamat. Számban is, időben is. Aki ma befogad harminc menekültet a fedele alá, holnap vagy két hónap múlva szégyenkezve azt fogja mondani nekik: most már menjetek el.
